Elmondjátok erről a véleményetek? Anyósomtól kért segítségről van szó.
felajánlotta már terhességem alatt is, hogy mindenben segít, csak szóljak. nagyon közel laknak. egyszer sem kellett, mindent megcsináltam. amikor bementem szülni, annyit kértem főzzön a férjemre, és utána néhány hétig nekünk(na nem külön, hanem otthonról elég, ga 2tányér kaját leküld). hát ebből az lett, hogy babgulyást ettünk, pörkölttel, paprikás krumplit füstölt kolbásszal és székelykáposztával.
másfél hét után úgy döntöttem ez nem lesz jó, gyereke üvölt a hasfájástól, hiába kértem a párommal együtt, mit főzzön.
2. héttől a főzést is megcsinálom.
2 hónapos babám már 3 napja beteg és csak a kezembden van el. éjjel-nappal így vagyunk, nem sok alvás van.
ma megkértem anyósomat, hogy legyenszíves kitakarítani, és hozzon enni, mert képtelen vagyok főzni( hétfőn még tudtam , tegnap megettük a maradékot). elég lenne, ha elmosogatna és felsöpörne, felmosna.
lejött, kikapta a gyereket a kezemből, aki üvöltött 10 percen át, majd visszaadta és elfutott haza azzal, hogy nem tud segíteni.
de én nem s azt kértem,hogy a gyereket vígasztalja.
de ő csak abban hajlandó segíteni, hogy a gyerek a kezében lehessen. és mivel sírt nála, így már nem is jó.
hát elképedtem rendesen.
nálatok miben segítenek a nagyik? már akinek van segítsége.
én megcsinálok mindent egyedül mindg, most gondoltam először, hogy hA már egyszer felajánlotta, igénybe is veszem. hát ez nem jött be. :-(
6felé ér haza a párom, majd ketten megoldjuk, ahogy szoktuk.
Kislányom még nem született meg, anyósom már akkor mondogatta és már előre "elnézését" kért, hogy ő sokat jön majd unokázni, segíteni.(vettünk is vendégágyat, ha esetleg itt is akar aludni) Meg is ilyedtem, hogy te jó ég mi lesz, mindig itt lesz.....Na, az 5 hónap alatt talán ötször volt itt (1-2 órára). Ha mi nem mennénk hozzá, nem nagyon látná az unokáját. Van másik két unokája, kb 200 km.re tőlünk (ja, 20 percnyire lakunk egymástól) oda többet jár. Párom emiatt már többször összeveszett vele, de ő ezt nem látja be. Szegény anyumék már az elején tudták, hogy ők nem tudnak majd sokat segíteni, rengeteget dolgoznak....mégis, ahol tudnak segítenek. Persze, szerencsre mindent meg tudok csinálni a kislányom mellett, de néha jólesik, ha pl nem kell főzni :)
Na, de én ezen már nem rágódom, csak látom, hogy a páromnak rosszul esik ez.....Te se foglalkozz vele, én sem teszem :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!