Generalizált hypotónia esetén hogy javult babád? Teljes testet érinti.
Az enyémnek is generalizált hypotóniája volt. Azért írtam, hogy csak volt, mert eltűnőben van már. Ezt a Dévény módszernek köszönhetjük.
Szívesen válaszolok bármilyen kérdésedre ezzel kapcsolatban, sajnos eléggé kiismertem a dolgokat.
MÁr háromszor kezelte Dévényes masszőr és javul sokat. Már a kezelések megkezdése előtt is forgott, sőt már hátrafele kúszott, csak nem tudta magát tartani sokáig, most már mászó pózba vágja magát de még néhány mp után visszacsuklik, viszont ez már haladás. Nem tűnik komolynak állítólag, csak a kezeit sokszor kifordítva mozgatja, félelmetes...minden szopinál félrenyel, kicsit gumiarcú, szóval kevés a mimika, de szépen és sokáig tud mosolyogni és dumál is, szóval az arcát annyira nem érinti, nem lóg meg ilyenek.
Elsőnek köszönöm a javaslatokat!
Utolsó, leírnád, hogy mennyi ideje kezelik, hogyan, milyen gyakran és mennyi idős és mennyit hogy javult a Picikéd?
Második lányom Ő már, fél éves lesz pár nap múlva.
Én szóltam a dokinak, amikor 4hós volt, hogy lóg a karja, stb..de nem vette komolyan, majd rá egy hóra már intézkedett, és segített, egy Dévényes fogadott.
Nem tudom, miért nem bíznak a dokik egy kétszer szült anyuka észrevételeiben???
Három hét múlva megyünk neurológushoz, de addigra ha így halad, remélem felesleges lesz. VAgy ők megnézik, hoyg értelmileg is sérült-e? Nem látjuk annak, vagy ez később derül ki? a masszőr szerint már látszódna a szemein. Amik mellesleg kicsit befele húznak, a belső szemzug fele, elviszem szemészhez majd, de sztem ez összefügghet a hypotóniával, hiszen a szemben is vannak izmok, idegek...nem? Lehet, hogy ezt túlspirázom..várom a tapasztalatokat!!!
Sziasztok!
Nekem is oxigénhiányos, koraszülött, újraélesztett fiam van. Ő túl feszes. "Szerencsére" rögtön a szülést követően megkapta a hűtést, majd 3 hetes korában el lehetett kezdeni a fejlesztését. 6 hetes korától otthon volt neki Katona féle kezelés, 8 hetes korától ment Dévény félre kezelésre heti 2x, most 5 hónapos és ezek a fejlesztések mellett van neki még Gézengúzos vízi terápiája meg függő bölcsője. Nagyon szépen elmúlt neki a feszesség, és "csak" 2 hónappal van lemaradva. Most még a látás az amit nem fejlesztünk szerintem rendesen, de azért ezt sem hanyagoljuk. Van zebramintás alátét az ágyába, lámpázzuk a szemét.
Ha valakinek segítségre van szüksége, írjon nyugodtan sajnos már tudjuk mi hogy fejleszthető, mi jó, és ki a legjobb.
Lányom súlyos generalizált hypotóniában szenved(ett), egy évesen még a fejét sem emelte (tartotta meg) hason, heti 3-4 Dévény kezelés és 5 gyógytorna mellett. Szépen javult, Dévény, BHRG, gyógytornának és az úszásnak köszönhetően, még mindig a 9 Dévény szakember közül a kettő legjobb kezeli hetente 2x, de most már jár egyedül, lemegy a lépcsőn, lehajol tárgyakért, motorozik, még kicsit bizonytalan, de gyönyörűen fejlődik.Szerencsére minden vizsgálat eredménye negatív volt.
Amit eddig sehol sem láttam, a Bioptron színterápia és a Sensolyte fénykezelés izomlazító hatása, továbbá a sós víz izomlazító és erősítő hatása. Sensolyte ágy a 2. ker. Budai Gyermekkorházban áll rendelkezésre. Erdélybe - Báznára - jártunk, a tengerre - amikor megtehettük, legrosszabb esetben itthon a kádban oldódtam fel a fürdősót minden nap 10-12 napig, így 6 havonta részesült sós vizes kezelésbe, ami szintén rengeteget segített. Amikor 2-3 éve kerestem rá erre a témára, alig volt valami, most nagyon sok hozzászólás van.
Kedves Utolsó Hozzászóló! Tudom, hogy nagyon régi a bejegyzés, de szeretném megkérdezni, hogy a sóoldatos vizet otthon hogyan használtad? Illetve, hogy milyen sót használtál! Eléggé hypoton a kisfiam és még nem hallottam erről a lehetőségről!
Előre is köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!