Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Borzalmas kapcsolatba várok...

Borzalmas kapcsolatba várok gyereket? Mit tehetnék, hogyan tovább?

Figyelt kérdés

Minden tökéletesen indult. A párom egy humoros, jóképű, jó egzisztenciával rendelkező 30-as férfi. Nem voltunk már tinik, mégis ilyen "szerelem első látásra" dologhoz hasonló valami volt. Összeköltöztünk és a felesége lettem. Minden tényleg nagyon jó volt. Egy ideig.


Már féléve a felesége voltam és ez kb 3 - 4 hónappal a terhességem előtt kezdődött. Jött először az, hogy elment a "haverokkal". Ez eleinte csak 2 hetente fordult elő és nem volt vészes az, amilyen állapotban hazajött. Na ekkor álltunk párkapcsolati szinten ott, hogy úgy voltunk vele, ha jön a gyerek, akkor szülők leszünk, de nem erőltettük a dolgot. Aztán nem túl soká kiderült, hogy összejött a baba. Én nagyon örültem neki, és először rajta is ezt láttam. Azonban mostanra már teljesen kifordult önmagából. Már nem kéthetente jár el, hanem hetente legalább kétszer. A többi napon meg dolgozik késő estig, mivel valamikor pótolnia kell azt amivel elmarad a sok szórakozás miatt. Korábban hétvégente is dolgozott egy picit és így nem bolondult meg hét közben. De most hétfőtől csütörtökig késő estig dolgozik, péntektől vasárnapig eljár itthonról és józanodik. Azt nem feltételezem, hogy nő lenne a dologban mert olyan részegen szokott hazajönni, hogy még én is letagadnám szívem szerint.


7 hónapos terhes vagyok. A gyerek szinte csak engem érdekel. Persze kérdezi sokszor, hogy minden rendben van-e, de ezek szavak. Ha érdekelnénk, akkor nem járna el itthonról, hanem észrevenné és érdekelné, hogy én milyen állapotban vagyok ettől. Gyakran már akkor jön haza amikor hajnalodik. Próbáltam már neki mondani, hogy ez nem lesz így jó, de azt érzem rajta, hogy nem vesz komolyan. Hogy ennek az az oka, hogy én vagyok a nő, vagy az aki az 1/4-ét keresi annak, amit ő, én nem tudom.

Sokszor mikor hazaér úgy csinálok mint aki már alszik, hogy legalább ne vitázzon velem. Nem szokott bántani, csak veszekszünk olyankor. Egy hete annak például, hogy éjszaka annyira részegen jött haza, hogy elaludt a kanapén és felébreszteni is alig tudtam, azt akartam, hogy menjen feküdjön le. Aztán belém hasított a felismerés, hogy nehogy már 7 hónapos terhesen még én emelgessem meg könyörögjek neki. Összepakoltam és elmentem apámhoz. Másnap délre jutott olyan szintre, hogy megkérdezze hol vagyok...


Én nem tudom, hogyan fajultak el így a dolgok. Hogy mi az amitől nem vagyok már elég, hogy velem maradjon és ne leigya magát. Korábban minden héten egyszer vagy kétszer étteremben vacsoráztunk, eljártunk itthonról. Most vagy azért vagyok egyedül mert dolgozik vagy mert elmegy a barátaival.

Érdekes, hogy a munkáját teljesen ellátja, csak velem nem törődik.


Nincsen hova mennem hosszútávra. Apám nyugdíjas, hozzá nem tudok menni, abból a pénzből tuti nem élnénk meg még egy pár hónapig sem. A férjem az egyetlen aki mellett anyagilag nyugodtan tudnék legalább 1 évig babázni, de mellette meg már nem bírom ezt az életvitelt. Nem is fogja fel, hogy mi történik. Kezdek kiábrándulni belőle. Nem a szexet nem kívánom, hanem őt, mert a jelleme már nem az, akihez hozzámentem. Addig húzzam ki mellette valahogyan, amíg a kicsi bölcsis nem lesz és akkor hagyjam el? Vagy innen még van visszaút? Milyen gyerekkora lesz így a lányunknak? Olyan összegeket hagy bárokban, hogy az elképesztő. Mintha nem lenne elég, hogy leissza magát, még mindenből kiválogatja a legdrágábbakat is. Például hallottam mikor röhögve mondta az egyik barátjának, hogy "15.000 alatt ő nem is érzi az alkoholt". Nem szégyell ilyeneket mondani, mikor hamarosan kisbabánk lesz!

