Igazam van a babavállalás kérdésében?
Kérlek Titeket erősítsetek meg vagy cáfoljatok meg!
A helyzet az, hogy a napokban beszélgettünk a párommal a babavállalás kérdésében. Én fiatalon, 22-23 évesen szeretnék anya lenni, mivel több gyerkőcöt szeretnék, kb. 3-4 éves korkülönbséggel, de lehet nagyobb is. Erre a párom is áldását adta. Azonban Ő az anyagiak miatt úgy gondolja, hogy fejezzem be előbb az egyetemet, menjek dolgozni, esetleg mellette, ha szeretnék, még tanuljak és csak utána vállaljunk babát, mert addigra van felújított ház, vadonatúj autó. De én ennek utána számoltam ma. Most vagyok 21. Mire végzek 23 leszek. Mire találok viszonylag közel állást, az kb. 1 év (ha pesszimistán számolunk), majd dolgozok egy évet a gyes-ért (vagy gyed?), ha mellette tanulok, akkor az még 4 év, de számoljuk azt a munka kezdetétől. Kb. egy év mire összejön egy átlagos párnak a baba. Kiszámoltam, hogy kb. 30 éves leszek, mire tolhatom a gyermekem a babakocsiban. Így sehogy sem tudunk 2-3 gyermeket bevállalni, mert kifutunk abból az időből, amikor még ráérünk, ha nem jön össze.
Szerintem, akár már most is jöhetne a poronty, hiszen a teherbeeséstől számítva, kb. 10-20 000 Ft pluszban a baba, ha az ember nézi az árakat. Ennyit ki tudunk szorítani. Nem szeretnék várni, egyszerűen nincs miért. Később jóval nehezebb egyetemet szeretnék végezni, mint a mostani, amit egy nagyobb, óvodás korú gyermekkel könnyebb, mint egy újszülöttel. Úgy vélem, lassan túltervezzük a jövőnket és oda jutunk, hogy kapkodni kell majd a babavállalással. Több ismerős is így járt. Tervezgetett, tervezgetett, aztán a végén rohanni kellett a babavállalással, mert alig volt 1-2 év, amíg még viszonylag biztonsággal vállalhattak babát. Mi a véleményétek? Én ezt nem említettem még a páromnak, csak most gondoltam utána. Viszont ez egy olyan téma, amit meg kell beszélni és meg kell egyezni benne. Igazam van? Ti hogy gondoljátok? Kell az ilyen tervezés? Vagy csak túlkomplikálja a dolgokat?
Köszönöm szépen előre is!
Igen, azzal maximálisan egyetértek, hogy kell az anyagi biztonság. De attól is tartok, hogy mindig csak majd, majd... mert sosem lesz elég jó. Most kezdjük a házat felújítani, és majd akkor a következő lépés az autó. Ha hitelre vesszük, akkor is 1-2 év mire kifizeti az ember. Közben berendezni a házat, a kertet átalakítani. Közben új ötletek jönnek és ez mindig elviszi a pénzt. Ha így nézzük, igazából sosem lesz jó, mert amit használunk elromlik, új tévé, új elektronikai kütyük és ezek mind súlyos százezrek lehetnek.
Viszont az is nagyon biztos, hogy a gyereknek nem lehet azt mondani, hogy nincs pelus, mert nincs rá pénz vagy ma nincs popsitörlő, popsikrém, stb., mert nem telik rá. Kell egy bizonyos minimum ahhoz, hogy egy gyereknek meg lehessen adni azt, ami kell.
Szia!
"Szerintem, akár már most is jöhetne a poronty, hiszen a teherbeeséstől számítva, kb. 10-20 000 Ft pluszban a baba, ha az ember nézi az árakat. Ennyit ki tudunk szorítani. "
Ha ezt a pár sorodat olvasom akkor inkább még tényleg várni kéne a gyerekszüléssel. Mert egy babának vagy tudunk rendes anyagi feltételeket teremteni vagy sem.
A tapasztalat beszél belölem, mert 26 éves vagyok és van egy 2 hónapos fiam, és egy 2 éves lányom.
Ha nem leszel szerencsés és nem tudsz szoptatni, s még egy jó evő babát szülsz akkor a tápszer maga egy hónapra majdnem csak 10000 ft!!!
