Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mennyit várhatok el a férjemtő...

Mennyit várhatok el a férjemtől otthon? 5 hetes a baba.

Figyelt kérdés

Igazából külső segítségre nem számíthatok, csak rá. Nem kellett kérni, hogy segítsen az elején, segített, a fürdetésnél, vigyázott rá, ha fejnem kellett...(ez most is így van, illetve lenne, ha nem jönne megint egyre később haza.) Házimunkában nem nagyon segített, pedig az lenne az igazi segítség. Mert hiába kapja fel a kiságyból a babót, nem csinál vele semmit, csak csitítgatja, hogy ne sírjon. Ez meg nekem nem segítség. Bátorkodtam megjegyezni neki, hogy a házimunkában tudna segíteni. Az eredmény, hogy már a baba körül is csak akkor segít, ha kérem. Amit ő csinál: vásárlás (ezt régen is együtt tettük csak most én kiestem, az öccse megy vele, mert velünk lakik)+ főz hetente kb.3x (ezt szintén megtette a baba előtt is, igaz nem 3x..)Már megkaptam, hogy milyen jó dolgom is van nekem ez miatt.

Már eléggé kivagyok, mert az alvástól is elveszi az időt a fejés, mert még nincs elég, így ez is extra macera. Megértem én, hogy pluszban kell itthon tevékenykedni, de hát nem csak enyém a baba. Illetve házimunka eddig is volt, de akkor eddig ezt ki csinálta munka mellett?..hát nem ő. Kérlek, adjatok ötleteket, mit tehetnék?


2008. szept. 17. 13:12
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
51%
Én őszintén szólva abból amit leirtál úgy érzem hogy a párod elég sok mindent megtett volna, és megtenne, csak őt zavarja az hogy úgy érzi nem jó és nem elég amit megtesz és csinál, mert mindig éppen mást kéne csinálnia szerinted ahelyett amit csinál. Én azt tanácsolom, hogy légy türelmesebb, neki ez még egy teljesen új és fura helyzet, hadd szokja meg ő is. Ha éppen valamit megtesz, azt köszönd meg és ne azt mondd hogy jobb lenne ha inkább elmosogatnál pl. Össze kell még rázódnotok ilyen téren. Hidd el másnak a férje még ennyit sem tesz meg amiket a tiéd. Szerintem nagyon is sokat segít neked, már amennyire egy férfi tud segiteni a házimunkában. Ő dolgozik , pénzt keres, és még segit is. Szerintem csak te vagy most egy kicsit ingerültebb. :(
2008. szept. 17. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
73%
Igaza van az előttem szólónak, én még hozzáennék annyit, hogy legyen rendszer a napjaidban. Tudni kell beosztani a napot úgy, hogy legyen mindenre időd! A házimunka megvár, ha nincs segítség akkor is. Sok férfi még ennyit sem segít, mint a te férjed. Igazítsd a babához a teendőket! Mikor alszik, pihenj te is egy kicsit! Egy fél óra pihenés is sokat ér ilyenkor! Ha jól elvan, akkor bármilyen házimunkát megcsinálhatsz. Egy tipp: az ablakpucoláskor öltöztesd fel a babát, ezzel a napi levegőzés már meg is volt neki. A lényeg, hogy szokjon meg a baba egy napirendet, sokkal könnyebb lesz neked is végezni otthon a dolgod! Ha pedig nem megy, akkor szólj a párodnak és biztosan segít!
2008. szept. 17. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
57%

Én még ennyi segítséget sem kapok, mint te. Az én férjem akkor vigyáz a kisbabámra, ha este 8-9 között már letettem aludni. Szerencsére reggelig alszik és én este 10 körül megyek hetente 2szer nagybevásárolni. Én most felveszek egy bejárónőt,azzal fenyegetőzök a férjemnek, ezt betudom úgy, hogy akkor pihenhet itthon, de fizesse meg. És az ebédet rendelem minden napra!

