Hogyan gyakoroljam vele az átfordulást?
Sziasztok!
Van egy 6 és fél hónapos babám de a hátáról még nem akar megfordulni. Igazából már elég sok mindent próbáltam vele, de hátha valaki tudna olyat mondani, amit mégsem! :)
Amit az előző válaszoló ír az jó ötlet, és egyre hamarabb állj meg a takaróval, és hagyd, hogy ő fejezze be.
Vagy amelyik irányba fordítod, azon az oldalon a karját nyújtva igazítsd a füle mellé, majd a másik karját vagy a csípőjét fogva görgesd át, és mindig hagyd, hogy ő is részt vegyen a mozdulatban, te inkább csak segítsd, kísérd.
Itt vannak jó gyakorlatok:
Ugyanakkor én elvinném szakemberhez is.
Ekkora bajt jelent, hogy vigyem szakemberhez? Azt hittem még ennyire nem kell aggódnom... :(
Egyébként köszönöm a gyakorlatokat, mindenképp ki fogom próbálni!
7 hónapos kor.
4 hónaposan más miatt voltunk a lányommal neurológusnál, akkor egyáltalán nem forgott még, kérdeztük, hogy mi a határidő, amit figyeljünk. Ő 7 hónapot mondott, hogy addig érdemes várni, mert teljesen egészséges gyerek is megcsúszhat addig.
Én sem gondolnám, hogy valami baj lenne vele. Azt mondták a 6 hónapos státuszon, hogy ha a következő vizsgálatra sem fordul, akkor majd elküldenek valahova. Addig itthon próbálok vele ilyen jellegű tornákat, remélem segít valamennyit.
Amikor nagyon belejön a 'kalimpálásba', akkor néha a csípőjét emelgeti, de igazából ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!