3 éves kislányom lepedőjén reggel találtam egy sárgás-barnás foltot (kb. 5 forintos nagyságú). Mitől lehet?
Két reggel is, egymás után. Nem pisi, az biztos.
Előre is köszönöm.
A füle nem folyik (napközben legalábbis nem vettük észre), de este azért megnézem fürdés után.
A "túlevésre" én is gondoltam, és akár lehet is. Sőt, inkább a túlivás, mert enni nem eszik olyan rengeteget, de közvetlen lefekvés előtt még lehúz egy decit. Talán megterhelő lehet a gyomorszájnak. Csak eddig ez nem okozott ilyet.
Köszönöm a gyors segítséget!!
Szerintem hasmenés, egy kicsit becsúszott, de azért vissza tudta tartani, talán nem zár rendesen alul.
Nem hiszem, hogy böfi lenne, bár az sokat elárul, hogy melyik felén van az ágynak. Egészen fixen nem pisi, az szinte átlátszó foltot hagy. Izzadság sem, az is. Esetleg még hüvelyi folyás, ha összeszedett valami undi fertőzést, bár ahhoz meg nagy a folt, az ilyen 1cmes nagyságú SE lenne. Vagy bent evett valamit, mondjuk áfonyát és szétnyomta?
Pelussal alszik, úgyhogy se pisi, se kaki nem lehet. Tiszta, száraz reggel a pelusa.
Enni se evett az ágyban. A kakiszag meg azért elég jellegzetes lenne :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!