Anyukák, akik tanultatok (gyermek) pszichológiát valamilyen szinten? Szerintetek nem kellene minden gyermeket vállaló nőnek?

Nyilvánvaló, hogy ez megvalósíthatatlan jelenleg. De mégis érdekelne, hogy ti hogyan vagytok ezzel.

Nekem például elképesztő látni a családban az egyik anyát. Éppen egyszerre szültük mind a kettő gyerekünket. A nagyoknál az enyém 1 hónappal, a kisebbeknél az övé 2 hónappal idősebb. A nagyok most 3,5 évesek a kicsik meg félévesek és a nővel annyira közel nem állunk egymáshoz, viszont vérileg igen, és valamilyen szinten kényszerből elég gyakran együtt vagyunk, heti szinten szinte mindig találkozunk náluk, nálunk, családtagoknál.

Eleinte kezdődött azzal, hogy mondogatta az első babánál, hogy persze, az enyémnek jó természete van, azért nem olyan, mint az övé, meg majd megnézhetem magam, ha később is így ugrálok neki. Konkrétan hülyének néztem (már bocsánat), de egy évesek se voltak a gyerekek, naná, hogy ugrok, ha sír és baja van. Amikor együtt voltunk is nem szégyellte, hogy volt, hogy az enyém tök jól elvolt, az övé meg sírt és mivel nem bírtam tovább hallgatni felvettem erre meg mondta, hogy "látod? az enyém mindenkivel elvan legalább", meg mondta, hogy az enyémhez hosszá se szólhat idegen, meg ordít ha kimegyek a szobából, ekkor olyan félévesek voltak.

A fejlődése során végig mutatta a bizonytalanul kötődő gyerek tulajdonságait, most is az még a kislány és szörnyű nézni, ahogy lereagálja a helyzetet. A kisebbekről meg ne is beszéljünk, kb annyira sincsen türelme, mint a nagyobbnál volt, itt már konkrétan akkor áll fel a gyerekhez, ha valaki szól neki vagy ha már a gyereket leveri a víz, annyira üvölt. Pedig a gyerek sírási szokását az anya reakciója határozza meg.

Ja és még ő van felháborodva.

Megmondanám neki, hogy talán nem kellene ordítani vagy felpofozni egy 3 évest, mert olaj a tűzre, konkrétan olyan cirkuszaik vannak, hogy az elképesztő. A gyerek is üvölt, csapkod, káromkodik (az anyja szavaival), ő meg vissza ordít és megüti, mire a gyerek még jobban, stb...

Esküszöm nem értem az ilyet. Elmondanám neki normálisan, de ő tipikusan az a mindentudó, ha szolnék neki bármilyen kedvesen, vagy próbálnám elmagyarázni tuti kiakadna.

(Nehogy azt gondoljátok, hogy nekünk nincsenek vitáink a nagyobbal, vagy nem szokott hisztizni, de minőségi és mennyiségi különbség van közte, amit az ő esetükben nem a gyerek számlájára, hanem az anyjáéra írok.)

És pont ezért merült fel bennem ez a kérdés, hogy ti nem tapasztaltok ilyet? Nem szoktátok úgy érezni, hogy szélesebb körhöz el kéne jutni ennek a tudományágnak, mivel szerintem ez a gyerek egész jövőjét meghatározza és gyakorlatilag mindenki neveli a jövő felnőttjeit a kedve és türelme szerint, úgy hogy nem is tudja, nagy körvonalakban sem, hogy éppen mikor mivel gázol a gyereke lelkébe, vagy mivel ejt akkor sebeket már 4-5 éves kora előtt a gyerekében, amiből talán felnőttként sem fog tudni maradandóan felépülni. (tömegesen előforduló dolgokra gondolok, például büntetések fajtáira)