Mit csináljak? 6 hós fiam 4,5 hónapja kétóránként szopizik?
Előtte 1,5 hónapig éjjel-nappal 3 óránként szopizott. Aztán este 8 és reggel 7 között egyszer evett éjjel, azóta nappal 2 óránként. Azt gondoltam, ahogy nő, egyre ritkábban fog szopizni, de semmi változás.
Egy hónapja kap hozzátáplálást, mindent szeret. De utána is kér cicit, cumisüveg, cumi nem kell neki. És bár több mint fél üveg bébiételt megeszik, 2 óra múlva megint kéri.
Kicsit sok már ez a gyakori szoptatás. Minimum 9-szer eszik naponta. Csak így akar elaludni este és nappal is. Már azt sem tudom elviselni, ha a férjem a mellemhez ér. :(
Mit tegyek?
Szerintem ez ellen sajnos nem tudsz tenni :(. Úgy tűnik, hogy a babád inkább kevesebbet eszik többször. A fél üveg bébiétel nem sok. Az én fiam akkor nem kért cicit, amikor már kb. 1.5 üvegnyi gyümölcsöt megevett.
Az pedig érthető is, hogy nem ritkult abból a szempontból, hogy egyre többet mozog, tehát egyre több energia kell neki.
Azt sajnos nem tudom miért nem eszik többet egyszerre. Próbáltad már kicsit húzni? Mondjuk 2.5 órára? Lehet, hogy a te babád azonnal jelez, amint ürül a poci, de még nem olyan éhes, hogy megtömje a pociját.
Kitartás!
Afelől megnyugtathatlak, hogy a babáddal nincsen semmi "baj", teljesen normálisnak számít amit írsz. (Az én 8 hónaposom is másfél-két óránként szopizik nappal, pedig sokat eszik is mellette, sőt vizet is iszik, de sokszor csak két perc kell neki, nem több, és már megy is a dolgára...)
A szopi a baba számára nem csak táplálékfelvételt, hanem a mamával való intim együttlétet is jelent, ezért kérheti függetlenül attól, hogy mennyire éhes vagy nem. Fél éves korban (is) ez nagyon fontos, és helyénvaló, ahogy fedezi fel a világot, elkezd majd kúszni, mászni, jobban leköti őt minden más, ez majd magától csökkenni fog.
Az egy másik kérdés, hogy ha számodra ez így már terhes, akkor valamit "tenned kell".
Talán ha biztosítasz számára rengeteg testi kapcsolatot szopi nélkül (együtt hemperegtek, összebújtok, ilyesmi), akkor tudod majd ritkítani.
A férjeddel, hát talán próbáljon Neked máshogyan kedveskedni, ami jól esik, ez csak megbeszélés kérdése, ha melledet "nem szívesen adod neki" ebben az időszakban. (Bár én kifejezetten szeretem, pedig épphogy baba előtt nem szerettem annyira, de hát különbözünk... :o)
Minden jót Nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!