Ti is kiakadnátok ezért a nagymamára? Vagy ez normális?
Igyekszem tömören. Egy másik kérdés kapcsán jött elő. Férjem tegnap avval hozta haza a gyereket (egy éves) a szüleitől, hogy a babának fitymaszűkülete van, és orvoshoz kellene vinni. Nem egyforma volt a reakciónk, ő megijedt a gyerekért, én nem aggódtam miatta, mert tudom, hogy ez ebben a korban normális és nem jelent gondot, viszont nem tudtam hova tenni, hogy miért piszkálják a kukiját pelenkázás közben? Vagy ez elfogadott dolog, hogy más gyerekének a kukiját vizsgálgatják? A kukitorna így is elég megosztó, van aki szerint kell, van aki szerint nem. Mi fürdetéskor szoktuk megmozgatni, egy éves kor után ajánlott, úgy tudom, és a vízben kevésbé érzékenynek mondják, de más gyerekével és kérdés nélkül ez eszembe se jutna. Az ilyenek nagyon tudnak zavarni.
A pelenkázás amúgy is bajos volt, mert egy időben krémet-kendőt se használt (tudja, hogy mi meg igen, és ott van a szekrényben), na meg az etetés is, mert már egy éves kora előtt is cukros dogokkal etette, süti, lekvár pl. Persze erről is utólag tudtunk.
Lehet, hogy ezek ilyen piti hülyeségnek tűnnek, de nagyon bosszantó, hogy majd minden találkozás után szembesülök valami ilyennel.
A kérdés pedig, amiről eszembe jutott az én saját kérdésem párral lejjebb, hogy elmehet-e a gyerek a velük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nem hiszem el, hogy ennyi ember szerint normális, ha a rokonok(mert a nagyi az, ha az ember felnőtt és nem a mindenható anyucija, aki jobban tudja) csak úgy alapon vizsgálják a gyerekük nemiszervét megkérdezés nélkük, hogy megnézze minden oké e vele.
Testvér sem vizsgálhatja, csak mert érdekli/kíváncsi rá.
Nem a pedofíliát emelem ki, hanem az intim teret. Ez pofátlanság/határok nem ismerete.
Az, hogy a nagyi pelenkáz/fürdet (akármi okból) sem jogosítja fel, hogy vizsgálódjon a szükségesen(ami a gyerek érdeke) túl.
A gyereknek milyen haszna származott abból, hogy a nagyi felhúzta a kukiját pelenkázáskor?
Mert szerintem csak a nagyi kíváncsisága és kotnyeleskedése elégült ki(hogy majd ő ellenőrzi van e fitymaszűkülete), mintha értene hozzá..
Komolyan milyen normális ember csekkolja le egy rokongyerek intimbetegségeit engedély és hozzáértés nélkül csak azért, mert épp hozzáfér? Még jó, hogy nem lányod van kérdező, mert simán vehetett volna kenetet a gyerektől gombára gyanakodva, hisz van rá háziteszt.
Meredek?
Attól, hogy a fiúk nemiszervéhez könnyebb hozzáférni, még ugyanúgy tabunak kellene, hogy számítson, mint a lányoké.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Utolsó nem kell hálásnak lenni és tisztáranyalni a nagyi fenekét, mert érdekli a gyermekének a gyermeke. Ez a természetes, hogy vele akar lenni, figyelni rá, megismerni. Az elsősorban neki jó, hogy unokája van, másodsorban az unokának, és harmadsorban a szülőknek.
A határokat viszont be kell tartania, mert CSAK a gyerek szülőjének a szülője, NEM a gyereké. Ezt gyakran elfelejti pár "felnőtt gyerek".
Aki szerint oké, hogy a gyerek nemiszervét nem csak a szülei vizsgálhatják, áldásom rá.. de megkérdezte a nagyi, hogy csinálhat e ilyet? Nem létezik, hogy nem merült fel benne, hogy héjj, túllépek egy határt azzal, hogy felhúzom a kukacán a bőrt.
Volt ott valaki más? Láttátok hogy történt? Ha valóban gond van vele, fájdalmat is okozhatott a gyereknek, hiszen NEM ÉRT HOZZÁ. Minek csinál ilyet valaki más gyerekével, aki nem ért hozzá? Ráadasul engedély vagy kérdés nélkül, csak mert épp közel volt a kukacához..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Nincs anyósom és nem a pelenkázástól akadt ki senki, hanem a nemiszervpiszkálástól.
Attól, hogy a gyerekkel van, nem csinálhat vele akármit. Nem kegy a részéről, hogy foglalkozik az unokájával, hanem alap emberi dolog, ami elsősorban neki jó.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!