Nagyon nehéz egyedül, tudom, várom én is a tanácsokat, hátha jórabírjuk a férfiakat. Persze, ha nagyobbak lesznek, már könnyebb lesz!

Egyelőre kitartást neked is!

2008. szept. 17. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
74%

Szia.Szerintem se "szúrd" le inkább köszönd meg,ezt v. azt a segítséget,de ha úgy érzed,hogy hasznosabb lenne mondjuk a baba csititgatása helyett egy laza porszívózás,akkor mond meg neki.Ha pl.szívessebben főznél néha te,akkor kössetek üzletet,mond meg neki,hogy még nem érzed magad olyan erősnek(v. fáradt vagy az állandó fejéstől stb.),inkább főznél most te,de kérd meg,hogy most csináljon más házimunkát helyette stb.,ha nem is olyan jól csinálja mint te,legalább megcsinálta.

Mindenképpen meg kell beszélni a dolgokat,mert bele fogsz fásulni!

Hál' istennek nálunk nincs ilyen gond,én pl. sosem törlök port,mert utálok,viszont a párom meg sosem mosogatna.A porszívózást megosztjuk,hol én ,hol ő.A mosásba nincs beleszólás azt nem engedem.Nálunk ez már akkor is így volt,amikor még nem volt a pocakomban a pindúr.36 hetes pocis

2008. szept. 17. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
78%

Szia! Én azt javaslom, üljetek le, és beszéljétek meg, ki mit vállal a baba körül, illetve a házimunkából. Mindketten fáradtak vagytok, és úgy érzitek, többet tesztek, mint a másik. Teljesen új helyzet, bele kell tanulni, hogy már nem ketten vagytok, hanem hárman. Szeretitek egymást, a gyermeketeket biztosan imádjátok, meglesz a megoldás!

Nálunk az vált be, hogy a férjem jár el bevásárolni, ő intézi a porszívózást (mikor a kisfiam szopizik, vagy sétálunk babakocsival), felmosást. Ebédet rendelek, az összes többi házimunkát én látom el (portörlés, WC, fürdő, konyha fertőtlenítés, mosás, mosogatás, vasalás, stb.). Naponta mosom-vasalom a kisfiam ruháit, textilpelusait (büfizésnél, pelenkázón használt). 2-3x olyan nagyokat kakil, hogy teljes ruhatárat kell cserélni rajta. :-)

Ezeket pedig akkor csinálom, mikor a baba alszik, vagy ha ébren van, akkor kiteszem magam mellé a pihenőszékébe, és közben mondom neki, mikor mit csinálok. Még élvezi is, nevet nagyokat. Este pedig igyekszem minél hamarabb ágyba bújni, nálunk a fürdetés 20:50 körül van, mert a kisfiam beállt magától a 21:30-as alvásra. Fürdetés után evés, elalszik a cicin, akkor még van időm csinálni kis házimunkát, vagy szeretgetni a férjemet. Aztán gyorsan be az ágyba, mert éjjel termelődik a tej.

Szerintem hamarosan kitapasztalod a babádat, esetleg írd fel, mikor eszik-alszik, és kb. mennyit, akkor tudni fogod, mire számíthatsz. Sok sikert!

2008. szept. 17. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

Nem szúrtam le, hogy házimunkát végezzen, egyszerűen mondtam neki, megkértem. A baj az, hogy ahhoz nem fűlik a foga, inkább megsértődik. Értem én, hogy segít, de ha megkérem, pl. hogy pórszívózzon vagy mosson egy adagot, akkor a "mindjárt" jó válasz, amit kapok, de csak nem végződik el... így meg azért elég nehéz.

