Ti végig tudtátok nézni, ahogyan megszúrják a kicsiteket?

Én nem szoktam nézni, de persze fogom a gyereket, azt se bírom nézni ha engem szúrnak.

Igen.

Igen.

Minden gond nélkül, sőt közben bohóckodok is neki, sokszor bejön. Soha nem csináltam belőle ügyet, egy hónapos korában voltunk kórházban, akkor a fejébe tettek branult, azt is gond nélkül néztem. Most már két éves, most én járok többet orvoshoz, és ő nézi, hogy mit csinál, vérvételnél már mindenki tudja, hogy tőlem vesznek, mert a fiam hangosan kommentálja, hogy au, fáj, anya, au fáj anya, ápolónők rajtunk mosolyognak mindig.

nem szoktam nézni, hanem fogom a kezét simogatom az arcát és őt nézem amíg a doki be adja a szorit. de vacak érzés így is, mert nem azt látom hogy megszúrják hanem a fiamat ahogy kirajzolódik az arcán a fájdalom és elkezd sírni....amikor kettőt kap még rosszabb mert nem vehetem fel azonnal hanem kicsit megnyugszik és kapja a következőt...én az első (két hónapos) oltásnál majdem hánytam olyan gyomoridegem lett mikor kapta az oltást.

Sose nézek oda, a gyerekre koncentrálok, hogy rendesen fogom-e, és persze próbálom nyugtatni, vigasztalni. Engem is azt tesz paffra lelkileg, ha nem lehetek a gyerek mellett ilyenkor. Két gyerekemnél is átélem, hogy nem lehettem benn a kórházi kezelőben, mikor betették a kanült a kezükbe, de az egész osztályt bejárta az ordításuk. Én meg kinn bőgtem. Ha ott lehetek (oltásokon kívül volt már részünk vérvételekben is), mindig van lelkierőm, soha nem kerülök pityergésközelbe sem, bármennyire ordít a poronty. Valahogy más funkcióra van kapcsolva olyankor egy anya agya szerintem, mikor ott lehet a gyerek mellett, mint amikor csak távolról aggódhat érte.

A szúrást én se szoktam nézni, csak az arcát és közben simogatom, bátorítom. Amúgy szerencsére a lányom jól viselni, pár másodpercig pityereg, de aztán rögtön megnyugszik és mosolyog tovább. Volt olyan oltás is, már nem emlékszem melyik, amelyiknél elfelejtett sírni, mert annyira lefoglalta éppen valami más, úgyhogy szerencsések vagyunk.