Hogyan tudnám 5 hónapos babám hisztijét leszerelni?
Ha nem csak az első sort olvastad akkor láthattad hogy válaszoltam. Nem tudod leszerelni, mert nem hiszti. Ja hogy ez a válasz nem tetszik? Bocsánat.
Igen kiabáltam, és mint írtam nem vagyok büszke rá, de nem írtam ki kérdést hogy a hülye kölyök még mindíg hisztizik, pedig már rákiabáltam. Mivel jobb hogy üvölteni hagyod?
Lehet hogy éretlen vagyok,én is, de én legalább próbálok ezen változtatni és nem az 5 hónapos gyerekemet akarom "megnevelni", hanem elgondolkodtam a dolgokon és változok.
Én sem megbántani akarlak, bár lehet hogy kicsit sarkosan fogalmaztam. Amúgy hidd el, hogy teljes mértékben együttérzek veled. Véleményem szerint a gyereksírás az egyik legidegesítőbb dolog a világon, ami nyilván azért alakult így hogy ne tudja az ember figyelmen kívül hagyni. Hiszen a baba nem tud másképp kommunikálni.
Egy éves kor alatt szerintem tuti nem hisztizik a baba. Inkább másfél két éves kora körül kezdőthet ez, de szeintem arra sem megoldás hogy hagyom üvölteni. Én egyszer próbáltam ki a lányomnál, ( a nagyobbik lányom három éves)de képes háromnegyed órát, hányásig üvölteni, így inkább idejében próbálom elterelni a figyelmét.
Tudom milyen nehéz az első pár hónap. Az első babámnál nehezen emésztettem meg, hogy semmire nincs időm amire azelőtt volt, mert 24 órán keresztül ölben lenne ha tehetné. Aztán kb 4-5 hónap alatt helyretettem magamban, hogy dehát én szerettem volna őt, és ez ezzel jár. Ő nem volt sírós, inkább csak nyüszögött.
A második babóm tud visítani ha valami nem tetszik. A kiabálós jelenet kb hajnal 1 órakor zajlott, ugyanis az volt a szokása az első 1 hónapban, hogy este kilenckor kipattant a szeme, és hajnal 2-3-ig fent volt, és az idő 70%-ában üvöltött, bármit csináltam vele. (Ölben is) Közben persze a háromévesem aludt, én meg rettegtem hogy fel ne ébredjen, mert akkor ő is üvölt, mert féltékeny hogy a kicsit szoptatom, meg tartom ölben. (Hálistennek ez a féltékenység azóta elmúlt). Na ekkor fordult elő hogy elszakadt a cérna és már én is sírva kiabáltam hogy "hagyd már abba". Persze eredménye nem sok volt, azon kívül hogy rettentően szégyelltem magam.
Visszatérve a kérdésre, hidd el, hogy nem jó ha sírni hagyod, mert azt tanulja meg hogy hiába hívja az anyját az nem jön. Azt hiszem utánam kettővel írta le ezt valaki.
Persze van aki hagyja sírni a babáját és azt mondja nem lett semmi baja, és jó a kapcsolatuk. Én azt vallom, hogy nem teszek olyat a gyerekemmel, amit nem szeretném ha velem tennének.
Képzeld magad a helyébe. Letennének valahova ahonnan el sem tudsz mozdulni, és hiába szólsz hogy jöjjön már valaki, rád se bagóznak. Te is üvöltenél szerintem.
Nagyon jó babázást kívánok neked és sok örömet a babádban, mert a gyerekeink a legjobb dolgok az életünkben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!