Baj, h a baba kocsit csak 1 iranyba lehet tolni?
szia
nekünk is ilyen van, az ablak épp elég, hogy "nézegesd" mit csinál.amúgy a míg pici volt (nem mintha már nagy lenne ,11hetes ) feküdt benne rendesen, szeretett a kocsiban aludni.ez nyár lévén a napsütés miatt néha hátrány volt, hogy szembe süt a nap, nemtudod megfordítani, de neked nem lesz mostanában verőfényes napsütéses sétád, szerintem. a hordozót mostanában használjuk, miután egyre többett van ébren, nem szeret feküdni, unatkozik, nem lát ki.most a hordozóval sétálunk, ezt élvezi.
szóval én szeretem ezt a babakocsit, nem éreztem nagyon-nagy hátránynak az átfordíthatatlanságát.
boldog babavárást
A kicsi hamar meg fogja szokni, hogy nem lát séta közben. Pláne, hogy az első hetekben csak aludni fog benne. Nekünk sem tolható két irányból, és soha nem is igényelte. A babahordóval viszont én semmi esetre sem ajánlom használni, az nem igazán erre való, és bármelyik gyógytornászt vagy neurológust megkérdezed, az kifejezetten nem tesz jót a kis hátuk fejlődésének, minél kevesebbet tedd olyan valamibe, amiben kicsit is ül (sajnos tapasztalatból tudom, mert nekünk járni kellett tornára).
Ha Téged zavar, hogy nem látod, akkor inkább vegyél a babakocsiba passzoló mózes kosarat, azt be tudod rakni fordítva is. Később pedig már úgyis a látvány érdekli.
Bajnak nem baj...............de : Vannak babák akik úgy érzik biztonságban magukat ha séta közben is látják az anyukájukat, mert ha nem akkor sírnak. Ha süt a nap, vagy nagy a szél sokkal jobb ha tudod változtatni hogy milyen irányban tolod a kicsit hogy minél jobban védve legyen.
A jó babakocsi kényelmes, tágas, jó ha bolygósítható és fixálható nagy kereke van, két irányból tolható, a hidegben téliesíthető, esőben jól védi a babát, ötpontos biztonsági öve van, jól ki van párnázva. Mivel itt a hideg és a tél gondolj bele hogy a kicsit kényelmesen bele tudd tenni egy bundazsákban is, nyáron levehető legyen a felesleges vastag huzat, lehessen átalakítani sportkocsivá, a háttámlája szabadon dönthető legyen....stb. De hol van ilyen babakocsi? - Például a BERGON, amit csak kívánsz olyat választhatsz ( Budapest Szentmihályi út )
Koszonom a valaszokat!
Amugy masba ninden jo,bolygosithato a kereke ,fixalhato is ....van vedoje is a rossz idore,4 vagy 5 pontba lehet allitani a tamlajat es egesz vizszintesig dontheto,1 kezzel ossze csukhato,5 pontos a biztonsagi ove...szoval ezek mind megvannak csak a azt a buta kart nem lehet atforditani h szembol is tudjam majd tolni az en kicsikemet.
Nagon szepen koszonom meg 1x a valaszokat es azt,h megosztottatok velem a tapasztalataitokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!