Akkor még nem vettél magatoknak még semmit amit ehetnétek, plusz a pelus, popsikrém, gyógyszerek, ha beteg lenne, vagy Ti lennétek!
Nem akarom a saját esetemet leírni, de mivel a szülés után még mindig vérzek, így már csak az én gyógyszerem is 3000 ft plusz kiadás volt, s még lehet, hogy lesz egy egészségügyi kaparásom is, ha a jövő hétig már tényleg nem múlik a vérzés, akkor meg még lehet, hogy még fizethetek a dokimnak. Az ilyen kis bakikat is bele kell számolni a gyerekvállalásba.
Szerintem végezd el a sulit egy picit dolgozzál és ráérsz 25-26 évesen szülni!
Üdv egy 24 hónapos Nagylány és egy 7 hetes Kisfiú Anyukája.
Az a probléma, hogyha tartjuk magunkat az "ütemtervhez", akkor 25-26 éves korom tájékán a másik suli miatt nem jöhet szóba. Elég komoly (anyagilag és követelmény területén is) suliról van szó. Azt mondták többen is, hogy az adott szakterülethez jó érzékem van, de hát az érzék csak csepp a tengerben, ha számonkérés van. Gondolom, ezt nem is kell mondani.
Az egyszer 100%, hogy mindenki elgondolkodtató választ adott és nagyon örülök annak, hogy elég vegyesek a vélemények. Így legalább valamennyi oldal álláspontját megismerhetem és megérthetem.
New York City-ben nyomulunk...:o)
Kedves kérdező, nagyon kell neked mégegy iskola?
Én anno jelentkeztem csak egy tanítóképzőbe (Jászberény)otthon...körülnéztem és megrémültem amikor egy túsúlyos lánnyal közölték, ha nem tanul meg úszni a nyár folyamán ne is számítson arra, hogy elkezdheti a tanulmányait. Olyan csúnyán megalázták...hogy csendben írtam utána egy nulla pontos felvételit amin Anyám kiakadt...nem akartam oda menni.
Minden rendben lesz. Ne sürgesd az időt. De ne is hagyd magad azért egy idő után. Ne feledd a férfiak nagytöbbsége nyomásra mégnagyobb tiltakozással válaszol. Csináld a sulit és...hagyd a dolgokat folyni lehetőleg úgy, hogy jó legyen neked is.
Én pont tanítóképzőbe járok. :)
Mennyi közös van bennünk! :):)
De így azt hiszem érthető, miért is írtam egy évet a munkakeresésre. Másoddiplomát is amiatt szeretnék, mert nem tudni mit hoz a jövő és lesz-e lehetőségem tanítóként dolgozni.
Szia!
Én tökéletesen igazat adok neked és a férjem is ezen a véleményen van, tudom róla. Főiskola alatt lettem terhes, egyéni tanrend szerint, nappalin jártam, 200 km-re lakunk a sulitól. Aztán jött a második, majd a 3. gyerekkel 7 hónaposan diplomáztam. Akkor is megcsináltam, gyerekek(!) mellett, csakazértis. :)
Azóta 8 hós a legkisebb, 4 éves a legnagyobb, 2,5 a középső. Idén beadtam a jelentkezési lapomat 3 helyre levelezőre. Gyes alatt 50 pluszpont jár.
Anyagilag nem vagyunk eleresztve, kb 150.000/hó összesen, segítségem férjemen kívül nincs. De akkor is jó ez így, a gyerekeimet nem adnám semmiért. Egyébként mindenünk megvan, ha valamire nem nagyon telik, pl kinder tejszelet (mert ebből korlátlan mennyiséget megennének), akkor sütök itthon egy nagy tepsivel. Vagy bármit, amit megkívánnak, olcsóbb, finomabb és tudom, mi van benne.
Na, nem rábeszélni akarlak, de mikor megvan a gyerek, az ember már nem gondol arra, milyen jó lenne, ha nem lenne, mert szeretem őket és a férjem is. És így jó, ahogy van. Egyébként 3. nem most lett volna, de becsúszott. Különben a legjobb az összes közt, fiú, az első 2 lány.
Szerintem mindent meg lehet oldani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!