Egy macska, mint gyerek?
A párommal korábban beszéltük, hogyha én is úgy érzem, akkor vállalunk gyereket. (Mondtam, hogy úgy nem fogok szülni, hogy nem érzem azt, hogy akarom-szerintem sok anyának úgy sem megy a gyereknevelés, hogy akarta a gyereket, nemhogy, ha nem is akarom.)
Most újra előjött a téma. De továbbra sem akarok. (Azt már korábban is mondtam neki, hogy egyáltalán nem biztos, hogy majd akarok és ha így nem akar, akkor mondja meg, de ne csaljon meg!)
Ő viszont most valamit "észrevett". Azt mondja, hogy azért nem akarok gyereket, mert van egy macskám és ő olyan nekem, mint egy gyerek. Azt én is tudom, hogy az átlagosnál több időt, energiát és pénzt fektetek a cicámba. De szerintem semmi köze a gyerek dologhoz. Tény, hogy akkor vagyok boldog, ha látom, hogy jó neki. Egy olyan cica, amelyik egyáltalán nem jár ki az udvarra sem. Szóval azt nem lehet rá mondani, hogy koszos, bolhás, stb...
Az is vitaforrás nálunk, hogy szerinte sokat költök a kajájára. (Gourmet kap napi 2x, whiskas alutasakos vacsorára, napközben pedig száraz: friskies crunchy&soft+jutalomfalat:dreamies)
Velem alszik az ágyban, de ez már így van mióta hazakerült. És amivel igazán kiborítom a páromat az, hogy 5 éve nem mentem el többnapos nyaralásra, mert őt nem akarom cipelni, de másra meg nem bízom. (De neki mondtam, hogy menjen a barátaival!) Ellenőrzésre is hordanom kell havonta a cicámat, mivel ételallergiája van.
Lehet, hogy igaza van? Ez már nagyon durva? Az ismerősöknek már nem is igazán "merem" mondani, hogy most lett kész három takaró a nevével hímezve :) Lehet, hogy nekem ő a "gyerekem"? Van ilyen? Más esetleg érzett így háziállat iránt a gyerek előtt? Vagy egyáltalán valaha?
Kérlek legyetek megértőek, így is elég sokat szembesítenek azzal, hogy macskaőrült vagyok. Pedig az érdekes az, hogy a macskákat utálom, soha egyet sem szoktam megnézni vagy simogatni. De az enyém más.
Nevelőanyámnak a tengerimalacai ilyenek, 3 db van. De van gyereke,az öcsém és rengeteget törődik vele is. És mindigis voltak állataink,kutya,macskák tömkelege(sok fiú cicc,amik leléptek otthonról ), hörcsög,patkány,egér is,halak is.A tengerimalacnál semmi nem eszik többet,vagy kerül többe,nekem mikor 5 volt,a gatyám is rájuk ment el.
Na szóval sok ember ilyen,mint te. Azzal sincs gond,ha sosem akarsz gyereket,de ennek nem a macska lesz az oka,hanem hogy nem vágysz rá.De a macska a tiétek,ki nem teheti párod,hogy helyette gyerek legyen. Egy baráti párnak is ott volt a kutya,igy családtag meg úgy,jött a gyerek és el is paterolták nagymamához. Na ez se jobb szerintem.
Ez úgy kamu ahogy van..
Persze ételallergiás macskának orvosi ellenőrzés mellett! szemetet adsz enni és még fel is vágsz vele.. Allergiás állatnak hipoallergén tápot ad az orvos nem friskiest amibe van 3% húsnak nevezett szemét.
6 éve van macskánk, gondoskodunk róla, szeretjük, jó eledelt kap, minőségi orvosi ellátást és sok törődést. Megkockáztatom, sok gyerek örülne ennyi gondoskodásnak, mint amit a mi cicánk kap.
Ettől még akartunk gyereket és van is egy kisbabánk. De a cicát ugyanúgy szeretjük, mint előtte. A babánkat pedig csodának tartjuk és imádjuk.
Szerintem te nem gyereket nem akarsz, mert van cicád, hanem egy olyan pasitól nem akarsz gyereket, aki nem tiszteli az állatodhoz való viszonyodat. Megértem.
Nekem van egy macskám és gyerekem is. Apuka nem velünk él. Azt szoktam mondogatni, h nekem két gyerekem van, de a macska az anyásabb. Velem alszik, állandóan jön utánam, mintha nem is macska lenne.
Igaz én nyaralni elmentem, három napra, mivel nyertem egy szuper lehetőséget, és nagyon nagy szükségem volt, h kimozduljak, így a gyerek apja lett a bébi- és macskaszitter (jóban vagyunk egyébként, csak együtt ez nem ment nekünk).
Én nem tudom neked azt mondani, h ez a ragaszkodás nem normális, bár tény, ha hímzett takarókon kicsit felszaladt a szemöldököm :D De ha nem állsz készen az anyaságra, az nem a macska miatt van, egyszerűen nem állsz készen rá és pont.
Az orvos azt mondta, hogy zárjuk ki, hogy melyik kaja nem jó neki. Már van olyan, amit nem kap. Szóval vizsgálja és nem mondta, hogy ezeket nem kaphatná. (Azon már egyébként én is gondolkoztam, hogy valami kevésbé ismert kaja kellene neki) De ez nem kamu!
Köszönöm a válaszokat! :)
Ha kajaváltáson gondolkodsz, akkor hypoallergén száraztápokban gondolkozz (a nedves tápok java része víz és felesleges adalékanyag, akkor is ha szeretik), gabonamentes szinte mind és a legtöbbjük pl. csirkét sem tartalmaz (gyakori allergén cicáknál is). Tejet és származékait nem kapja gondolom, mert a közhiedelemmel ellentétben nem bírják sem a macskák, sem a kutyák. Orijen, Acana, kicsit olcsóbb, de szintén minőségi a Brit Care táp,ez utóbbi nagy tételben relative olcsó, no de ez már tényleg az állat kategória.
És hogy ne offoljam újfent szét a kérdést, változatlanul azt gondolom, hogy a cicusnak vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Te magad nem szeretnél gyermeket vállalni, az okokat máshol kell keresd, már ha egyáltalán szeretnéd bárhol is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!