Autista gyermeknek korán 2 évesen elkezdett tsmt miben segíthet?
10! Sajnos sok szülő (a kérdező is) nem orvoshoz viszi a gyereket hanem fejlesztőbe,Dévényeshez,boszorkányhoz, akárkihez.
Csak orvoshoz nem, AHOVÁ KELLENE!
Fejlődésneurológushoz kell vinni, valamint gyermekpszichiáterhez. Mert CSAK Ő diagnosztizálhat autizmust!!!
Tudom,autista a lányom.
Közben sokáig nem néztem az oldalt. Neurológus nem diagnosztizál autizmust, Vadaskertben kaptunk kódot, mondtam is anno, hogy születése óta érzem baj van, pedig szerintünk nagyon jól fog funkcionálni valószínüleg, mert korához képest jóval okosabb.
Nem diagnosztizálnak 3 éves kor alatt, csak ha nagy a baj? Ez hazugság! Nekünk szakszolgálat sem merte rá kimondani, majd 1 év múlva szakértői bizottság és pszichiáter aha jó, addig nézzem a gyereket? Hát a korai fejlesztő magánban azért javasolta a neurológust, mert szerinte az autizmuson kívül lehetett más gond is, mivel születesekor hipotóniája is volt, na meg nem is folytatom, sok gond volt terhesen es születéskor is.
Vadaskert szerint a szerető család adhat a legtöbbet, a többi szinte nem számít, a gyerek legyen boldog, csinálja amit szeret, tornákat csak ha szereti. Ezért is a kérdés ugye ... Szerintük TSMT a nem árt nem használ kategória, szakazoliban a fejlesztő szerint is ne erőszakoskodjunk a gyerekkel, hogy muszáj azt és úgy. A rahedli könyv amit el kell olvasni dokik és szakszoli szerint is, írják, hogy nem szabad erőltetni semmit, apránként, szeretettel, türelemmel mindent.
Na akkor a válaszok mások ebben a felfogásban?
Abbahagytuk a TSMT-t egyébként, mert nagyon ellenkezett, most újra szeretné, veszi elő a cuccokat, mondja tornaaaaa.
Lehet mégegyszer megpróbáljuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!