Anyaként hogyab alakult a kapcsolatod az első gyermekeddel a második gyermek születése után?

Hát átalakult az egészen biztos. Nekem az első nagyon anyás volt. Aztán jött a kicsi. Nálunk 2 éve van pontosan köztük.

A kicsi nyilván látványosan igényelte a törődést. Én láttam, hogy milyen az, amikor egy anyának megszületik a második és ezért a naggyal csak a minimálisat foglalkozik. Olyat is láttam, aki "tudatosan" próbált erre figyelni és voltak DIREKT együtt töltött idők a naggyal, de idő hiányában és az anya lelkesedésének csökkenésével ez megváltozott. Én ilyen nem akarok/akartam lenni!

Szerintem a két gyerek között most annyi a különbség, hogy a kicsi jobban ki tudj fejezni illetve jobban meg van engedve, hogy kifejezze, hogy anyahiánya van. (Sokszor egy hisztinek tűnő dolog- ami idegesít anyát- lehet annak a jele) Én erre figyeltem nagyon. Persze elláttam a kicsit, de azon felül, amik dolgok kialakultak a naggyal azt sosem adtam volna fel a második baba miatt. Mindent amit csak lehetett folytattunk. Nálunk nem úgy volt, hogy "Szóljál apának, most vele mentek..." Mi tartottuk a szokásokat. Ez azt eredményezte, hogy az apjuk is kivette a részét a kicsi körül, így ők addig "szokták egymást". Olyan dolgokat is megcsinált a kicsi körül, amiket a nagynál nem volt szükséges.

Természetesen nálunk is volt olyan, hogy a kicsivel kellett törődnöm és akkor mondjuk az apjával kellett elmennie levegőzni stb. De ilyenkor figyeltem arra, hogy valami mást csináljanak, ne azt amit velem szokott. Mert akkor olyan lett volna, mintha én passzoltam volna a kicsi miatt. Ha mondjuk azt terveztük, hogy elmegyünk falevelet gyűjteni (ezt ősszel napi szinten csináljuk), akkor helyette elmentek játszóházba vagy babakocsit tologatni vagy kutyát sétáltatni. Tehát valami mást, nem azt amit ÉN ígértem meg. Ezt úgy tálaltam, hogy "Apa arra gondolt, hogy elmehetnétek..." Nem kellett azt neki tudni, hogy nekem a kicsivel volt éppen bajom. Aztán persze amint lehetett pótoltuk a programot.

Nekünk ez bevált, de még így is egy picit más lett a kapcsolatunk. De egyáltalán nem drasztikus változás állt be, mint sok családban, ahol a nagy elkezd apás lenni.

Nálunk 22 hónap van a fiam és a lányom között. A fiam extrán anyás a születésétől kezdve, úgyhogy én nagyon tudatosan készültem arra, hogy egy pillanatig se érezze tehernek a kistesóját, hogy ne érintse negatívan ez az óriási változás. A fiammal a kapcsolatunkat valami egészen különlegesnek, szinte földöntúlinak éreztem, és hál'istennek, érzem a mai nap is. Bizton kijelenthetem: nem változtatott a kapcsolatunkon a kislányom születése.

Sokan a környezetünkben beadták bölcsibe a nagyot a tesó születésekor, nekem is ezt tanácsolták mondván, hogy bele fogok gebedni 2 kisgyermek gondozásába. Nem0 adtam be a fiamat, semmi pénzért nem passzoltam volna le az én kényelmem miatt. A kislányomat illesztettem bele a fiam napi rutinjába, a napirendjében nem következett be semmilyen változás.

Sosem volt tabu a kisbaba. Sokan távol tartják a nagyot a kicsitől, mert félnek, hogy kárt tesz benne. Ez óriási hiba. A fiam az első perctől kezdve hozzábújhatott a kishúgához, türelemmel próbáltam kezelni azt is, amikor bántani akarta /eletkori sajátosság, hogy dühvel reagálnak egy-egy új, nyugtalanító helyzetben/.

Megmaradt a fiammal a rengeteg testkontaktus. A kislányom hál' istennek nyugodt kisbaba volt, nem sirt órákat az ölemben, tudott aludni egyedül is, így voltak nyugodt, meghitt perceink, amikor csak szorosan öleltük egymást a fiammal, és éreztük, hogy ezt a ragaszkodást semmi sem gyengítheti.

A férjem annyit segített, amennyit csak tudott. Ő és a kislányom nsgyon egymásra hangolódtak, mostanra /a lányom lassan 2 éves/ kialakult egy igazi apa-lànya 'szerelem'. Engem is imád a lányom, érzem a kis gesztusaiból, ahogy rám néz, én is imádom Őt. Már most lehet érezni, hogy közöttünk az a cinkos barátnős kapcsolat fog erősödni.

A fiam ugyanolyan bújós, mint volt, sőt, talán még ragaszkodóbb. Sokszor csinálunk kettesben programot, az mindennél többet jelent nekem, és Rajta is látom, hogy olyankor szinte ragyog a boldogságtól.

A lényeg, hogy ne legyen kevesebb a testkontaktus közöttetek a kicsi megszületése után sem, és minőségileg se változzon az együtt töltött idő. Azt érezni fogod, ha valami hiányzik neki, rögtön jelezni fogja, és akkor azonnal reagálnod kell. Figyeld a jelzéseit. Sokan ott rontják el, hogy hirtelen a kisbabához kezdik hasonlítani a nagyot, és úgy látják, hogy ő már olyan nagy, olyan érett, biztosan meg tud birkózni az új helyzettel. Pedig egy kétéves még baromi pici, már nem kisbaba, de még egy nagyon védtelen kisember, akinek a szüleire van a leginkább szüksége. Sírjon, ha sírnia kell, öleld egész nap, ha azt igényli! Óriási türelem kell, de ha nagyon odafigyelsz, hidd el, meglesz az eredménye!