Mit tehetnék még, hogy leszokjon a folyamatos hisztiről üvöltésről? Úgy érzem meg fogok örülni!
Tudom mit érzel, nálunk ugyanez volt. Azt hittem megőrülök, amikor a férjem este hazajötrt sírva mondtam neki, hogy biztos meg fogok őrülni, ez nem normális, hogy a lányunk egész nap üvölt, ha nem szórakoztatom vagy nincs ölben hurcolászva. Én is már dokihoz akartam vinni, hogy tuti valami idegrendszeri baja van és mindent beképzeltem. Teljesen kész voltam. A legrosszabb a 4-6-ik hónap volt.
A kislányom makacs, akaratos és nagyon aktív. Akkor még nem tudott nagyon mozogni és 10 mp alatt mindent megunt, állandóan unatkozott és sírt. De úgy, hogy elfelejtett levegőt venni (rá kellett fújnom, akkor vett), de könnye nem volt, amikor meg felvettük, rögtön boldog volt és nagyokat mosolygott. A férjem kis terroristának hívta, teljesen kikészített minket.
A doki azt mondta, vannak ilyen babák, majd ha már felül, mozogni tud jobb lesz, mert nem fog unatkozni, felfedezi a világot.
6 hónaposan elkezdett gurulva közlekedni és 7 hónaposan felül, akkor lett igazán nagy érezhető változás.
Most 8 hónapos, mászik, fél órákat is eljátszik egyedül, aranyos, édes, mosolygós baba lett, akinek be nem áll a szája, de végre nem egész nap csak völt.
Kitartás! Ez csak az idővel oldódik meg, ameddig ilyen kis "magatehetetlen", de a világra már nagyon kiváncsi, ugyanakkor elég öntudatos babád van, addig visítani fog a kis drága.
14.11-es vagyok: a babakocsiban is üvöltött születése óta, minden sétánk agyhalál volt. Olyan nem volt soha, hogy aludt volna benne, de igazán durva a 4-ik hónaptól volt. Állandóan fel akart ülni hasizomból és végig szenvedett, hogy nem lát ki. 5 hónaposan átraktuk sportrészbe, de a séták is csak a 6-ik hónaptól lettek jobbak.
Mostmár imádja, előrehajolva nézelődik, beszél a kocsikhoz.
Én azt csináltam, hogy nagyon szigorú napirendünk volt, az volt a feladatom, hogy lefárasszam, akkor aludt 1 órát és addig pihentem, aztán megint 2-3 óra "szolgálat" és alvás. Délelőtt-délután 1 órát tornáztunk Halász Juditra és közben énekeltem (járunk babatornára és amit ott csináltunk, azt én mindennap 2-szer eltornáztam vele otthon is).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!