Sárgaság téma - 3 és 4 naposan nem volt sárga a babám, haza is engedtek a kórházból, később már nem sárgul be?
Az enyém besárgult, ugyanígy voltunk, a kórházban semmi itthon meg tessék:( Volt kint nála a gyerekorvos, és azt mondta, semmi baja, ez gyakran előfordul, minimum 4 óránként szopizzon, ha alszik, ébresszem föl. Éjszaka nem kellett, de napközben mindenképpen. Én 3 óránként tettem cicire,+ éjjel felkelt 4 óránként és 4-5 nap alatt lehúzódott a sárgaság. Ne aggódj! Jó babázást!
ҝ
Az enyém is ennyit evett, nem adtam neki cukros vizet. Bízd rá, hogy egy alkalommal mennyit eszik, de etesd akár 2 óránként, és ahogy írta a második, tedd az ablak alá, hogy érje a nap! Az is nagyon jó rá:)
ҝ
Nyugi semmi baja nem lesz. Mi úgy jöttünk haza a korházból, hogy a bilirubin(ami a sárgasáot okozza)épp a határszint felett volt kevéssel. Mivel a kora osztályon voltunk és kellett a hely, így hazaengedtek minket. Akkor voltunk 2hetesek. Állandóan ébreszteni kellett, mert csak aludt. Evés közben is ébresztgetnem kellett. Kínszenvedés volt.
2,5óránként etettem. Akkor kb 50-60ml volt az "adagja". A babád eleget eszik, ezen ne aggódj.
Ha kedden megy a doki úgyis kér majd vérvizsgálatot, abból kiderül hogy sárga vagy sem.
második voltam
Erre va egy szabály ami átlag. Testsúly kg-ként 150 ml.
Mondjuk egy 3kg babának napi 450ml. Ami ha 5x eszik 90ml étkezésenként. De ez csak átlag. Pláne újszölött babáknál. Van amelyik többet eszik van amelyik kevesebbet. A baba tudni fogja mennyi kell neki.
ne görcsölj!!!!
Bőven eleget eszik a babád, sőt! Inkább többször egyen, ne ritkán sokat!
Most akkora a gyomra mint egy cseresznye mag, már a 30 is nagyon sok :)))
vedd lazára ezt a dolgot :)
cukros víz nem túl jó, max ha el kell menned akkor azzal elhúzhatjátok a következő etertést de anyattej kell csak!
a sárgaság teljesen normális hisz most ürül a szervezetéből a te hormonjaid. én babám sokáig volt sárga mert az én vércsoportom +, övé -, és ettől is sárga :)
szóval csak lazán, 2-3 óránként ciciztesd, borzasztó sokat fog rajtad lógni pár hétig de szinte egyok napról a másikra ki fog alakulni :)))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!