Csak én vagyok ennyire paranoiás?

Nekem is vannak félelmeim, néha a legváratlanabb pillanatokban tudnak bevillanni olyan képek, hogy magamhoz ölelem mindkét gyermekemet és csak ölelem, ölelem Őket. Ez Nekik is nagyon jó, visszaölelnek, kapok egy "szeretlek"-et Tőlük, aztán rohannak tovább, én pedig figyelem Őket, és tudom, hogy a világ tele van szörnyű, ijesztő dologgal, de elhatározom, hogy a szépet, a jót, a gyönyörűt mutatom meg Nekik. És ilyenkor mindig engedem a 4 éves fiamnak, hogy fölmásszon a mászóvár tetejére, mert tudom, hogy imád mászni, nagyon ügyes, hihetetlen érzékkel képes megtalálni bármin a fogást, hogy feljusson a tetejére. Odaállok a mászóvár aljába, szurkolok, hogy minden mozdulata jól sikerüljön, és ha leesne, elkapnám, ha a fene fenét eszik, akkor is.

A 2,5 éves kislányom imádja a kutyákat. Mivel én is olyan gyerek voltam, hogy minden állatot megsimogattam (és sosem harapott meg kutya), Neki is engedem. De folyton tanítgatom Neki a szabályokat, hogy ha egyszer már nem leszek mindig mellette, akkor se felejtse megkérdezni a kutya gazdiját, hogy szabad-e, akkor se felejtse el, hogy a farkát nem húzhatja stb.

Szval sokszor a szívem facsarodik össze, ha belegondolok egy-egy helyzetbe, de Ők ezt nem veszik észre rajtam, ugyanis tudom, hogy nem terhelhetem Őket az állandó féltésemmel, tehát halálnyugalommal és széles mosollyal az arcomom ott állok mögöttük, és biztosítom a terepet számukra. Ez a dolgom, imádom Őket, és tudom, hogy azzal teszek Nekik s legjobbat, ha (ésszerű keretek között a fontos szabályok betartása mellett) elengedem Őket, képletesen "elengedem a kezüket", hogy tapasztalatot szerezzenek.

Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy engedtek önállósodni, sokszor a saját fejem után menni, nem féltettek túl, így lettem egy nagyon magabiztos, kemény csaj. Úgy látom, a gyermekeim már most (4 évesen és 2,5 évesen) magabiztosabbak, vagányabbak, mint amilyen én anno voltam. Ez szuper érzés!

Ne féltsd túl a gyermeked, engedd! Ezt fogja megköszönni Neked majd, nem a túlféltést!

Miért ne mehetne? Ha csak az szól ellene,hogy elrabolják,akkor menjen csak. Biztosan valami érdekeset látott. Egyébként,látótávolságból nem tudod megvédeni. Vagy futsz utána egész életében,vagy másfél évesen is a saját udvarodon menjen oda,ahol jól ézi magát,ha ott biztonságban van. És nem,az,hogy anyu szerint el fogják rabolni,nem jelenti azt,hogy nincs biztonságban.

Én is hajlamos vagok túlfélteni a gyerekeket,de tudom magamról,ezért ilyenkor az apjukra bízom őket. Pl:biciklizni a nagy az apjával jár,mert én tényleg futnék utána,pedig tud bicajozni. Esik-bukik,tanul a hibáiból,ezt én nem tudnám bitosítani neki,csak egy paragép lenne,mint én,azt meg senkinek nem kívánom.

Nem vagy paranoiás, mert nem engeded egyedül a kapuhoz. Én sem engedném.

A sajátom nem tus kimenni, társas házban lakunk, én viszont, mikor kicsi voltam, teleinvitáltam az udvart cigánnyal,mire anyukám rám nézett, pedig figyelt, de elég volt egy perc.