Ti ha néha úgy éreznétek, hogy nem a ti babátok akit neveltek akkor csináltatnátok dns-tesztet?
ne nézzetek hülyének légyszi, de annyiszor megfordul a fejemben, érdekelne ha másban ilyen érzések lennének, mit tenne?
Imádom a kisbabámat, de ránézek és nem azt érzem amit a két nagynál, "idegennek" érzem. Férjemnek már sokszor mondtam, de ő erre nyugtatni szokott, hogy bízik bennem, ne magyarázkodjak. mert hogy ráadásul vörös hajú (nem az a piros, de egyértelműen vörös) kék szemű a kis gyönyörűség, mi meg a férjemmel, gyerekekkel barnák vagyunk. szóval ő erre mindig arra gondol, hogy tudja, hogy nem csaltam meg. családtól persze ezt is megkapom rendszeresen.
aztán persze mindig pofon vágom magam hogy hahó, ő is a te gyereked, ne képzelődj, de másnap megint ezen agyalok :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mert egyes kórházakban a hajlatokat is belemérik, nem pedig fejtetőtől, amíg ki tudják egyenesíteni.
Jellemzően ezért "mennek össze" a babák.
De egyébként is olyan nehéz ezt elképzelni.
Nem láttad mielőtt elvitték?
Nekem beleégett a retinámba a pillanat, amikor a doki rátette a fémtálcára, ahogy kibújt, plusz ahogy becsavarták készültek is az első fotók.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Epp azt akartam irni, mint az utolso valaszolo, az utolso par soraban.
Lattad a szuletesekor. Vittek szoptatni. Fura.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nekem a csaladod fura. Az egyik tesomeknak tejfolszoke, feherboru, kek szemu kislanyuk szuletett, ok mindketten sotetbarna haju, szemu es kreolos boruek. Senkiben soha fel sem merult, hogy miert lett ilyen, gyonyorkodunk benne azota is. Nalunk is (barna haj, barna szem) 2 barna haju, szemu, kreolos boru utan egy feher boru voroses haju es kekszemu harmadik erkezett. Igaz o meg pici, szoval nem tudom milyen szinek lesznek vegul. De en speci drukkolok, hogy ilyen maradjon...
Szoval hacsak nem valami (kisse izlestelen vagy rossz) poennak szanjak, hogy nem a tietek vagy te felreleptel, szerintem nagyon durva a csaladod hozzaallasa.
A te idegenkedesed honnan fakad? Csak a kulsosegek miatt? Vagy a csaladod ultette el benned? Vagy mas is van?
Azert kerdezem, mert az en egyik gyerekem ugyan kulsoleg hasonlit rank, szoval abban nincs hiba, hogy a sajatomnak tudjam biztosan, de csecsemo kora ota olyan szoges ellentete az en termeszetemnek, hogy a mai napig nem tudom elhinni, hogy sikerult nekem ilyen gyerek. Es bevallom irto nehez emiatt vele minden, mert teljesen mashogy reagal mindenre, ami belolem termeszetesen jon. Iszonyu energiat emeszt fel, hogy a mai napig nem tudom jol szeretni (sokszor az az erzesem masra lenne szuksege, csak fogalmam sincs mi, annyira masok vagyunk). Es a szivem verzik emiatt, hogy vele ennyire nehezen megs minden. Sokszor gondolok arra, ha valaki olyan lenne az anyja, aki jobban erti, hogyan mukodik, akkor sokkal kiegyensulyozottabb lenne o is. Rohadt egy erzes ez. Allando tepelodes, hogyan kene jobban csinalnom es allando agyalas. Emiatt sose tudom igazan elengednk magam mellette vagy csak nagyon ritkan.
Ha benned csak a kulso miatt van ilyen felelem, akkor csinaltasd meg, megnyugszol. A csaladodnak (a ferjeden kivul) viszont nem szolnek. Ha mar azzal jonnek megcsaltad biztos, akkor egy teszt is csak alatamasztas. Mondvan te is biztos bizonytalan voltal... nem hinnek el, hogy te miert kered a vizsgalatot.
De ha nemcsak a kulso, hanem valami melyebb oka van az idegenkedesnek, akkor tok mindegy mi az eredmeny, nem fogsz megnyugodni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!