Mit gondoltok arról hogy a második gyereknek alig kell már venni valamit? Ti miket vettetek meg ha mondjuk egyneműek voltak a tesók?
1. Ruhát. Hiába volt szinte minden uniszex, jó állapotú, ha az egyik gyerek áprilisi a másik októberi. Kb. Masfel eves korig sok ruhat vettunk.
2. Cipőt. Ebből mindegyik mindig újat kap.
3. Az első szerette a pihenoszeket, a masodik sikított benne. Igy nala az Adamo hintat probaltuk, es bevalt.
4. Törölköző, ágynemű, cumik, nyalkendo, eloke es minden, amit nem szivesen hasznaltam volna ujra, illetve ami annyira elhasznalodott, foltos-bolyhos.
Ami maradt: kisagy, babakocsi, legzesfigyelo, bebior, stb.
2 fiam van 2 év korkülönbséggel. Ruhát nem kellett volna venni, mert sok szép, jó állapotú (szerintem 1 baba nem tudja elhasználni a ruháját, mivel hamar kinövi, de még talán 2 sem) volt a nagyobbnak, de ki tudja megállni, hogy ne vegyen a kicsinek is? :)
Kiságy, babakocsi, babakád, mellszívó ezek megvoltak.
Később cipőt azt vettem, de volt olyan amit alig használt (volt a lábán kb 5x) azt ráadtam a kicsire is.
Ők hasonló testalkatúak, nem tudom miért lett lepontozva a válaszoló, aki írta, mert valóban nem jó minden kisgyerekre ugyanaz a ruha. A tesóm fiának nem tudtam adni, mert ő nagyon husis volt.
A 3.-nak, amit kell venni: babakocsi, ezt azért már 2 gyerek kihasználta rendesen, új matrac kiágyba (kiágy még mindig hibátlan), ha kislánysok új ruha kell, ha fiú akkor nem annyi, de azért akkor is kap újat, textilpelenkák...
Meg még sok minden menet közben jön elő, de ez egyáltalán nem igaz, hogy többedik gyereknek nem kell semmi!
Nem hiszem el, hogy még ebből a kérdésből is vita lett.. Normális emberek járnak ide? :D
Azt már meg sem említem, hogy aki érdemben válaszolt miért pontozzátok le!
Szerintem igény kérdése. Nekünk két fiunk van három év különbséggel.Sokmindent az elsőnek sem keleltt venni hároméves korától, mert egy kedves ismerőstől jobbnál jobb kinőtt ruhákat szoktunk kapni.:) Simán vállalható állapotú ruhák kerülnek le egy gyerekről, leszámítva a melegítő nadrágokat és a zoknikat,alsónadrágokat.
Új játékot is csak ritkán, ünnepekkor veszünk, vagy ha leárazás van. Azok amúgy is fogyóeszközök fiúknál, ezért főleg használtat veszünk, épp olyan jól játszunk azokkal is, mint az újakkal.
Inkább az ennivalóval igyekszünk igényesebbek lenni. Pl.:nem veszünk bolti lekvárt, felvágottakak, májkrémet is csak nagyritkán, inkább magunk készítünk valódi húsból krémeket.
Meg tudom érteni, ha valaki mindenből újat akar a gyerekeknek, lehet én is ezt tenném, ha megengedhetnénk anyagilag, de ilyen veszély nem áll fenn a közeljövőben. :)
Ket fiunk van kis korkulonbseggel, ruhabol megis sokat kellett venni a kicsinek. Az idosebbik a tel legelejen szuletett, hosszu volt es pufi, a kisebbik tel vegen szuletett, rovidebb volt es vekony. 56-os ruhabol a nagyobbnak alig volt, a kicsi azzal inditott, mire belenott a 62-esbe, addigra a batyja teli keszletet (melegebb rugik, stb) nem tudta hordani, mert mar meleg volt. Gyakorlatilag az overallokat, rovid ujju bodykat es nehany vekony rugdalozot hasznaltunk ujra.
Azutan is mindig ez volt, a napozokba osszel-telen nott bele, a telikabatba tavasszal-nyaron. Alapdarabokat hasznaltunk ujra csak (vekony felso, melegito), de a ruhakeszlet 70%-at ujra megvettuk.
Cipobol inkabb ujat veszek, max azt adtam ra a kicsire, amit a batyja olyan hamar atnott, hogy nem is hordta, elofordult ilyen, amikor egy szezonra tobb cipot vettunk meg, mint kellett volna.
De a nagyobb dolgokat “orokolte” a kicsi, babakocsit, kisagyat, utazoagyat, etetoszeket, jatekokat, terelvalsztot, stb nem vettunk ujat, nyilvan ezek kerulnek a legtobbe.
Igen 3-as, simán használnám 3. gyereknél is a használható ruhákat, használati tárgyakat. Nyilván senki nem a kimoshatatlanul fosos ruhát vagy a foltos előkét adja a gyerekre, hanem ami normálisan néz ki.
Nem csak azért használjuk a meglévő dolgokat, mert nem futja újra, hanem azért is, mert óriási ökológiai lábnyoma van minden világ végén legyártott ruhának, mire ideér, kár terhelni a környezetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!