Túl tudom élni mellette ezt az 1-2 évet a lányom érdekében? Hogyan viszonyuljak hozzá? Amikor józan úgy csinál, mintha minden rendben lenne és értetlenkedik, ha én nem. Valamit tanácsoljatok kérlek, de ne csak általánosságban, mert ez a "hagyd el!", nem tudom nálunk hogyan valósulhatna meg.



2017. jún. 30. 23:55
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
87%

Gyedet nem fogsz kapni ? Nem dolgoztal / dolgozol ?


Ha apukadnal lakhatsz + gyed , gyes, + csaladi potlek + gyerektartas ( a fizetese 25 % - a ) azert az ugy nem olyan rossz

2017. júl. 1. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%

Pedig a legtisztabb ut az egyenes! Mond meg neki, hogy ha nem valtoztat ezen az ivaszaton, elhagyod!

Most vagy normalis lesz ha megszuletik a baba, vagy meg durvabb..., nem tudni! Az sem biztos, hogy kibirnad mellette akar 1-2 evig is ha a helyzet nem valtozik!!:(

Nekez dio, az biztos!

2017. júl. 1. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
71%

Ez bukta. Sajnos sok emberről csak akkor derül ki, hogy milyen is valójában, amikor már késő.

Ha nincs pénzed, akkor nem igazán van más választásod, mint kibírni mellette egy ideig. De sokáig ne. Ilyen apára nincs a gyereknek szüksége, neked pedig főleg nincs egy ilyen majomra szükséged, már bocsánat.

Pontosan tudom, milyen típus a férjed, sajnos volt szerencsém ilyenhez, csak nekem volt akkora mázlim, hogy volt, aki felnyissa a szemem még időben.

Barátokkal hogy állsz ? Nincs olyan barátnőd, rokonod, akivel együtt tudnál lakni, vagy legalább támogatna ezt a helyzetet átvészelni?

Sok sikert meg szerencsét kívánok, kitartást, a lányodnak pedig úgy meséld el ezt, ahogy történt, amint eljön az ideje, tudja csak, hogy vigyázni kell.

2017. júl. 1. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
94%

Egy tiszta pillanataban ulj le vele beszelni.

Lehet bepanikolt,hogy nemsokara pelenkabol,etetesbol,gyereksirasbol fognak allni a napok.

Ki tudja mivel tomik a mar gyerekes haverok,munkatarsak.

A ferfiak hajlamosak tulzasba esni.

Mond el,hogy igy nem erzed magad biztonsagban.ha barmi baj lenne,nem tudna kocsiba ulni veled,es korhazba vinni.

Nemsokara szulsz.parom hetekkel a szules kiirt napja elott mar egy pohar sort sem mert inni,nehogy azert ne tudjon o vinni ha kell.

Eloszor higgadtan beszelj vele.ha nem mukodik akkor mond csak,hogy ha nem valtoztat,te lelepsz.

Remelem csak kapuzarasa van.es eszhez ter.kitartas.

Ha nem valtozik,akkor viszont meg szules elott cuccolj el.egy pici baba mellett semmi szukseg egy hajnalig italozo ferjre.kikeszulnel eleg gyorsan.az pedig a picinek sem jo.

Esetleg hozd fel,hogy ha akkor indul be a szules mikor o epp agyon issza magat.akkor reszegen akar menni a korhazba?lehet emiatt lemarad a szulesrol es a baba elso orairol,mert epp full reszegen alszik a kanapen.....

2017. júl. 1. 05:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%

Nem is értem miért nem érvelsz.


Csendbenmaradtál, mikor azt mondta, nem tudod mekkora stressz sok pénzt keresni, vagy mi?


Én lazán megmondtam volna, hogy én csak azt tudom, milyen egy 7ből 4 napot szórakozó férj mellett kiszolgáltatott terhes nőnek lenni.


Megkérném, hogy mással vezesse le a stresszt, pl szexszel, sporttal vagy a hobbijával.


Megkérném, hogy gondolkozzon el, hogy szerinte ez rendben van e. Mi lesz ha koraszülök? Ha császároznak? Ha meghalok szülésnél? Ki visz a kórházba, ki segít ellátni a GYEREKÜNK, amíg ő ittas? Tudom, hogy ijesztő, én is félek.(ez hasznos mondat)


Egyébként nagyon nehéz észrevenni a rosszat, ha mindenki körülötted csinálja. Anno tiniként mi is heti 4 nap buliztunk, csak azt láttam, hogy a barátaim is mindig mennek, többször isznak, részegebbek, az én állapotom nem tünt vészesnek. Felnőttfejjel úgy gondolom elég lett volna heti egy-két buli és több más tevékenység.