(azért azt nem értem, hogy miért kell vlakit megkérni, hogy csináljon meg dolgokat, mikor ő is ott lakik, én meg nem cselédnek vagyok otthon.. Azért valljuk be őszintén, hogy mi nők rontjuk el a férfiakat, mert megcsinálunk helyettük mindent. Amikor meg végeznek egy kis házimunkát, akkor meg kell köszönni. Nekem sem köszöni meg senki, hogy hetente kimosom az ingét, meg tiszta ágyneműben allhat, stb.) Nálatok minden héten elhangzik, hogy "köszönöm, hogy kimostad a gatyám."?

Azt is megértem, hogy más a prioritás férfiaknál és nőknél, de ez mögé most sztem nem lehet bújni, mert akkor nekem meg a takarítás az elsődleges és nem az, hogy kimossak bármit is. Nekem fontos, hogy ne szutykos járólapon kelljen végig sasszézni a folyosón. pl.


Jól van, tudom, kompromisszum, majd kitalálok valamit.

Köszi a válaszokat

2008. szept. 17. 14:10
 7/13 anonim ***** válasza:
37%
Szia.A "szúrdat" idézőjelbe tettem :-) természetesen nem köszöni meg,de van olyan férfi,aki nem látja a ,hogy vica-versa működnek a dolgok és természetes számára (sajnos), hogy az "asszony" megcsinál mindent,mert mondjuk olyan családból jött ,ahol ez a szokás.Férfi válogatja...Amúgy ha ettünk,azt mindig megköszöni magától,meg ha veszek neki valamit,amit én nem eszem v. nem használom azt is. Nekem szerencsém van,tudom.Az én párom 10 éves kora óta az apjával élt,úgyhogy neki muszáj volt önállónak lenni ebben is.Beszéljétek meg,kössetek kompromisszumot,biztos megérti a problémát és segít többet.A napapirenddel is nagyon egyetértek és akkor a párod is tud alkalmazkodni.Drukkolok.:-)
2008. szept. 17. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
28%
Ahogy olvastam itt a válszaokat úgy éreztem mintha a középkorban élnénk. Az ilyen igénytelen nők miatt lesz az a sok tunya és lusta pasi akiknek csak elvárásaik vannak de semmit nem nyújtanak. Egy nő mindíg kétszer annyit dolgozik mint egy pasi, mert munka után még háztartást vezet és gyereket nevel. A pasi meg olyan lesz egy kapcsolatban amilyennek mi nők idomítjuk. Nekem áldott jó férjem van, de vannak elvárásaim vele szemben amiknak ha nem tenne eleget már rég nem is lennénk együtt. Csak annyit várok el tőle amennyit én is nyújtok. Nem a cselédje és a rabszolgája vagyok hanem a felesége. Neki ugyan olyan kötelessége itthon kitakarítania ha én nem tudok valami okból kifolyólag mint nekem. Elvégre ő is itt él a lakásban. Én főzök mosok vasalok. De elvárom hogy egy adag mosni valót ő is betegyen. Mi ezt már a kapcsolatunk elején tisztáztuk, úgyhogy a szülés utáni négy hétben amíg én felkelni sem tudtam ő mindent megcsinált, még főzött is pedig azt sosem kellett mert vannak dolgok amiket kifejezetten nem szeretek rábízni. De megcsinálta, mert szeret. Semmit nem kellett kérnem vagy mondanom, mert ez neki természetes volt. És ez részemről színtén így működik. Én is mindent megcsinálok neki mert szeretem és szeretek a kedvében járni. Viszont vannak élethelyzetek amikor egy férninek is hely kell állnia. Így tehát nem csak azért jó ha minent meg tud csinálni a háztartás tekintetében hogy néha megkíéljen engem, hanem például ha én kórházba kerülek akkor neki ugyan úgy el kell tudnia látni a gyeremekünket mint ahogyan azt én teszem. Nekünk nincsenek rokonaink így egymásra vagyunk utalva és ez még jobban összeköt bennünket. Persze van amikor nekem is szólnom kell dolgokért és persze van amikor az a válasz hogy majd meglesz, de én max. egy órát vagyok halandó várni és utána felemelem a hangomat. Elvárom hogy tiszteljen és becsüljön a párom úgy is mint ember és úgy is mint nőt és anyát! Ő napi órát dolgozik én 24-et. Az egy dolog, hogy ő több pénzt kap mint amennyi gyed-et én kapok. Nálunk mindenki egyenlő de a munka is ugyan úgy mindenkire érvényes. Tehát igenis legyenek elvárásait a práoddal szemben elvégre a gyereket is ketten akartátok, és legyen benned női méltóság és tartás. Azok a nők akiknek semmiféle elvárásuk nincs a párjukkal szemben a nőiség megítélésének képét rombolják a férfiakban. Szerintem megalázó, ha egy nő csak arra jó egy férninek hogy mosson, főzzőn, vasaljon, dolgozzon, és gyreket neveljen. Ez egy régimódi felfogás. Persze ha eltartja a férfi a nőt az más felállás. Minden esetre elég megalázó, hogy ennyi nőtársunk ilyen válaszokat írt a kérdésedre. Úgyhogy kicsit légy erélyesebb persze nem durván, habár ezt már az elején kellett volna mert így már elég nehéz lesz átnevelni a práodat.
2008. szept. 17. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

