Kb hány héttel szülés után fogok tudni egy rendes iskolai napot végigcsinálni?

Mint írtam, én nem olyan szakon vagyok, ahol vizsgaidőszak előtt pár héttel ha elkezdek készülni napi 10-12 órát, akkor megleszek, hanem a szorgalmi időszak a húzósabb, ezért a levelező tényleg nem menne, mert ismerem magam, hogy halogatnám a dolgokat, főleg ha még ilyen nehéz dolog lenne minden nap minden percében, mint a gyereknevelés.

Biztosan, hogy nem leszek szimpatikus ezzel a hozzáállásommal, de sok dolgot át kellett gondolnom. Ha most nem tanulok, hanem otthon maradok, biztosan hogy nem fogok később elkezdeni tanulni. "Divatszakon" vagyok, magas pontszámmal kerültem be mégis államin vagyok (tudták volna fizetni a szüleim, de elértem ezt a nagyon magas ponthatárt is). Mégis azt érzem, hogyha ezt most nem csinálom, akkor esélyem sincsen arra, hogy ilyen lendülettel csináljam, akkor viszont kibukás lenne. Ez pedig egy garantáltan jól fizető és biztos szakma lenne.

Valamit be kell áldoznom. Vagy azt választom, hogy 4-5 éves korától egy normál életet biztosítok neki anyagilag, olyan háttérrel amit egy gyerek érdemel, vagy teljes kilátástalanságba megyek és akkor a szüleimre, a barátom szüleire később meg jó esetben "csak" a barátomra leszek utalva. Na ezt nem akarom! Ebből az időszakból kb emlékei sem lesznek (legalábbis 3 éves kora körülig), szerintem lényegesebb, hogy iskolába úgy járjon, hogy az anyja már nem iskolás.

Értem én, hogy kimaradok egy csomó dologból, de inkább én maradjak ki valamiből, minthogy majd neki kelljen BÁRMIBŐL azért mert én rossz döntést hoztam. (vannak ismerőseim, akiket örökbe fogadtak és 5 éves koruk előtt alig vannak emlékeik, amik vannak azok inkább negatívak az intézetből, ezek a rosszak meg anyukám és a barátom anyukája által feltételezhetően kimaradnak. és ismerek olyat, akinek meg jobb a kapcsolata a nevelőszüleivel, mint sok olyan ismerősömnek, akik a vérszerintivel nőttek fel, szóval szerintem a lényeg a szereteten van, mert a lényeges időszak szerintem már amikor tényleges kinyílt az értelme, addig is szeretetben fog nőni és hiszem, hogy ezt érteni és érezni is fogja felnőve is)

Attól, hogy divatszakma még nagyon nehéz.

Mikor kiderült, hogy terhes vagyok előbb a barátom szülei tudták meg, és ők azt mondták, hogyha anyámék rosszul reagálnak akkor se aggódjak mert ők segítenek a babával. Aztán anyámék persze nagyon kiakadtak, a csillagokat leígérték, ha az abortusz mellett döntök. Aztán persze elfogadták, meg le is nyugodtak, szóval szerintem már más a helyzet, de abba tuti nem mentek volna bele, hogy halasszak. Inkább vállalják, hogy vigyáznak rá, de ebbe nem mennének bele, konkrétan az győzte meg őket, amikor mondtam, hogy nem hagyom abba a tanulást.

Szerencsére nagymamám is tud segíteni anyukámon meg a barátom anyukáján kívül, ráadásul tesóm otthon van az egyévesével szóval még ő is akár, ez nem lesz bölcsis.

Ráadásul mint írtam, érzem is magamon, amit mondanak a szüleim, hogy később úgysem fejezném be, ők is ezért erőltetik.

Higgyétek el, hogy értem, hogy teljesen más lesz, mintha 0-24-ben lennék vele de MI így tudtuk megoldani és nem azt mondom, hogy mi nem fogunk hátrányból indulni, csak azt, hogy nem behozhatatlan a lemaradás. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy az apjával alig lesz, csak amennyit tud jön hozzánk.

Ennek ellenére hálás vagyok a szüleinknek mert nélkülük egy ruhát nem tudnék neki megvenni neki, ők meg semmit sem sajnálnak tőlünk, és biztosan jót akarnak, de tény, hogy elsődlegesen az anyagiakat nézik. De az is igaz, hogy akkor meddig élnénk velük? Azért az sem lenne normális dolog, mivel csak a barátommal kellene majd nevelnünk a gyereket, nem?