Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Jogos, hogy nem érzem úgy,...

Jogos, hogy nem érzem úgy, hogy a vadiúj babadolgokat oda kéne adnom a nővéremnek?

Figyelt kérdés

Én 24 éves vagyok és 21 hetes terhes.

A nővérem 36 hetes és most szakított a barátjával... A történet annyi, hogy kitartottként élt évekig, nem tanult, mert hogy "majd ha kitalálja mit szeretne csinálni", meg hogy sokat utaznak, elkíséri mindenhova a barátját és így ideje sem lenne semmire. Persze a pasi mindent megadott neki, összetörte a 20 milliós kocsit, következő héten már megkapta a következőt, stb. De 1 éve kiderült, hogy a pasi folyamatosan csalja, sokat veszekedtek emiatt és a tesóm kitalálta, hogy egy gyerek majd megoldja a gondokat. Viszont a barátja nem akart gyereket, 43 évesen már csak tudja, mit akar az életben és mit nem. De a nővérem erősködött, hogy örülni fog, minden oké lesz. Viszont a 12. hétig nem mondta el és a barátja nem örült, szó szerint őrjöngött. Akkor szakítottak pár hétre, majd újra összejöttek és minden rendben volt, vagyis a nővérem szerint. Viszont most 2 hete végleg kidobta a testvéremet, nem is beszélnek egyáltalán. Semmi babacuccot nem vettek még, mert Ő a barátjával akart menni, pár babaruha van összesen... Csak ugye már pénze sincsen, anyukámék pedig nem tudnak csak úgy odaadni neki hatalmas összegeket. Ezért eszükbe jutottam én, mert én már a terhesség kezdete óta vásárolgatok a lányunknak, ruhából már annyi van, hogy tele a szekrénye, megvettük a babakocsit és hozzá a kiegészítőket is, etetőszéket, pihenőszéket, stb. És azt szeretné anya és a testvérem, hogy ezeket adjuk oda addig, amíg a babánk meg nem születik... De én ezt nem akarom, mert egy vagyont költöttünk a babaholmikra már így is és szeretném, ha először a mi babánk "használná". És van egy olyan érzésem, hogy mikor kérnénk vissza, egy része a cuccoknak tuti ott maradna...


Soha nem dolgozott meg semmiért az életében, én keményen tanultam, hogy ott legyek, ahol ma vagyok. Anyáék is folyton őt pátyolgatták, mikor 22 évesen összehozott egy középfokú nyelvvizsgát (úgy, hogy előre tudta, milyen tételt kap), hatalmas ünnepi ebéd volt rendezve, mikor nekem meglettek a felsőfokú nyelvvizsgáim gimnazistaként, annyit kaptam anyáéktól, hogy "ez a dolgom". Mikor mondtam még régebben, hogy a testvéremnek valamit kezdenie kéne magával, vagy legalább tanulnia, megkaptam még a szüleinktől is, hogy rosszindulatú vagyok és irigy, amiért engem nem támogat a párom. Támogathatna, meg amíg tanultam, meg is tette. De akkor is borzasztóan éreztem magam, hogy nem vagyunk egyenrangúak és képtelen lettem volna úgy élni, mint a testvérem, hogy egy pár cipőt nem vehet magának a barátja engedélye nélkül, meg bármit vett, a számlát el kellett tennie, hogy megmutassa otthon, mire költötte a pénzt...


2017. máj. 26. 09:15
1 2 3 4 5
 11/41 anonim ***** válasza:
90%

Hat ez engem most komolyan lesokkolt...nem fer a fejembe, hogy valaki ennyire elkenyeztetett, onzo p.csa legyen, mint a testvered. A szuleid meg meg asszisztalnak is neki hozza?!

Eszem agaban sem lenne odaadni semmit egy olyan embernek, aki nem tiszteli a penzt, es annak az erteket. Az hogy O csupasz pics..ra gyereket vallalt, az az O felelossege, oldja meg.

Meg megis mi a fenet csinaltak a pasijaval az elmult 36 hetben, ha annyi nem volt bennuk, hogy alap dolgokat megvegyenek a gyereknek?

Olyan babakocsit akar mint a tietek? Vegye meg, ne, futja ra? Akkor tessek lejjeb adni az igenyeket, es bongeszni bizomanyit, vaterat, facebookot vagy amit akar.

Azt meg megertenem,ha legalabb annyi lenne benne, hogy utana nez hogy szerezhetne meg a szukseges dolgokat (akar hasznaltan is, vagy olcsobban) gyereknek, es hajlando lenne ilyen kompromisszumot kotni (magyarul kihzni a fejet a seg..bol, es rajonni, hogy meddig kene nyujtozkodni), es ahhoz kerne segitseget. De hogy onkenyesen ratenyereljen arra miert ti megdolgoztatok, es a sajat gyermeketeknek vettetek...nektek sem volt ingyen, es nem toletek, hanem a ti gyereketektol akarjak elvenni, az enyhen szolva felhaborito.

Pontosan tudom mennyibe kerul egy baba erkezese, en is most varom az elsot 29. hetben vagyok.

Amugy ez meg hagyjan is, mondjuk azt mondom eretlen, ostoba liba, es majd rajon....vagy nem, a kornyezetetol fugg hogy hogyan lesz ez most megoldva.


De eleve az a teny, hogy egy gyermeket eszkozkent hasznal arrra, hogy a pasit magahoz lancolja, vagy ingyen eljen masok nyakan, es ugyanigy a gyerekre hivatkozva meg kovetelozzon is....az mar mindennek a legalja.

