Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Ilyenkor mi van? Ki lesz a...

Ilyenkor mi van? Ki lesz a felelős, ha baj van?

Figyelt kérdés
11 hónapos a lányom, szépen fejlődik, pár hete jár is magától. Ma voltunk a doktornőnél méredzkedni, és csak kíváncsiságból rákérdeztem, hogy így hogy már jár, nem kéne -e megnézetni a csípőjét. Azt mondta, ne aggódjunk, ha a pár hetes kötelező csípőszűrésen és ultrahangon minden rendben volt, akkor most sincs baj. A férjemmel néztünk rá, hogy milyen kötelező vizsgálat? Azt mondta, hogy pár hetesen a védőnő adott beutalót. Mondjuk nekünk ugyan nem, nem is tudtunk róla. Teljesen kikészült, hogy hogyan lehetett ezt elnézni. Azt ajánlotta, vigyük magán szűrésre, ott előbb sorra kerül. Na már most, ha 1 éves korára kap időpontot, és találnak valamit, egyáltalán lehet azt még korrigálni? Ki lesz érte a felelős? Utoljára mikor megszületett akkor nézték a csípőjét, illetve kb 6 hónapos koráig a védőnő nézte neki itthon, és kellett tornáztatnunk is minden nap. Most teljesen elkeseredtünk:(
2010. máj. 3. 09:27
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
Szerintem az orvosnak kell adnia a beutalót, nem a védőnőnek. Neki kell a Pici egészségi állapotával törődnie, a védőnő csak "felügyeli", hogy ne legyenek gondok a Picivel. De szerintem ha tornáztattátok, akkor nem lesz semmi baja, az megakadályozza, hogy kötött legyen a csípője.
2010. máj. 3. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:

Bízzatok benne, hogy nincsen semmi baj. Kérjetek a doktornőtől beutalót, mert mostmár szerintem 1 hónapon semmi sem múlik és gondolom a magánszűrés ára elég húzós.

Szerintem sajnos felelőst nem tudtok erre találni, nem is célszerű keresni.

Gondolom, ha gond lenne a csipőjével, akkor látnátok és a védőnő/doki is látta volna. Nem hiszem h. 11 hónaposan elindul, akinek baj van a csípőjével, de ezt nem tudom pontosan.

A fő, hogy vigyétek el szűrésre, és ne aggódjatok előre!!! Nyugodjatok meg, minden rendben lesz.


Akkor ti egyébként a gyomor/koponya ultrahangon sem voltatok pici korában? Mert mi egyszerre kaptuk erre és a csípőszűrésre a beutalót az ORVOSTÓL. Szerintem védőnő nem is adhat beutalót, de ez is csak az én gondolatom.

2010. máj. 3. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
A gyerekorvosnak kell beutalót adni az orthopédiára!! 6 hetes korban azt hiszem.....
2010. máj. 3. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:
Nem voltunk:( Kb hat hónapos korában volt ultrahangon, mert fertőzést kapott, de akkor csak a hasát nézték. Ez egy új doktornő, ő a védőnőre hárította ezt. Amúgy milyen tünetei lehetnek ha baj van?
2010. máj. 3. 09:37
 5/16 anonim ***** válasza:
34%
Ne haragudj, de nem mindegy ki lesz a felelős? Az első és legfontosabb, hogy azonnal menjetek szűrésre. Rengeteg helyen van fizetős, szánd rá a pénzt, egyből fogadnak. (Budapest és környéke) A bicegés az egyik jele, de valószínű a babádnak semmi baja! Nyugodj meg, és vedd fel a telefont, és usgyi a szűrésre. Ne itt írogass és keresd a felelőst!!!!!
2010. máj. 3. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
50%
Magánszűrés ára nekem egy elég minőségi helyen koponya, has, csípő szűrésre összesen volt 8000 Ft. Ez egyáltalán nem húzós, és neked csak a csípőre kell.
2010. máj. 3. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:
Még ma kérünk időpontot, nem tudom miért kell letámadni az embert! Gondoljátok, hogy pár ezer forinton fogunk kiakadni, ha a gyerek egészsége a tét? Nem letámadást kértem, hanem hasznos válaszokat, azokat köszönöm!
2010. máj. 3. 09:48
 8/16 anonim ***** válasza:

1) Kérj beutalót. Az orvos adta 2 vagy 3 hónapos korunkban. A védőnő nem ad beutalót.


2) Hívd fel a rendelőt, hogy mikorra adnak időpontot. Ha 1-2 héten belül, akkor megvárhatjátok, DE:

Ha már így elbaltázták a kontrollt, akkor esetleg érdemes egy nagyon megbízható dokihoz vinni magánba, minél előbb. Az sztk-s orvosok ugyanis nagyon nem egyformák, az első doki 2 perc alatt kidobott minket, csak levetkőztette velem a gyereket, ránézett a lábára, megfordította és kész. 4 hét múlva a kontrollon másik doki volt, csípő UH-t is csinált, forgatta, mozgatta, vizsgálta a gyereket rendesen.

Ilyenkor már alaposan nézessétek meg.

De ha már jár, és nincs semmi észrevehető probléma, akkor biztosan minden rendben lesz.

2010. máj. 3. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

Pedig van felelős, első gondolatom az volt, hogy be kell perelni az orvost, mert ez óriási felelőtlenség.

A csípőszűrés irtó fontos, főleg kislányoknál, és lehet olyan eltérés, amit szabad szemmel senki nem lát!

Szívből kívánom, hogy szerencsétek legyen, és ne legyen semmi a babával.

Az minden esetre jó jel, hogy a kórházi csecsemős nem mondott semmit, mert a nagyobb gondot ők észre veszik...

Legjobbakat!

Majd írd meg, mi lett!

2010. máj. 3. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Ma kaptunk 3 címet is, felhívjuk sorban őket, remélem az egyiknél fogadnak hamar minket. Amúgy néha befele-kifele fordítja hol ezt hol azt a lábát, de remélem csak attól, hogy most kezdett el menni...:(
2010. máj. 3. 10:01
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!