Középfülgyulladás-fülfelszúrás? 9.5 hónapos kislányomnak fel kellett szúrni a fülét.
Hajmosástól nem gyullad be egy gyerek füle. Ráadásul nem 9,5 hónaposan.
A melegítéssel is várj, míg az orvos nem mondja, mert kétféle fülgyulladás van, és míg az egyikre jó a meleg, a másiknál belobbantja a gyulladást.A helyedben nem hallgatnék otthon cirkuszoló begyöpösödött emberekre, akik csak pampogni tudnak, de észt hozzá nem kaptak.
Sajnos sok olyan fül orr gégész van még mindig, aki felszúrás párti, pedig ez nagyon nem helyes! Utólag tenni már úgysem tudsz semmit, de javaslom, hogy legközelebb mutasd még másik orvosnak is.
A szúrás hege ott marad, de ez panaszt nem okoz elvileg.
Sajnálom, jobbulást neki!:(
Nem tudom bp.i vagy e, de nekünk a gyerekklinika fül orr gégészetén ajánlottak egy lámpát (Vitalcare), ami segíti a gyógyulást. Nem tudom, hogy ennek köszönhető e vagy sem, vagy milyen szerepe volt benne, de az antibiotikum és a lámpa elmúlasztotta. Én úgy voltam vele, hogy bármit megpróbálok és sikerült. Lehet bérelni is, esetleg ha gondolod nézz utána, egy próbát megér szerintem.
Nekem nagyon sokszor felszúrták a fülemet gyerekkoromban, aztán miután kivették a mandulámat megszűnt minden probléma. Én is úgy emlékszem, hogy eléggé fáj amikor felszúrják, de egyszer megkérdeztem egy felnőtt embert arról, hogy fájt-e neki és azt mondta, ha tudja, hogy csak ennyi, akkor engedte volna, hogy hamarabb felszúrják.
Nekünk parafinolajat ajánlott a fülész fültisztításra, mert szépen felold mindent. Sajnos nem tudok semmi jó tanácsot adni, de próbáld megbeszélni a fülésszel, hogy mi okozhatja a problémát, mert ha nem olyan beteg a kislány és mégis megint fülgyulladása van, akkor ott biztosan van valami ami kiváltaja a fülgyulladást.Én saját tapasztalat alapján a mandulákra gondolok. Az enyém elkezdett visszanőni az orvos szerint és azóta kezdenek visszatérni a fülproblémák. Talán érdemes lenne eg magánorvost felkeresni, hátha jobban ráfekszik a témára. A felszúrást csak akkor engedd meg, ha tényleg elengedhetetlennek tartja az orvos, én hat éves koromra alig hallottam a rossz fülemre.
A lányomnak rendszeresen van középfülgyulladása sajnos. A legsúlyosabb esetnél kifakadt neki. Előtte éjjel üvöltött a fájdalomtól szegény. Aztán amikor kifakadt, akkor már nem fájt neki. De annál az esetnél írt a doki Cataflam cseppet. Az szépen segített is. Egyébként alapból elég az orrszívás, meg az orrcsepp neki. Ja, és egyszer irt az ügyeletes doki fülcseppet...na azt a leb*szást, amit utána kaptam a fülészeten... Elvileg nem szabad a beteg fülbe semmit cseppenteni.
Nekünk nem csak melegítő sapkánk van, hanem melegíthető párna is. Azt nagyon szereti a lányom, általában már ő kéri, hogy melegítsük meg a Mézit (Shrekből a mézeskalács figura, az illata is olyan).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!