Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Ha 25 évesen nem akarok...

Ha 25 évesen nem akarok gyereket, ez fog változni? Mit mondjak a páromnak?

Figyelt kérdés

Régen sem érdekeltek a babák, kisgyerekek, akkor mindenki mondta, hogy 20-22 évesen már máshogy fogom gondolni... De nem, a mai napig, ha meghallom, hogy valakinek gyereke lesz, az első gondolatom az, hogy "jaj szegény", utána meg hálát adok azért, hogy bevettem reggel a gyógyszeremet.


Szeretek bulizni, utazni, szórakozni, vagy csak simán aludni délelőtt 11-ig. Ezeket egy gyerek mellett nem igazán lehet rendszeresen csinálni. Mellette építem a karrieremet is, van már két diplomám és nemrég kezdtem el egy negyedik idegennyelvet is tanulni. Szóval aktív az életem és nem érzem azt, hogy úgy lenne teljes, ha lenne egy gyerekünk. De a párom nyáron eljegyzett, májusban lesz az esküvőnk. Idősebb nálam (34 éves) és egyre gyakrabban felhozza a baba-témát... Ő nem akar 40 felett apa lenni, amit valamilyen szinten meg is értek. De nem mondhatom azt neki, hogy két év múlva belevágunk, miközben lehet, hogy akkor is ugyanígy fogok érezni, egy nagy projecten fogok dolgozni, amit nem tennék félre azért, hogy babázzak.


Nagyon szeretem Őt, de képtelen vagyok megígérni neki, hogy 5 éven belül gyerekünk lesz például... Vagy ez változhat egyik percről a másikra szerintetek?


2017. szept. 25. 12:08
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
91%
Nem valószínű hogy ez pikk-pakk megváltozik, de mond meg a barátodnak az igazat, hogy te még hosszabb ideig nem tervezed a gyermekvállalást. Ha szeret akkor elfogadja a gyermektelenséget, ha nem akkor akár még az eljegyzést is fel lehet bontani.
2017. szept. 25. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
37%

Azt nem tudom nálad hogy lesz, de én tavaly még egyáltalán nem akartam gyereket.

Aztán más okból abba kellett hagyjam a fogamzásgátlót. Megbeszéltem a dokival amint lehet spirált rakjon fel. Végül három hónap múlva mégsem kértem.

Nem tudom megmagyarázni de gyorsan változott a véleményem.

Páromnak még kellett egy kis idő, de ez a harmadik hónap hogy próbálkozunk. Szóval fél év alatt teljesen megváltozott a dolog. Mostmár nagyon szeretnék babát, pedig régebben úgy gondoltam mostanában nem, de lehet hogy sohasem.


Fogalmam sincs mi változtatott meg! Előre ezt meg sem tudtam volna ígérni. Nem tudom nálad lesz e ilyen, de van rá példa.

2017. szept. 25. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
90%

Őszintén szólva, ez változhat egyik napról a másikra is.

De te nem biztos h ebbe a kategóriába tartozol. És ezt el kell mondanod a párodnak is.

Nálam akkor szólalt meg a "gyereket szeretnék belső hang" mikor egyik este dög fáradtan csak psszebújva tvztünk.

És az esküvő szervezés alatt is végig motoszkált bennem.

Ha szervezed az esküvőt, és nem látod a kpzös jövőtökben a gyerekeiteket, akkor nem biztos h valaha is akarsz majd. Hiszen te szereted, teljesnek érzed a mostsni életed.

Ami nem baj! De a páridnak tudnia kell mit érzel.

Persze úgy is azt mondja majd h "jajj majd pár év múlva ez változik majd"


Sajnálom, de nem hiszem h ez "boldogan amég meg nem..." házasság lesz.

Remélem tévedek

2017. szept. 25. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
73%
Mindenképp mondd el a párodnak, hogy hogyan érzel, teljesen nyíltan és őszintén, különben joggal mondhatja később, hogy tönkretetted az életét (mint az ismerősöméknél, ahol a nő addig mondta, hogy "én is akarok MAJD", ameddig a férfi 40+-os lett, és végülis 15 év párkapcsolat után váltak szét - ez neked sem lenne jó)
2017. szept. 25. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
35%
Változhat bármikor, de szerintem hülyeség azt gondolni, hogy majd ezt, vagy azt nem fogod tudni csinálni, mi pl. lazán aludtunk most vasárnap is negyed 11-ig a 3 hónaposunkkal, apja megetette éjfélkor, én pedig reggel 7-kor, aztán negyed 11-kor kért újra enni, ez attól függ milyen a babád, a mienk pl. szeret aludni. Vagy én pl. nem utazok sehova vele, de van olyan barátnőm aki a babájával és a férjével utazik mindenhova, jól elvannak, már 2 hónaposan is vitték külföldre repülővel. Egyébként nagyon kevés ember van aki nem akar gyereket, sőt talán nincs is olyan, mert ez egy alap ösztön, majd te is fogod akarni, lehet csak 10 év múlva, én is 36 évesen szültem.
2017. szept. 25. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
79%
Mondd el neki ezt igy oszinten, meg az eskuvo elott, minel hamarabb. Valtozhat egyik naprol a masikra, de gondolj bele forditott helyzetben, ha te nagyon akarnal, o meg nem mondana el, hogy o nem...
2017. szept. 25. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
48%

25 eves koromban az eszem legutolso szegletebem sem fordult meg a gondolat, hogy gyereket akarnek. De tenyleg. 26-27-28-29 evesen sem.

Aztan 30 evesen tortent velem vmi... Egyik pillanatról a masikra kvazi. Es onnantol kezdve, gyereket akartam. (lett is ketto :-))

Ugyhogy en ugy gondolom, ez az erzes, igenis johet egyik naprol a masikra.


De en is azt mondom, hogy beszeld ezt meg nyiltan a paroddal. Muszaj tudnia, hogy te hogyan allsz ehez a kerdeshez valojaban.


Egyebkent lehetseges, hogy ha a kozeli barataidnak szuletik majd gyermekuk, benned is elindul majd vmi ami a babahoz vezet majd!

Ne ird le magadban ezt a dolgot teljesen. :-)

2017. szept. 25. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
49%
Semmi gond nincs ezzel, nem vagy érett még, pár év múlva ez változni fog. Nyugodtan elmondhatod a párodnak, ha igazán szeret, akkor megérti.
2017. szept. 25. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
19%
Szoval se dolgozni, se gyereket nevelni nincs kedved 25 evesen. Nem tudom milyen karriered epul igy h reggel 11kor kelsz, de a pasi helyeben lelepnek.
2017. szept. 25. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

Hol írtam, hogy ne dolgoznék?

Attól, mert eljárunk szórakozni, napközben dolgozom. Arról meg nem tehetek, hogy olyan a munkám, hogy én osztombe az időmet és nem kell már reggel 8-kor robotolnom.

2017. szept. 25. 13:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!