Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » A babám teljesen kifordult...

A babám teljesen kifordult magából, ez így marad? Teljesen kivagyok már!

Figyelt kérdés

A héten lesz másfél éves a lányom. Ami eddig volt: születése óta úgy aludt el, hogy letettük az ágyba, kimentünk a szobából, aztán magát elaltatta. Ez most már régóta fél 9kor történt. Persze, ha valamiért nyugtalan volt vagy beteg, akkor este bevettük magunkhoz, ha kéredzkedett, d mindig a kiságyában adult el este egyedül. Nap közben most már 1 éves kora óta 3-4 órát aludt délután. Szépen reggelizett, ebédelt, vacsorázott.

Ami most már 1 hete megy: Egyik napról a másikra nem hajlandó elaludni semennyit se délután. Nem hajlandó a kiságyba menni, ha már a közelébe megyünk sr, ha beletesszük, magából kikelve ordít. Pár napja már annyira ordított, hogy hányt is tőle. A nagyágyban akar aludni. De ott se marad meg egyedül, csak ha mellé fekszek. Legalább háromnegyed óra, míg elalszik mellettem. Reggel ugyanúgy kel 7 körül, mint előtte. 2 napja sikerült délután elaltatni másfél órára, az lett belőle, hogy éjjel fél egykor sikerült elaludnia, addig pörgött, én már teljesen kész voltam. Egész nap kész ideg vagyok, mert a szokásosnál is jobban pörög, nincs egy perc nyugtom nap közben, semmit se tudok csinálni. A ház romokban, kaját hozatok, mert semmire sincs időm, se energiám mellette. Napjában 3-4 alkalommal rám jön a sírás roham, mert már kész vagyok. És csak 1 hete megy ez. Ha tovább így megy, én megőrülök tényleg. Már azon vagyok, hogy beadom bölcsibe vagy családi napközibe, hogy legalább egy ideig szenvedjen vele más. Enni se hajlandó semmit kb. Csak csipeget ezt azt, de nincs normális reggeli, ebéd, vacsora. Azt mondja rá, hogy nem, ha próbálkozok sírva üti ki a kezemből. Most már eljutottam oda, hogy egyen amit talál, én nem erőlködök. Tényleg megváltozhat így egyik napról a másikra? Teljes fordulatot vett hirtelen. És hogy éljem túl?


2016. júl. 13. 21:01
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%
Egy szerotoninszintet nem ártana nézetni. Igaz, nem olcsó, és tudtommal magyar labor nem is végzi, külföldre kell a mintát küldeni. Kb. 10 ezer körül van. Azt írod, tombol és pörög. Aztán lehet, hogy nem a szerotonin magas, hanem hisztaminintoleráns. Vagy laktózérzékeny. Vagy gluténérzékeny. Vagy valamilyen vitaminhiánya van. Annyi minden belsőszervi oka lehet, amiért így viselkedik. :/
2016. júl. 13. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
75%
Szia.Nálunk ugyan ez a helyzet a 13 hónaposommal..Talán annyi különbséggel hogy neki nem ez az első ilyen időszaka..Ő minden fognál borítja a napot..Nem mondanám rossznak ilyenkor csak picit nehezebb..Én rászoktattam hogy tolja a porszívót utánam, meg hogy fogja a tojásokat mikor megyek etetni a tyúkokat( nagy ház, sok állattal)..Így teljesen jól átvészeljük a rosszul alvós időszakát..Próbáld feltalálni magad, hidd el egy másfél éves babót nagyon könnyű már "hasznosítani+ hogy a dolgoddal is végezz, meg ő se sírja ki a tüdejét utánad..Kitartást kívánok, és rengeteg türelmet, mert arra szükségünk lesz..:)
2016. júl. 13. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:

Egy ilyen korú kisgyermeknek még szüksége van a nappali alvásra. Ne add fel, ne szokjon le a deles alvásáról csak azèrt, mert most épp kutyanehéz vele! Te tartsd a napirendeteket, altasd alvasidőben, és vissza fog állni majd minden. Az benne van a pakliban, hogy nem lesz pont ugyanolyan, mint korábban, hiszen ebben a korban akár egyik napról a másikra is fejlődhetnek, felvehetnek és elhagyhatnak szokásokat. De az alvás legyen egy kötelező pontja a napirendjének. A bölcsiben és oviban is altatjàk őket. Ha nem kell már egy ennyi idős gyereknek a napközbeni alvás /vagy legalább egy kis csendes pihenő/, miért bajlódnak a gondozók 15 gyerek elaltatásával?

Neked csak egyet kell elaltatnod. Légy türelmes ès kitartó!

2016. júl. 14. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
nálunk kb ugyanilyen idős volt, amikor elkezdte, végül a kiságycsere hozott eredményt :) Ő már úgy gondolta, hogy "nagylány" ezért zokon vette már a rácsos ágyat (pedig sosem volt téma előtte). Vettünk leesésgátlót, apa felszerelte, közben ő is ott volt és figyelte, aztán este csodák csodája magától mászott be. Még egy évig, vagy többig viszont ott kellett vele maradni este, amíg elaludt, vagy én, vagy apa, de ez max fél óra volt, este 8-9 között, szóval belefért, bár marhára untuk már. Végül amikor tesó született, akkor majdnem 3 évesen egyszer csak kijelentette, hogy "anya, én már nagy vagyok és egyedül alszom el" :))) pedig még nagy pocakosan is az ágy végében feküdtem (a kiságy addigra már normál ágyra lett cserélve), és totál örültem hogy ilyen okos ügyes nagylányom van , magától bemegy és alszik
2016. júl. 14. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
0%

Most képzeld el,hogy én aupair voltam 3 gyerekes családnál,6 éves volt a legnagyobb.Sokszor egész nap egyedül hagytak velük.Szerinted én mennyire voltam idegroncs?Fel is mondtam 2 hónap után.


Ehhez képest neked csak 1 gyerek van és te az anyja vagy,sokkal könnyebben tudod fegyelmezni.Mielőtt összeomlasz,gondolj arra,hogy vannak,akiknek sokkal nehezebb,pl a többgyerekes vagy ikres szülőknek..:)

20L

2016. júl. 14. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
72%
Na mert az aztán sokat segít neki, hogy arra gondol... Mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb.
2016. júl. 14. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
Már miért ne segítene?Minden probléma relatív...
2016. júl. 14. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!