Hogy lehet a babaholmikat visszautasítani sértődés
nélkül?
Figyelt kérdés
Elég fiatal vagyok (21 éves), eddig nem igazán kellett semmilyen konfliktushelyzetet megoldanom. Viszont most, hogy terhes vagyok, a nagynéném folyamatosan erőlteti, hogy majd elhozzák a babadolgaikat, így nekünk nem kell megvenni... De én már kitaláltam, hogy miből milyet vegyünk, milyenek legyenek a bútorok, babaruhák. Finomat már próbáltam mondani, hogy nincs szükségünk régebbi holmikra, meg annyira a stílusunk sem egyezik, de nem jártam sikerrel. Félek, hogyha határozottabban mondanám, megsértődne.
Biztosítsd róla, hogy nagyra értékeled, hogy rátok gondolt, és jól esik a gesztus, de már megálmodtad, miket szeretnél megvenni, és nem is okoz gondot a dolgok megvásárlása, ezért köszönöd szépen, de nem kéred.
Aki ezen megsértődik, azzal vannak a gondok, nem veled, úgyhogy ne izgasd magad rajta.
2017. máj. 30. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
2/14 anonim válasza:
1-es jól írja. Mondd még esetleg, hogy ajándékozza olyannak, aki nem tudja megvenni, és tényleg jól jön neki.
Illetve van az a szitu, amikor nem lehet sértődés nélkül kijönni belőle. Te megteszel mindent, finoman, kedvesen, de lehet, az is kevés. Majd idővel megbékél.
2017. máj. 30. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
3/14 anonim válasza:
"Kati néni, köszönöm, de már elterveztünk mindent a babaholmikkal kapcsolatban, így nem kérjük, köszönjük. Tessék félrerakni őket a Panni gyermekének, ők biztos örömmel fogadják majd."
Ha ebben nem tudod leállítani, akkor mi lesz, ha majd a gyerek nevelésébe szól bele?
2017. máj. 30. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
4/14 anonim válasza:
Mond azt hogy már megrendeltetek mindent, de esetleg egy-két kisruhát örömmel fogadnál tőle.
2017. máj. 30. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
5/14 anonim válasza:
Én is ilyen helyzetben voltam. Unokatesóm erőltette a babaholmikat, de már ő is eleve használtan vett mindent, plusz az ő két gyereke használta, szóval nem voltak valami szépek. Én azt mondtam, hogy már nagyon sok mindent vettünk és mástól is kaptunk, de átnézem és ha valami tetszik, vagy szükségünk van rá, akkor azt elfogadom. Így elhoztam pár dolgot, de legalább nem 3 zsákkal.
2017. máj. 30. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
6/14 anonim válasza:
Köszönjük szépen, mindenünk megvan, nem kérjük. Nincs már hely, nem tudjuk hova tenni.
2017. máj. 30. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
7/14 anonim válasza:
"Koszonom, nem kerem".
Ez valoban baromi bonyolult.
2017. máj. 30. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
8/14 anonim válasza:
Lassan kikopik, de még mindig hagyomány, hogy a baba holmikat egymástól öröklik a családtagok. De egyre többen tudnak pénzt áldozni az új holmiknak és ez sokaknak még furcsa. Mármint az idősebb korosztálynak.
Szóval ha gyakran találkoztok akkor mond, hogy köszönöd, de már mindent összeraktál a bevásárló listádban. Viszont ha ritkán akkor fogadd el, max nem adod rá :D Hidd el, eleinte úgy cseréli majd a baba a ruha méreteket, hogy mondhatod, hogy kinőtte :D
2017. máj. 30. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
9/14 anonim válasza:
1-2-3. válaszlóra ne hallgass, nagyon sértő, amit írtak. Jafnrétti meg híres a buta válaszairól.
Úgy jön le, hogy amit a nagynéni adna, az nem elég szép, nem elég jó a válaszoló gyerekének és ez bántó, hiszen vélhetően annak idején ők is a legjobbat-legszebbet vették a gyereknek, ami csak tőlük telt. A "nem az én stílusommal" jönni is illetlenség, még ha így is van. Ezzel gyakorlatilag azt mondod, hogy az ő dolgai csúnyák, ízléstelenek.
Sok diplomatikus, normális választ olvastam, az 5-ösre emlékszem, én is így tennék.
2017. máj. 30. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
10/14 anonim válasza:
Hasonló helyzetben vagyok. Párom anyukája mondta, hogy ha jól emlékszik elrakta a gyerekei ruháit, majd lehozza nekem a padlásról, és mindent el kell fogadni, amit adnak. Tudni kell a ruhákról, hogy a 25 éves párom örökölte csecsemő korában az 5 évvel idősebb unokatestvérétől. Szóval igen 30 évea ruhákat fogok kapni..nem szeretném megbántani, annyit mondtam, hogy rendben, majd átnézem őket..szerintem tedd te is ezt, hogy nézd át, simán találhatsz köztük kincseket. Persze el tudok kepzelni olyan szituaciot, hogy majd mondja a kedves rokon, hogy "de hát az én gyermekemen is olyan aranyos volt ez a ruha" jó rendben, de neked akkor sem tetszik. Ha megsértődik sértődjön..
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!