Szülés utáni lelki mentális problémáim pánikbetegségem miatt nyugtatókat kell szednem ami miatt abba kell hagynom rögtön a szoptatást Lelkileg hogy lehet túllendülni ezen?
Komolyodtak a gondok így kénytelen vagyok gyógyszeres terápiát alkalmazni.
Nagyon sok tejem van amit muszáj leszek elapasztatni.
Pedig a babám nagyon cicifüggő szinte csak ez nyugtatja meg így nagyon megvisel hogy el kell vennem tőle a legfontosabbat.
Önmagában nehéz megküzdeni ezekkel a hangulati zavarokkal de az hogy még ezt is el kell vennem tőle még jobban megvisel..
Lemaradtam valamiről?
Kérdezett már korábban is ez az illető, hogy így szidjátok?
Márpedig a döntés a te kezedben van.
Van egy élet, aki rád van bízva.
Az orvos mit mondott?
Az a baj, hogy sokan olvastuk az eddigi sztorijaidat, és borítékolható volt, hogy ilyen zűrös lélekkel, borzasztó családi háttérrel, bizonytalan párkapcsolatban csak még szörnyűbb lesz a szülés után.
Csak a saját sztorimmal tudok erőt adni.
A kislányom 3hetes volt, amikor életemben először lumbágóm lett, a doki rögtön injekciót akart adni, de ezzel véget vetettünk volna a szoptatásnak. 4 hétig feküdtem. Napi 1wc-zes, úgy, hogy a férjem tartott, és egy lavorba csurgott, fürdés helyett mosakodas hét nap után először.
Annyira voltam képes, hogy 3 óránként a másik oldalamra fordultam. A második hét végén már képes voltam jarokerettel közlekedni a lakásban, és az egyszerűbb dolgokat intézni a baba körül.
És jól döntöttem. A kicsi 5hetes korában a tesotol elkapta a bárányhimlőt, és minden szövődmény nélkül, lazmentesen 7 pöttyel, mosolyogva átvészelte.
Szedd össze magad. Felelős vagy érte.
Frankó csávód van, hallod-e!
De gondolom elege van már az öncélú hisztijeidből. Ha meg ennyire mentális beteg vagy, hogy gondolhattál gyerekvállalásra egyáltalán?? Még egy egészséges embert is megviselt a gyerekkel járó érzelmi hullámvasút, hát még egy lelkibeteget.
Akkor nem érdekelt a szoptatás, amikor a gyereket ott akartad hagyni a kórházban, mert te utáltál bent lenni?
HP
Észrevettétek hogy a nazzolós barátnőnk válaszolhat is kérdésekre és persze mindenhol különböző idősek a gyerekei. Ebből is látszik , hogy egy hatalmas kamu ez a nő.
https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb..
Pl. Itt, 5 ös válasz ugyanaz a stílus , minden mondat után Enter, és kettő pont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!