Tényleg hagynom kellene sírni?!

Nagyon sok embertől hallom, hogy hagyjad had sírjon..

De még csak ki sem fejtik hogy mennyire, és milyen szituációban kellene azt a szerencsétlen babát sírni hagyni.

Ennyit mondanak hagyni kell hagy sirjon....

Lányom fürdés előtt elaludt, két és fél hónapos. Pont úgy kelt fel, hogy fürdetés előtt, de csak mert átadtam a férjemnek hogy előtte én is gyorsan meg tudjak fürdeni. Igény szerinti szopi van, és amikor felkelt már több mint két óra eltelt az utolsó etetés óta. (Növekedési ugrása lehet az alapján ahogy szopizik mostanában)

Már fürdés közben is fel fel sírt egyébként csendben tűri és élvezi. Már gondoltam hogy nem fogja kibírni. Ezért mondtam a férjemnek ne öltöztesse fel csak adjon rá pelenkát utána cicizünk és majd utána felöltözik.(jól befűtött a fürdéshez. Mi csak az egész lakást tudjuk befűteni ilyenkor) Már a pelenkázó asztalhoz úgy mentek hogy már a lelkét kisirta.

Édesanyám erre az egész szituációra annyit mondod hogy igazán várhatott volna még pár percet amíg felöltözik. És hogy a baba a főnök....

Tényleg ennyire rossz anya lennék??

A fent említett hosszú történet csak egy példa a kerdesemre. Ekkora baj, ha egyből reagálok a jelzésére?

Azt hozzá teszem, hogy nem rohangálok a kiságyhoz minden nyikkanásra, és nincs állandóan kikapdosva. És igen is hisztizni is tud. (Pl, mikor cicizés közben felteszem büfizni mert hallottam hogy egy hatalmas levegőt nyelt, csak sikít olyankor, de ha rá szólok hogy ne hisztizzen mindjárt vissza kapja akkor egyből elhallgat, és vissza is kapja. 😀)

De szerintem minden anya ismeri a gyermeke jelzéseit és éppen ezért tudja hogy mikor hogyan kell reagálni.

Édesanyám volt, aki itt járt, véletlenül belekarmolt a lányom arcába, de (a sírásból, ítélve) nem éreztem fontosnak hogy kétségbeessek azonnal. Ő meg tuszkolta a kezembe hogy vigasztaljam meg.

Miért nem érti, (PONT EGY ANYA...!) hogy van amire reagálni kell. És van ami nem életbe vágó,( igyekszem nem mindig ijedezni ha történik valami) Vagy, hogy van egy pont amikor tudja az ANYA, hogy eltörik a mécses és onnantól vigasztalhatatlan sírásba kezd. (Mondjuk kezdek rá jönni, hogy az én lányom elég sokszor használja a sírás bő nyelvezetét figyelemfelkeltésül - ennek ellenére sosem sír ők nélkül)

Vannak esetek amikre azonnal reagálok, bele sem gondolok, hogy most ő e a főnök vagy sem....

Egy gyermeknek szükségletei vannak, amit én, az anyja elégíthetek ki!

Kérem anyák, osszatok véleményt. Nem szántam provokatívnak a kérdésem, de már kezdem azt érezni,hogy néhányan abból diplomáztak hogy az önbizalmamat, rendületlenül aláássák....