Nálam még az volt hasznos, hogy egyik este videóra vettük magunkat szórakozásból. Nagyon kiábrándító volt később visszanézni.

2017. júl. 1. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%

Nekem ilyen apám volt.

Anyám idegrendszerét tönkre tette. Az én és a tesóm gyerekkorát elvette, számunkra szörnyű volt.

Egy ideig nem, aztán jött a fizikai bántalmazás is.

Sokszor úgy tűnt megváltozik, de 20 év alatt se sikerült.

Számomra a legjobb lett volna, ha a vele való együttélés hamarabb véget ért volna.


Véleményem szerint nagyon kicsi az esélye, hogy megváltozzon a párod. Sajnos elég sok ilyen rossz példát láttam a környezetemben.

2017. júl. 1. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%

Nézd, őszintén én lehet hogy elköltöznék. Mégpedig azért, mert ahogy többen is írták bármikor szükséged lehet TÁMASZRA, ha beindul a szülés pl., bármi baj van, ő részegen hogy fog rajtad segíteni? Hogy visz be a kórházba? A férjem is szeret meginni egy (!!) pohár bort a vacsorához, vagy egy sört tévézéskor, de a 35.héttől egyik terhességemnél sem ivott egy kortyot sem, hogy ha menni kell bármikor kész legyen indulni.

Elmondanám, hogy biztonsági okokból apámhoz költözök, ha szeretné helyrehozni és szeretné a gyerekét, bizonyítson.

Anyagi okokból nem maradnék vele ha úgyis elissza a pénzét.

A baba mellé nem kérnék ebből az életmódból 1 hetet sem, nemhogy 1 évet, mi van ha pl.részegen leejti majd?

Lehet hogy drasztikus vagyok, de én pakolnék.

És akkor mennék esetleg vissza ha bizonyított.

2017. júl. 1. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%
Ha négyszer annyit keres de a legdrágább italokra költi akkor azért nem sokkal vagytok jobban anyagilag, mintha apukádhoz költözöl és gyed, családi pótlék, adókedvezmény, gyerektartásból éltek.
2017. júl. 1. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Most lépj. Az ilyenek nem változnak (bármi is legyen a 180 fokos fordulat oka), nem lesz elég egy beszélgetés vele.


Apukádhoz költözhetsz + családi pótlék + gyes/gyed, és habár nem támogatom, de ha szükséges, a babát 6 hósan bölcsibe, te meg el tudsz menni dolgozni, mégha részmunkaidőre is. Plusz én beadnám a válási papírokat és ha leígérné a csillagos eget, akkor sem mennék vissza. Jah, és videot/fényképet és egyéb bizonyítékot gyűjtenék arról, hogy milyen részeg és mennyire link alak.


Igazából most sem álltok anyagilag jobban, hiszen a férjed a fizetését elissza. Nem tudod, hogy mikor üt be a krak, mikor rúgják ki, mikor fogy el a pénz és akkor tényleg pokol lesz az életetek, mivel otthon fogja leinni magát az olcsó fröccsel.


Azért is érdemes lenne most lépni, mert ha szülés előtt elköltözöl, és bejelentkezel apukádhoz, akkor odaviszed haza a babát, automatikusan odakerül bejelentésre a kicsi lakcíme, plusz a válás is elindult, így minden más macerát megúszól, amivel a költözésedet megnehezítheti egy babával. Pl. ha szülés után jelented be, hogy elköltözöl, akkor max. kidob a lakásból gyerek nélkül, te meg szaladhatsz a rendőrségre, meg megpróbálhatod bebizonyítani, hogy nem képes ellátni, mert folyton iszik.


Szóval én azt tenném, hogy egyik nap, amikor nincs otthon, az összes cuccommal egy barátom segítségével elköltöznék, majd átjelentkeznék apámhoz. Beadnám a válási papírokat. Amikor jön könyörögni, akkor sem költöznék vissza. Megszülném a gyereket, apámhoz vinném haza, a bíróság meg szépen megállapítaná a gyerekelhelyezést és gyerektartást.


Ezt minél hamarabb!!!


Barátaid vagy egyéb családtagjaid vannak, akikre számíthatsz?

2017. júl. 1. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

Én is azt mondom, költözz el most! Később, gyerekkel sokkal nehezebb lesz!

Milyen anyagi biztonságról beszélünk mellette ha 15 ezreket hagy ott bárokban????

Apád legalább biztos pont gondolom, és számíthatsz rá, hogy nem épp a hányásában fog fetrengeni amikor elfolyik a magzatvized, vagy ilyesmi.

Emellett az ember mellett maradni minden, csak nem a lányod érdeke.

2017. júl. 1. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!