Milyen trükk válhat be, hogy rendet rakni a gyerek?
Figyelt kérdés
5 éves a lányom. Mindig próbáltam arra nevelni hogy össze pakoljon maga után amikor játszik. Ha megkérem, rögtön jön a kifogás hogy éhes vagy fáradt. Nem tudom még azt is én megcsinálni. Dolgozom, takarítom az egész házat, el látom az állatokat. Tehát konkrétan minden rám van hagyva. Már annyira durva a helyzet, hogy Tokaj szakadtábol sikit ha megkérem hogy rakja el a játékait. Száma szét dobal mindent nem csak azt amivel játszik, ha eszik valamit a szemetet eldobja épp ott ahol van. Tudja hogy nem lehet és az utóbbi időben elkezdte eldugni a kanapé mögé hogy ne lássam. Persze megtalálom amikor takarítok és ha szólok neki azonnal sír és hisztizik hogy nem dobja ki. A szobája kész káosz, a kis barátait sem hívja át mert tudja hogy borzalmasan ami ott van. Amit már próbáltam: kedvesen kérni, játékosan pakolni vele hogy ki lesz hamarabb kész, segíteni neki hogy mit hova tegyen. Semmi más dolga nincs, csak a játékait kellene rendbe rakni. Persze semmi nem használ cserébe szándékosan kiszedni az összes ruhát a szekrényből és szét dobálja, és mindenhová szét dobálja a játékikat a saját szobáján kívül is. Már nem tudom tovább kezelni ezt a helyzetet, folyamatosan hisztizik és sikit. Soha nem vertem meg vagy emeltem rá kezet. Kiabálni már kiabáltam, és direkt úgy sikit és sír mint ha bántanák. Valakinek van valami tanácsa esetleg, hogy milyen más módon tudnám rá venni?2023. jún. 23. 13:41
11/18 anonim válasza:
Én is úgy csinálom, mint a 9es valaszolo, vacsora után pakolás és aztán mese. Mivel várja a mesét, ez motiválja a pakolasra. Együtt pakolunk, a nagy részét nyilvan én de ő is aktívan részt vesz.
12/18 anonim válasza:
És amelyiket nem érdekli a mese, a csoki, meg semmi, csak nem csinálja, mert már van annyi esze hogy felfogja, hogy a befektetett munka nehezebb, mint a jutalom, amit kapna?
13/18 anonim válasza:
Együtt kell csinálni, 2-3 perc egy alkalommal. Lehet percórát beállítani.
14/18 anonim válasza:
Ja, és utána örülni, hogy haladtunk, megdícsérni és ölbe venni, megölelni. Az ölelés a legfontosabb az egészben.
15/18 anonim válasza:
Kérdező ne haragudj de sokkal szigorúbban kéne fogod,erélyesebben kéne beszélned vele.Meg mondani neki ha nem pakolja el a dolgait,nem rak rendet akkor nincs addig játék,elveszed tölle.Ha meg hisztizik akkor egy két segges verés vagy egy pohár vízzel le locsolod.Akinek ilyen hisztis rendetlen a gyereke ennyi idősen azt sokkal szigorúbban kell fogni különben nagyobb korába is lesznek vele gondok meg a suliban is.
16/18 anonim válasza:
13asnak, és mit csinálsz, ha az együtt csinálásban gyereked alig mozdul meg? Vagy nem érdekli, hogy lejár az idő? Vagy csak ül, hogy nincs kedve és piszkál egy darab játékot, amíg te pakolsz, majd úgy csinál, mintha ketten csináltátok volna?
Ezek addig mennek csak, amíg a gyerek alapvetően meg akar felelni, de ha nem akar megfelelni, mert már van esze, akkor nem működő módszer. 2-3 éveseknél beválhat, amint megjön a gyerekek esze, nem fog működni.
17/18 anonim válasza:
14# én nem #13 vagyok, de alapból nem pakolok miközben a gyerek nem pakol. Én igenis előveszem a szigorú énem és mivel én nem haverkodok a gyerekkel, van tekintélyem is 🤷🏼♀️ szeretjük egymást nagyon, a fiam is szeret, de ettől függetlenül sose tettem opcionálissá a kéréseimet. Megfogod a kezét, odavezeted a játékhoz, és felveteted vele. És nyugodtan kilehet fejezni ha mérges vagy, nem lesz ettől traumatizálva.
18/18 anonim válasza:
#17 vagyok. Azért tettem hozzá hogy nem #13 vagyok, mert a gyerekverést elutasítom és alapjáraton nem értek egyet a kommentjével. Nem kell verni senkit. Kifejezni az érzelmeket viszont lehet. A dühöt is, a fáradtságot is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!