2017. máj. 26. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/41 anonim ***** válasza:
91%
Szia, én semmit nem adnék neki de még pénzt sem. Anyádék milyen jogon kérik azt amit ti vettetek? Oldja meg úgy ahogy akarja. Nem értem azt sem hogy anyukádék ezt, hogy gondolták. Te megvettél mindent előre de add oda mert neki tetszik, semmit nem látnál belőle viszont. Most odaadnád a babakocsit a kiságyat, ruhákat amire meg neked kellene akkor meg Bocsi de még hasznalom vagy még kell lenne a válasz és vehetnél meg újra mindent, vagy olyan állapotban kapnád vissza hogy nem tudnátok használni. Majd megtanulja, hogy nem körülőtte forog minden.
2017. máj. 26. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/41 babyboom567 ***** válasza:
91%

Nem olvastam végig a válaszokat,lehet írta már valaki, de a tesód akkor AKARHAT olyan kocsit(bármit) ami tetszik, ha megdolgozik érte,akinek nincs semmije, az nem követelőzhet.

Lehet börzézni, jófogásozni, stb,van családsegítő,facebookcsoportok,turi,bizományi.

Ne adj oda semmit.

2017. máj. 26. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/41 babyboom567 ***** válasza:
90%
Igen 100-ból már lehet.A tesód nem érdemli meg azt a 100at sem.
2017. máj. 26. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/41 anonim ***** válasza:
100%

Ne adj neki semmit. Mi is így jártunk, hogy odaadtam a testvéremnek egy rakat babacuccot (kiságy, babakocsi stb.), ők meg eladták.

Maximum adj neki annyi pénzt, amit adnál esetleg ajándékba.

Hogy gondolták a szüleid, hogy add kölcsönbe? Mire megszületik a nővéred babája, addigra már Neked is csak kb. 3 hónapod lesz hátra. Akkor majd húzd ki a 3 hónapos babája alól a kiságyat és a babakocsit? Utána miben fogja altatni és vinni? Szóval tuti nem adja vissza... Miből fog megélni? Nem dolgozott, nem tanult semmit akkor csak Gyes,családi pótlék jár és egyszeri anyasági. Biztos nem fogja fizetni a gyerektartást a pasi, ha most is tojik rájuk.

2017. máj. 26. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 anonim ***** válasza:
77%

Hat ez tenyleg szanalmas probalkozas volt a noveredtol, hogy igy lancolja magahoz a pasit, es valoban nem a te dolgod megoldani az o problemajat, de! Ha az en noverem lenne es ilyen szar helyzetbe kerulne en nem hagynam teljesen magara ha az o hibaja, ha nem, mert a testverem.

Tejesen jogos hogy senki nem varhatja el toled hogy neki add a babad cuccait, en se adnek oda ezt meg azt, viszont valami minimalis segitseget adnek, pl irtad hogy rengeteg ruhatok vannak mar most. Ha nem ragaszkodsz nagyon hozza nehanyat oda adhatsz neki, nem sokat csak tenyleg egy keveset es te is segitettel, es o sem panaszkodhat, mindent nem adhatsz neki, eszembe se jutna az hogy babaagy, babakocsi, stb, de esetleg nehany ruhat a sok kozul, biztos orulne. Most ilyeneket hogy cumisuveg, meg kiskad o is meg tud venni nehany ezer forintbol, te segitesz ruhakkal, a tobbi meg nem a te dolgod, a te csaladod a te gyermeked, de megis valamennyit segitettel. De ez az en velemenyem senki nem kotelezhet erre, ha te nem szeretned es pont.

Boldog babavarast! 38 hetes kismama

2017. máj. 26. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 anonim ***** válasza:
100%

Ahogy az út utolsó írta, nehogy úgy csináld!! Abból az újruhákból amit a saját gyerekemnek vettem egy darabot se adnék oda. nagyon maximum egy két darabot vennék ajándékba, de biztos, h nem adnám oda az enyémeket!

A nővéred meg szépen oldja meg felnött nő. Sok észre nem vall, h 36. Hétben van és szinte semmije sincs még a babájának!

A férjed mit szól ehhez? Oldja meg a nővéred, max mond neki, h használtan is lehet venni jó dolgokat.

Legyen eszed semmit neadj oda, hiszen úgy se fogod vissza kapni mondván még kell neki, mert a baba használja. ha meg a szüleid ennyire rá vannak akadva a nővéredre akkor segítsék ők ne te!! Aki az életébe nemmdolgozott semmit és még ekkora igénye van az meg is érdemli, h pofára essen. Nézd a dolgok jó oldalát ebbe. Talán a nővéred észhez tér ezután és máshogy látja a világot! Mindenképpen írj, h mi lett ennek a vége. Mert nagyon kíváncsi vagyok!

Pffu, de felidegesítettem magam. Kitartást kérdező!

2017. máj. 26. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/41 anonim ***** válasza:
74%

10:57es vagyok

"Ahogy az utolso irta nehogy ugy csinald"

Nem mondtam hogy csinalja ezt, en csak azt mondom ha lenne egy noverem segitenek neki mert a csaladom ha hulye volt ha nem. Nem kotelezo, nyilvan azt csinal es ahogy szeretne, deha egy minimalisat segitene neki akkor a szulei is lenyugodnanak, a novere is orulne talan. Megint csak a rosszindulat

Nem ertek egyet a noverevel es valoban megerdemelne hogy koppanjon, de kire szamitson az ember ha nem a csaladjara?

2017. máj. 26. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 anonim ***** válasza:
100%
A válaszokat nem olvastam, és szerintem teljesen mindegy, miért kéri el a cuccokat tőled. Te azokat a saját gyerekednek vetted, nehogy már oda kelljen adnod.
2017. máj. 26. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:
100%
Semmit nem adnék, majd bevásárol ha megszületett a baba a gyesből. Ha már ennyi esze volt.
2017. máj. 26. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!