Pár hetes bébivel milyen kimozdulási lehetőségek vannak ebben az időben? Anyukák, mit csináltok, hogyan telik a napotok ebben a melegben, milyen programot tudtok esetleg csinálni?
Figyelt kérdés
2010. jún. 12. 12:05
1/6 anonim válasza:
Kora délelőtt vagy késő délután lehet sétálni (nyilván nem tűző napon). Amikor magas az Uv sugárzás, akkor mindenképpen bent a lakásban, vagy esetleg fedett helyen (terasz pl.)tartani a picurt.
2/6 anonim válasza:
Mi reggel voltunk lent. 7-kor evett és 9 körül már jöttünk fel, de a napon már fél 8-kor is meleg volt! Ma már nem megyünk ki. 4,5 hós a babám.
3/6 anonim válasza:
Az enyém tavaly ilyenkor volt pár hetes. Délelőtt kivittem az udvarra egy kicsit az árnyékba aztán estefelé tologattam kinn a járdán vagy eltoltam a szüleimhez, nem laknak túl messze.
Később, mikor olyan 10-12 hetes volt, esténként néha levittük a Balaton partra a sétányra. Mi ettünk egy hamburgert, vagy ittunk egy üdítőt, ő meg aludt szépen. :)
4/6 anonim válasza:
Hát nem túl sokat. Séta, de csak szigorúan 10 előtt, és este 6 után. Neki most az a lényeg, hogy nyugodt, viszonylag nem túl ingerdús környezetet biztosíts, főleg, ha pár hetes. Később majd több mindent lehet csinálni. Az én majdnem 5 hónapos lányommal hűsölünk a szobába, nem is minden nap viszem ki, de ha igen, akkor csak este 6 után. Nem látom a "friss" levegő hiányát nála, jól elszórakozunk a játszószönyegen a sok-sok színes játékkal.
5/6 anonim válasza:
Két éve júliusban született a lányom, a déli órákban nem vittem sehová, de egyébként simán kimozdultunk. Egyhetes volt, mikor a csángó fesztiválon sétálgattunk vele, meg este a huszártáborban beszélgettünk, énekeltünk. Hordozókendőben magamra kötöttem, nagyon jó volt neki, akkor szopizott, amikor akart, élvezte a testközelséget... azóta is nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott, idegenektől nem félő, minden újra nyitott kislány. Mostanában születik az öccse, vele is így tervezem. :-)
6/6 anonim válasza:
20 hetes, minden délután sétálunk. Textilpelekával védem a nap ellen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!