Szerintetek mitől lehet érzékeny?
Múlthéten beteg volt a lányom, pénteken (5. napja) lázas volt. A gyerekorvos lazán közölte, hogy egészséges. Nem is írt fel antibiotikumot. Szerencsére még múlthét hétfőn a bölcsis orvos írt fel, de arra azt mondta a mi orvosunk, hogy felesleges kiváltani, mert nincs rá szükség.
Miután pénteken közölte, hogy egészséges a lányom, annak ellenére, hogy köhögött kicsit, folyt az orra és 5. napja lázas volt alvásoknál.. aznap délelőtt megint durván (39,3) belázasodott.
A védőnőm javaslatára kiváltottam az antibiotikumot, amit aznap (péntek este) már meg is kapott. Mai napig kapja, ugye, amíg el nem fogy.
Most délután óta panaszkodik, hogy fáj a füle, de nem mutatja meg hol.
Ha hozzáérünk, akkor elhúzza a fejét. A poló levételekor pl. elkezdett üvölteni.
A férjem azt mondja, hogy jobb oldalt a füle előtt van egy kicsi pukli, mintha pattanás lenne, de belül. Tehát külső szemre nem látható, csak ha odanyúlunk.
A láz, köhögés és orrfolyás elmúlt. A kedve jó. A bölcsődei gondozók se mondtak erről semmit, azt mondták tegnap és ma is, hogy minden rendben volt vele, evett, aludt, stb.
szerintem vidd vissza a gyerekdokihoz, hogy nézzen bele a fülébe. de ahogy írod, hogy hol van, akár a fogától is lehet.
és lehet, hogy le kéne cserélni a dokit egy másikra....
Dokit már keresek, de még nem találtam "megfelelőt". Lehet, hogy a bölcsődei dokihoz fogom átvinni.
A fogára ma is panaszkodott. Már csak az utolsó kettő (hátsó őrlő) van hátra, amire várunk, de egyszerűen nem látok neki hátra.
Nem tudom, hogy áttörte-e már vagy sem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!