Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mennyit várhatok el a férjemtő...

Mennyit várhatok el a férjemtől otthon? 5 hetes a baba.

Figyelt kérdés

Igazából külső segítségre nem számíthatok, csak rá. Nem kellett kérni, hogy segítsen az elején, segített, a fürdetésnél, vigyázott rá, ha fejnem kellett...(ez most is így van, illetve lenne, ha nem jönne megint egyre később haza.) Házimunkában nem nagyon segített, pedig az lenne az igazi segítség. Mert hiába kapja fel a kiságyból a babót, nem csinál vele semmit, csak csitítgatja, hogy ne sírjon. Ez meg nekem nem segítség. Bátorkodtam megjegyezni neki, hogy a házimunkában tudna segíteni. Az eredmény, hogy már a baba körül is csak akkor segít, ha kérem. Amit ő csinál: vásárlás (ezt régen is együtt tettük csak most én kiestem, az öccse megy vele, mert velünk lakik)+ főz hetente kb.3x (ezt szintén megtette a baba előtt is, igaz nem 3x..)Már megkaptam, hogy milyen jó dolgom is van nekem ez miatt.

Már eléggé kivagyok, mert az alvástól is elveszi az időt a fejés, mert még nincs elég, így ez is extra macera. Megértem én, hogy pluszban kell itthon tevékenykedni, de hát nem csak enyém a baba. Illetve házimunka eddig is volt, de akkor eddig ezt ki csinálta munka mellett?..hát nem ő. Kérlek, adjatok ötleteket, mit tehetnék?


2008. szept. 17. 13:12
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
Legelső hozzászoló vagyok és, nekem annyi a véleményem az utolsó hozzászóloknak, hogy igen van abban igazság, hogy egyenlőség és társ a férfi is. De nem feltétlenül feladata. Nem azt mondom hogy csak nő végezzen házimunkát. De igenis vannak dolgok amiket egy nő jobban csinál és egy férfi sosem fogja tudni úgy megcsinálni mert alapjáraton más a természete, és nem a középkor miatt, hanem mert szerintem egy férfinek alapból olyan a természete hogy jobban ért máshoz mint a házimunkához. Egy nagy igazságot hallottam egyszer ugye azokra a dolgokra hogy pl egy férfi nem pakolja el maga után a dolgait, pl a zokniját ledobálja. A mi szemünket zavarja nem az övékét, akkor mi tegyük el onnan. Jó persze az ilyen alapvető dolgokért én is szólok, de azért nem érzem úgy hogy egy férfiból nőt kéne nevelni, amikor alapvetően nem természetes inger nála a házimunka. Van akinél igen , azért hála az égnek, de nem minden férfiban van ez meg. És ezért nem hibáztathatóak szerintem.
2008. szept. 17. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
48%
Utolsó két válaszolónak: igen!!! Ez az!!! Erről van szó!
2008. szept. 17. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
51%
Szia, lassan már beáll valami rendszer a napirendetekben, meglátod, akkor mindne konnyebb lesz. Lehet hogy fejni sem kell majd, te is megerosodsz, szóval még 1 kis kitartás. Persze, mindenképp segíthet valamit a párod. De bárhogy is csinálja, ne szólj, orulj, hogy azt sem neked kell csinálni. Az én férjem császár után 1 hétig volt itthon, akkor mindent! megcsinált, aztán erot vettem magamon, meg akartam mutatni, mire vagyok képes, és szép lassan félreállítottam. Visszafordíthatatlanul. De nem baj, jo igy: amíg a pici alszik, addig fozok, takarítok, amíg játszik, vasalok. Eleinte nem foztem mindennap, ez nagy segítség volt. Nekem is fejnem kellett, 5hónapos koráig, bizony, volt, hogy nagyon kivoltam, ilyenkor általában a házimunkát hanyagoltam (mert enni azért kell:). Nem a házimunka a legfontosabb ilyenkor, hanem a baba, meg hogy osszeszokjon a család. Ha pedig szeretnéd, hogy a párod kivegye a részét, mondd meg neki egyenesen, hogy hol van rá a legnagyobb szukség! Sok sikert!
2008. szept. 17. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!