Gyűlölöm magam amiért nem vetettem el! Más is érzett így?

Menj el pszichiàterhez. Igen nagy gondnak tűnik,hogy nem tudod elengedni a lànyodat.

Biztos tud segìteni. De ha nem lépsz,ebből lehet egy egyre mélyülő súlyos szülés utàni depresszió. Plàne ha ezt még vmi valós probléma is tetézi.( hasfàjósabb baba, kialvatlansàg,szülési sérülés stb)

A szeretet meg minél többfele osztod annàl több lesz.

Ez butaság. A szeretetből minél többet adsz, annál több lesz. A lányka is örülni fog a testvérnek- a féltékenység ellenére. Akinek nincs testvére, fontos tapasztalatokról marad le. Nem csalod meg az egyenlőre egykédet, jót teszel vele is.

Hálás lesz érte később, és a testvérke is hálás lesz.

Próbáld meg lekötni magad a tevékenységekkel, munkával és szép zenével. Ne rágódj ilyeneken.

Nincs miért aggódni.

Most is lehettek boldogok, még a kistesód sok vizet nem zavar. :)

Foglalkozz csak vele! Majd mutasd meg neki, hogy rugdos a tesó a pocakban. Addig sok idő van, amíg megszületik. Használd ki.

Engem 3-4 évesen már nyúzott a fiam, hogy kistesót akar. Az oviban is látja, hogy "mindenkinek" van és milyen jó.

Gondolj bele, ha nem tartod meg, megszakadna a szíved. :(

Olyan ajándék egy testvér, ami pótolhatatlan. Barát, szövetséges, versenytárs, bizalmas: olyat adnak egymásnak, amit te nem tudsz. És minél kisebb a korkülönbség, annál jobban kijönnek egymással.

Pár hónap, és nem is érted, hogy gondolhattál ilyenre.

Ez súlyos!

Menj orvoshoz,mert ez minden csak nem normális! Így generálják a szülők maguknak a testvér-féltékenységet!

Ezek a szavak is, "megcsalod" "csak vele akartam foglalkozni" "hiányt szenved", "milyen boldogok lehetnétek"(ha elvetetted volna...

Gáz,na!

Én megértem a problémád, én is ugyanigy éreznék a helyedben. Nemrég álmodtam,h terhes vagyok a kistesóval, és rettenetesen jó érzés volt felébredni, és konstatálni, h csak álom volt. Viszont én tudom,h nálam mi okozza ezt a hihetetlen negatív érzést a kistestvérrel kapcsolatban. Én elsőszülött vagyok, és nekem hatalmas trauma volt a húgom érkezése anno. Szinte egy csapásra pokol lett az életem, egészen addig míg el nem költöztem. A húgommal soha semmi gondom nem volt, viszont a családi életünk katasztrofális irányba változott, főleg az ahogy a szüleim hozzám viszonyultak. Felborult az addigi kényelmes élet, nagyon türelmetlenek, ingerlékenyek, agresszívek lettek. Nálunk nem jött be ez a "több szeret" dolog, mert sokkal kevesebbet kaptam belőle, mint a húgom születése előtt. Velem aztán semmi kedvük nem volt foglalkozni, annak örültek, ha csöndben voltam, és nekik semmilyen plusz feladatuk nincs velem. És ez nem olyan ritka eset sajnos! Sok család életét változtatja meg rossz irányba a második gyerek érkezése. (Anyáméknál egyébként tervezett volt a második gyerek is.) Szóval, én ezért rettegnék, ha újra terhes lennék. Iszonyatosan félnék,h a kisfiamnak - akárcsak részben is - ezeket kell megtapasztalnia, és attól is, h a férjemmel is megromlana a viszonyom. És hiába mondaná akárki, h "majd te másképp csinálod", nem nyugtatna meg, mert nem tudom,h hogy kell jól csinálni. Persze vannak a környezetemben jó példák, de azt azért mégsem tapasztalatam meg olyan mélyen. Így én biztos,h szakember(ek)hez fordulnék. Egyrészt,h a saját gyermekkori élményeimet helyre tegyük, másrészt, keresnék olyan szakembert, -irodalmat, akik/ amik pont ezzel a problémával foglalkoznak. Addig mennék, amíg meg nem nyugodnék,h lehet ezt jól csinálni. Nem tudom,h nálad mi a negatív érzés kiváltója, de mindenekelőtt ezt kell tisztázni. Tehát én is a pszichológust javaslom, de nem azért,mert nem vagy normális. Hanem mert ez egy probléma, amire van megoldás. Két gyerekkel is lehet az ember - a nagyobb gyerek is - boldog, csak sajnos nem mindenki tudja,h hogyan.

Remélem sikerül megfelelő segítséget találnod! (Egyébként én sem vetetném el.)