Az utolsó válaszolónak: köszönöm.

Már azt hittem, hogy csak én vagyok "másként gondolkodó".

Persze, az előtted hozzászólóknak is van igazságuk, de engem az egyenlőségre neveltek. Ha társat választok, az legyen mindenben társ. Még az otthoni munkában is. Sztem.

Egyébként emberi hangon kértem, hogy hogyan tudna hasznosabban segíteni, csak ez neki nem tetszett. Persze, a főztömet nekem is megköszöni. De ezzel nincs egál, mert nem csak főzök... Az nem kibúvó, hogy dolgozik és ő hozza haza a pénzt. Én a baba előtt dolgoztam és utána itthon elvégeztem a teendőket. Most meg tényleg 24 órázok.

Nem rossz ember csak lusta házimunkát végezni. (Azért is jön megint később haza, hátha addigra megcsinálom.) De nekem most kevés a 24 óra per pillanat az 5 hetes tündér mellett hisz még nincs is rendszer, amihez tudnék igazodni. Ha fent van, vele foglakozok, ha alszik, akkor fejek, aztán elmosogatok, rendet teszek, próbálok enni, mosok, teregetek stb., még pihenjek is. Persze, meg lehet csinálni, de milyen minőségben. Nem utolsó sorban ugye, mennyit alszik és mennyit van fenn babó. Minden baba más, nem lehet általánosítani.

Kitartó vagyok, ezzel nincs gond csak kiváncsi voltam mások véleményére.

Na mindegy.

Köszi mindenkinek

2008. szept. 17. 16:15
 10/13 anonim ***** válasza:
9%
Nekem is az a véleményem amit az utolsó válaszoló írt.Sajnos nekem is az a tapasztalatom ha nem noszogatom a férjem egy idő után elkényelmesedik.Engem császároztak,hát az első 1.5hónapban bizony alig tudtam össze szedni magamat.Én is gyenge voltam,meg türelmem sem volt ennyi..itt voltak a szülők segíteni egy pár hétig ,utána a férjem nyakába szakadtak a dolgok...de ekkor már én is kezdtem össze szedni magamat...most meg azzal védekezik ő keresi a pénzt,holott én is kapok,meg mikor dolgoztam többet hoztam haza mint ő,de többet is dolgoztam,volt,h.napi 12-14órát,mert olyan a szakmám...most erre nincs lehetőség de megmondtam neki,ha még egyszer ezt mondja beadom bölcsibe egyévesen a babát visszamegyek dolgozni,össze szedem magam és elhúzunk..ha ezt akarja elérni..sztem is egy nő többet vállal mindig..sajnos.
2008. szept. 17. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!