Leírnátok milyen volt az utolsó pár hónapotok terhesség végén és az első pár hónap a babával?

Első pár héten olyan szinten voltam sz.rul, hogy elmondani nem lehet. Az az igazi melyről jövő undor és állandó emelyges...rettenetes! Közben minden nap az volt az esti program, hogy okadtam mint a lakodalmas kutya.

Nagyon hamar nagy hasam lett, már a 16. héttől annyira vizesedtem h nem jöttek rám a gyűrűk. Állandóan szurkalt a hasam, utolsó trimeszterben annyira (de tényleg annyira) fajt a keresztcsontom, meg a labaim hogy nem tudtam 150 métert pihenő nélkül megtenni. 20 kilót hiztam, amit azóta se bírtam leadni (bár ez tényleg csak az én hibám), undorodok a testemtol. A fejem is inkább egy elhasznált anyuka fej, árnyéka sem vagyok a régi önmagamnak. Koraszülött lett a kincsem, nem szulhettem, császár lett. Elvitték inkubatorba. Nem lehetett velem.

Haza mentünk végre. Olyan szintű szorongás lett úrra rajtam...megmagyarázhatatlan érzés. Állandóan a baba járt az agyamban, jól csinálom e, éhes, jól van, jó anya vagyok, elrontok e valamit végleg, baj h nincs napirend, baj h bukik, túl gyorsan gyarapodik, lehet h autista, lehet h down kóros, mikor lesz napirend, miért van szopi sztrájk, miért nem szopik, miért nem mosolyog, le van maradva, hipotonias, beteg, fogyatékos...? Ez csak töredéke az állandó vivodasomnak. Közben nem 1 óránál tovább ra hagyni másra, mert az a kényszer kepzetem volt, h éhes lesz, én nem vagyok ott és éhen hal. Tudom gaz. Aztán totál befordultam, a Vedono pszichológushoz küldött, mert állandóan bogtem. Heti egy pszichológus de semmi nem változik..visszatérő gondolatom h én ezt nem akarom, vissza akarom csinálni, vissza akarom kapni a régi életem, boldogtalan vagyok. Közben alvás zavarok, nem bírtam aludni,tényleg azt hittem h meg fogom örülni. Végül pszichiáter (mert közben raszoktam az altatora és le akartam szokni). Diagnózis: elhúzódó gyermekágyi depresszió kevert generalizalt szorongás. Gyógyszer.

Jelenleg elég jól vagyok, leszoktam az altatorol. A testkepem meg mindig tok idegen, aludni meg mindig nem nagyon tudok.

A gyerekem mindennel jobban imádom, ő életem értelme. De minden megváltozott mióta megszületett, sosem leszek a régi. Az a gondatlanság, a szabadság, az a könnyű lét örökre eltűnt. Eltűnt, ahogy a fiatalságom is pedig nem vagyok öreg. De ezt érzem. A fiam az igazi boldogság az életemben, a napfény és az öröm, de közben elvett

Tőlem egy olyan életet, ami meg mindig időnként hiányzik. Szép az anyaság, de soha nem lehet ra felkészülni. Úgysem olyan lesz mint amilyennek képzeled.

Nekem a szulestol számítva 1,5 évig életem legnehezebb időszaka volt, egyúttal benne volt életem legsötétebb mélypontja is. Soha senkinek nem kívánom.