Kisfiamnak nagyon makacs láza van , nehezen megy le és ha le is megy 3-4 óra múlva már megint lázas !?
Én a kislányommal voltam ilyen helyzetben. Jó, ha 1-2 órára lejjebb tudtam vinni a 40 fokos lázát, de a gyógyszereket még váltogatva is csak 6 óránként lehetett.
A kettő között ült a kádban. Ahogy hűlt ki a víz, úgy Ő is jobban lett valamivel. De ahogy kiszállt, hamar újra felszökött a láza, szóval tartósabb eredményt ez sem hozott.
Azután lett jobb, hogy a kettőt egyszerre kezdtem el alkalmazni, akkor is, ha a gyógyszertől jobban lett. Beadtam a lázcsillapítót, és ezzel egyidőben beültettem a kádba is, és a kettő egyszerre végre eredményesnek bizonyult, és utána már sokkal kezelhetőbb lett a helyzet.
2.5 éves kisfiú, pár hónapja ugyanezen mentünk át. 1.5 hétig minden nap láza volt. Nem hagytam magam lerázni, vagy kétszer visszamentünk az orvoshoz, végül intenzív antibiotikum kúra segített csak. Jelentòsen megduzzadt nyirokcsomói és a kellemetlen szájszag utaltak csak erre. Antibiotikum után a 2.nap már végre nem volt láza!
Doktor Úr probált győzködni, hogy semmi baja a gyereknek csak egy kis vírus. 1.5 hete?-és nézze a nyirokcsomókat, torkát ,(először meg se nézte). Egy szó, mint száz sosem könyörögtem még ennyit antibiotikumért és gyerekkorom óta én sem kaptam-és nem rohangálunk minden apró köhögéssep orvoshoz sem. De láttam, hogy ez gázos eset, amiben a gyerek van.
38-38,5 fok alatt nem ajánlják csillapítani utolsó, ne beszélj hülyeséget!
De van az alatt is, aki nagyon rosszul van, plusz lázgörcse is lehet!
2 évesnél meg nem szórakozunk, ott igenis durva a 39,4...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!