Szerintem nem, de van elegendő szép név:) Egyébként én egy olyan esetet hallottam, hogy két lányuk van , egyik Anna Mária, a másik pedig egyben Annamária. De egyébként amúgy szerintem ilyet nem lehet, hogy fullra ugyanaz lenne a nevük. Meg hát miért, meg egyébként is, akkor ketten ugranak egyszerre, és akkor morgás lenne belőle, meg zavarhatná is őket, a kis lelkivilágukat, hogy ők azt gondolnák, ők nem egyediek, ezért az egyikük el kezdene pl kirívó dolgokat csinálni, pl piálna meg mittudomén; meg ijesztően öltözködne és esetleg gorombáskodna is, csakhogy valamivel egyedi legyen, ez lenne az ő lázadása. Mert ő ugyebár nem azonos a testvérével, az se feltétlenül jó, hogyha az anyjával, apjával kevered; nekem volt egyszer egy olyan is, az mondjuk viccesen jött ki, volt egy osztálytársam, legyen most Molnár Gábor- amúgy nem így hivják, csak most mást akartam írni a vezetékneve helyett, de mindjárt jön a lényeg- és akkor minekünk rajzóránk volt az egyik tanárral, erre bejött egy másik tanár, és kérdezte a mi tanárunkat, hogy "nem láttad a Molnár Gabit?" -itt is szándékosan átírtam a családnevüket. És akkor mondta a tanárunk akivel bent voltunk órán, hogy nem tudja, hol van, és egy másik osztálytársam pedig mutatta, hogy "de itt a Molnár Gabi", és akkor erre mondta a srác, hogy "Nem én, hanem anyukám." Kicsit érdekes volt:D Amúgy tényleg, általában Gabiztuk a srácot, anyukája meg ilyen Molnárné X Gabriella nevet visel. Na az is fura volt. Szóval meg konkrétan is amúgy ikreknél, de mondjuk sima testvérek is hasonlíthatnak annyira egymásra, láttam már arra is példát, hogy két év volt a két csaj között, de úgy néztek ki, mint két tojás; de szóval, hogy nem elég, hogy tökre ugyanúgy, tök egyformán néznek ki , és már úgyis keverhetik őket -mamám pl rendszeresen felsorolja az összes testvéremet és unokatestvéremet, mikor rájön, hogy engem hogy hívnak, amikor engem akar megszólítani, uncsimmal együtt 4-en vagyunk a családban ebben a generációban, akik az unokái is - na szóval hogy még a nevük is legyen tök hasonló, ne add uram teljesen egyforma? Hát az tök rossz lenne szerintem. Amúgy olyat hallottam, de az még tök régen volt, hogy mind a 6 testvérnek Mo-n tök ugyanaz volt a neve, de szerintem tökre nem jó ám. Meg különben is tök zavaró lehetne. Meg amúgy hallottam olyat is, hogy egy általános iskolában, most is csak írok egy nevet, az egész iskolában összesen 3, egy évfolyamon belül pedig 2 Metyevic Dzsenifer volt; és akkor mondta az egyik tanár a másiknak a csaj nevét, hogy ő hiányzik, nincs bent aznap a suliban, vagy lehet, hogy akár egész héten nem ment, és akkor a másik tanár meg mondta rá, hogy "dehogynem, én voltam náluk helyettesíteni, ott ült bent az órán". Aztán kiderült hogy egy évfolyamon belül kettő is van ilyen nevűből:D Meg nem jó, ha pl menne a pletykálkodás, hogy "az egyik rossz", akkor sose tudnák pl a tanárok, hogy éppen melyikről beszélnek, plusz a testvéreknél a tanároknál úgyis lehetséges, hogy általános dolog az összehasonlítgatás, és milyen lenne, hogyha az egyik gyerkő tökre "elkanászodna", csak azért, hogy kitörjön abból, hogy ugyanolyan jókisfiú legyen, mint a bátyja? Tök rossz lenne, szerintem ne okozz a gyerekeidnek ilyen törést. Pár éve itt Gyk-n is volt egy kérdés, hogy az anyuka hogy beszélje le a férjét -hármasikreket vártak - és az apuka nagyon szerette volna, hogyha ezek lettek volna a neveik: Henrietta, Henriette, és Henriett. Valami ilyesmi volt a kérdés. Nem kéne kiszúrni a gyerekekkel, a nevük hadd legyen az övék, a sajátjuk, egyedi. Ennyi kreativitás legyen már meg. Hogyha nagyon fontos, akkor esetleg kapja meg mindkettő második keresztnévnek a nagypapa-nagymama nevét tiszteletből, de szerintem jó lenne, ha lenne egy sajátja is. Ennyire kényelmesnek nem kéne lenni ,hogy azt akarja valaki, hogyha felkiált, hogy Pisti! máris ketten ugorjanak. Ők nem a csicskáid, nem a tulajdonaid, nem Sámuel 1 és Sámuel 2, nem robotok, hanem emberek, érző lélekkel külön egyéniségekkel.