Karacsonyra lesz a bebim 10 honapos, milyen jatekot erdemes ekkor mar venni? Valami hasznosra gondolok.
SZIA
AZ ÉN LÁNYOM EBBEN A KORBAN MÁR IMÁDTA AZ ÉPÍTŐKOCKÁT. MI AZT VETTÜNK NEKI A LEGÓ DUPLOT. IMÁDTA KEZDETBEN DOBÁLNI, MAJD KÉT HÓNAP MÚLVA MÁR EGYMÁSRA RAKOSGATTA A KOCKÁKAT. IMÁDTA NÉZEGETNI AZ ÁLLATOS KÖNYVET, FEJLŐDIK ÍGY LAPOZGATÁS KÖZBEN A MIKROMOZGÁSA. EKKOR VETTÜK ELŐ A GÖMBÖT, AMIBE KÜLÖNBÖZŐ FORMÁKAT KELL BELERAKNI. NEM TUDJA KIVÁLASZTANI A MEGFELELŐ FORMÁHOZ VALÓ ELEMET, DE HA ODAFORGATOM AKKOR BELE TUDJA TENNI ŐKET. ÉS A NORMÁLIS LABDA MINDEN MENNYISÉGBEN. ÚGY DOBÁLTA VISSZA NEKÜNK A LABDÁT, HOGY ÖRÖM VOLT NÉZNI.
Hát sztem a bébikomp az egyik legrosszabb, amit a gyerekkel tenni lehet. Ezt ki mondta, hogy javítja a mozgáskoordinációt? Ez csak a szülőnek jó, mert lefoglalja a gyereket. A gerincét leterheli, sokkal nehezebben tanulnak meg járni! Sokkal egészségesebb ha kúszik, mászik és maga "megy" el a kiszemelt dologért. Nekem egészségügyis mesélt a komp "jótékony" hatásairól!
Ha anyuka nem egy óráig tartja a gyereket benne, hanem csak nagyon rövid időre még elmegy.... Nem beszélve arról, hogy balesetveszélyes. Én az egyik olyan szerkezetnek tartom, amivel a szülőket le lehet húzni anyagilag. Bocsi, de ez a véleményem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!