Az első időszakban ti is nehezen viseltétek a kevés alvást?
Engem ez készített ki legjobban. Nagy az alvásigényem, és igazi zombi voltam amíg nem aludt 2-3 óránál többet a fiam.
Többek között ezért sem lesz tesó. Fizikailag és szellemileg is képtelen lennék rá.
Nekem alapjáraton nincs nagy alvásigényem, sosem voltam az a hétvégente délig alvós típus,reggel 7-8-nál tovább soha életemben nem tudtam aludni.
Ennek ellenére rettenetesen megviselt az első 3-4 hónap, 3 óránként szoptattam, de ebből 1,5 óra volt az etetés-büfiztetés (refluxos csemete, így utóbbira különösen figyelnem kellett).
Nem éltem még soha illegális szerekkel, de kb ilyen lehet az, amikor az ember be van drogozva ... tettem a dolgom, mint egy gép, de elképesztően kimerült voltam, bekapcsolt nálam a "robotpilóta"-rendszer, így éltem túl az első nehéz időszakot.
Azt persze látom utólag, hogy abban nagyot hibáztam, hogy nem pihentem eleget, tehát nappal sosem aludtam, amikor a kicsi is, hanem inkább házimunkáztam, neteztem. Ezt a következő gyereknél biztosan nem így fogom csinálni.
En tobbek kozott ezert sem akarok kistesot.
Amugy a kerdesedre a valasz: igen, engem nagyon kiboritott. Volt egy nagy melypontom, 5 hete nem aludtam csak par orat egy nap. Akkor mar hallucinaltam a faradtsagtol, minden kiesett a kezembol, nem tudtam egy ertelmes mondatot kimondani, sot, a vegefele mar volt olyan, hogy bealudtam ulve es a tanyer etelbe fejeltem bele. 😕😢
De aztan a ferjem sokat segitett igy valamelyest ki tudtam magam pihenni 😊
Kedves 1-es, nagyon hasonlok vagyunk, ugyanezen okok miatt nem lesz masodik baba nalunk sem. Amugy a terhessegem is egy katasztrofa volt, vegig fekudtem, ugyhogy meg ha akarnek se tudnek ujabb babat szulni.
Bocsi az offert. 😊
A kislányom 6hós korától kel éjjel. Elötte 1-1szer kelt,jól aludt. Most 14 hónapos és 1hetes és éjjel min 4szer tuti felkel,ebből 1szer azért mert teljesen átázik és teljes ruha csere stb,gondolhatod..
Ennek ellenére szeretnénk kistesót. Amúgy eléggé megvisel az éjszakai kelés.
Az első gyereknél nagyon rosszul viseltem. Mondjuk őt egyedül neveltem már újszülött korától, így tényleg baromi nehéz volt. Meg szoptatni sem tudtam rendesen, ezért éjjel-nappal fejtem, így sokkal fárasztóbb volt. Egy hónap után azt se tudtam, fiú vagyok-e, vagy lány, tiszta zombi voltam. Szerencsére olyan hathetes kora körül már egy éjjeli evést kihagyott, így volt 5-6 óra alvásom egyhuzamban, ez már maga a megváltás volt.
A második még csak két hetes múlt, egyelőre még nem ütközött ki rajtam annyira az alváshiány, de vele lényegesen könnyebb, egyrészt, mert itt van a férjem is, nem egyedül kelek a babához, hanem nagyon sokszor ő ébred előbb, hozza nekem, én félálomban szoptatok, aztán viszi vissza a bébit az ágyába, meg ha kell, pelenkát cserél. Nem mindig, de kb. az esetek felében így csináljuk, így azért jóval pihentetőbb az éjszaka. Meg hát nagy könnyebbség az is, hogy a kicsi tud rendesen szopizni (a nagynak le volt nőve a nyelve, és csak cumisüvegből sikerült neki), így sokkal egyszerűbb a dolgom.
De mondom, simán lehet, hogy pár hét múlva elfogy a lendületem, és megint ki leszek ütve :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!