Van olyan, aki elégedett a védőnőjével? Aki nem, miért nem?
Még jóval a gyermekvállalás előtt a babás ismerőseim - szerte az országban - mind panaszkodtak a védőnőjükre. Amiket meséltek, annak nyomán számomra a védőnő idővel nagyjából a mumussal vált egyenértékűvé. Amikor megismertem a sajátomat, az első benyomásom nagyon pozitív volt, egy karakán, ugyanakkor laza és együttműködő nőnek tűnt. Idővel kiderült, hogy a határozottsága inkább arrogancia, ostobaságokat beszél, az orvosnak sok esetben mond ellent, de olykor még saját magának is, ugyanakkor úgy viselkedik, mintha ő találta volna fel a meleg vizet. Ja, és mindeközben szinte "sztárvédőnőnek" számít a környéken.
Azt gondolnám, ez egy felelősségteljes szakma kellene, hogy legyen, ahol az sem árt, ha tudja, kivel hogyan illik viselkedni. (Amikor hazajöttünk a kórházból, anyukámmal olyan hangnemben beszélt, hogy azzal egy életre leírta magát mindnyájunk előtt.)
Nektek mik a tapasztalataitok?
én abszolút nem értem, miért úgy néznek rájuk mint a bkv ellenőrökre. De sok anyuka olyan flegmán beszél velük, mintha a seggéből rántotta volna ki...nem is lep meg, hogy ha a védőnők is olyanok amilyenek.
amúgy az enyém nagyon normális, fiatal, kedves csaj, és ami a feladata, azon túl rengeteget segített nekem, a szoptatásban, kvázi szoptatási tanácsadóként üzemelt nekem, neki köszönhetem hogy nem ment el a tejem és sokáig tudtam szoptatni.
nagyon segítőkész, sose jön hívatlanul, a lányomat is nagyon kedveli.
Figyelj, ugyanúgy, ahogy van szr doki, szr ápolónő, van szr védőnő is.
A fizetés krv@ kevés, állandóan alkalmazkodjál anyukákhoz, mert most alszik a gyerek, nem vagyunk otthon, fürdik, délelőtt gyere, délután már ne.
És egy nap le kéne mennie 5-6 MINŐSÉGI látogatásnak.
Plusz szűrd a státuszt - mikor a doki is úgyis megcsinálja -, imádkozd be arra, meg oltásra a gyereket.
Cigányokat/hátrányosakat többször látogasd
Viseld el a sok hlye sznob anyukát - na, én ezektől mentem mindig falnak -, meg az akadéskodókat.
És persze légy tök vidám, naprakész, ha ostobaságot mondanak, akkor is nyelj egyet, ha lehordanak, nem vághatsz vissza.
Adminisztrálj, és ha valakinek fél hatkor támadna kedve státuszra jönni, vágj jó pfát hozzá (ahelyett, hogy elküldenéd, mert 4-ig van munkaidőd, nem fél 7-7-ig).
A két félév gyakorlat elég volt, hogy tudjam, csak elb sztam az 5 év egyetemet, mert nincs az az isten, hogy védőnő legyek.
Azért azt jegyezzük meg, hogy rengeteget dolgoznak, havi 80 ezer forintért. Ha ezek után frusztráltak vagy nem mindig találják meg a megfelelő hangnemet,én nem haragszom rájuk.
A költözések miatt volt szerencsém több védőnőhöz is. A fent leírtaktól függetlenül mindegyikük kedves, segítőkész és türelmes volt. Nem erőltettek semmit, nem csináltak úgy, mintha csak náluk lenne a bölcsek köve. Nem hurrogtak le pl amiatt, hogy teát is kap a gyerek vagy hogy van cumija - pedig ezért kb egy egyszerű FB-os fórumon is én lennék az antikrisztus.
Az első gyermekemmel többször költöztem, mindig nagyon meg voltam elégedve. Természetesen közülük is volt, akivel jobban. A mostani védőnömmel pedig akár barátnők is lehetnénk, olyan könnyed stílusban tudunk beszélgetni. Nagyon meg vagyok elégedve.
Nyilván van olyan, hogy ellentét van két ember között, és ha az egyik ennek kicsit jobban hangot is ad, ott egy feszültség keletkezik, a védőnőknek tényleg nagyon nincs könnyű dolga, hiszen valamilyen szinten a magánszférába kell, hogy beleszóljanak, ez a dolguk, tanácsadók, és ezt sajnos sokan sértésnek veszik, persze mint mindenhol itt is lehetnek ide nem illő emberek, mint ahogyan mindenhol.:)
Sziasztok!
Védőnő vagyok,ehhez a témához hozzá kell szólnom. :)
Vidéken kis faluba dolgozom.Olyan nincs hogy minden anyukának megfelelünk,mindenki szeret,és mindent tökéletesen csinálunk. Viszont ennek ellenére falun még soha utalást sem hallottam arról ( más faluban sem) hogy az anyuka lemondja a védőnői szolgáltatást.Pedig itt szorosabb a családi kötelék,"közelebb" van a szomszéd.
Mindenki ad tanácsot,ennek ellenére azokkal az anyukákkal is jó a kapcsolat aki nem a "barátnője" a védőnőnek.A háziorvossal együtt és nem alá rendelve dolgozunk,ezt az anyukák nagyon jól tudják,és érzik is a háziorvos által.Én sokszor hangoztattam már,hogy nem szeretnék városban dolgozni, falun " család" vagy.Tudjátok egyszer voltam egy továbbképzésen,amikor az előadó azt mondta hogy a védőnő kicsit társalkodó nő is. Volt felháborodás és morgolódás a védőnők körében.Pedig azt mondom hogy ez így van.Kell hogy nem csak "munkaügyben" segítsünk,és nagyon fontos a titoktartás.Egyébként meg nem tudunk mindenkinek megfelelni.
Kedves utolsó! Pont ez a probléma, ha egy védőnő akkor sem tud normálisan viselkedni, ha az anyuka pedig igen. Nekem egyik ismerősöm sem olyan, hogy "nekem egy védőnő ne dumáljon", és én sem ezzel a hozzáállással indítottam, mégsem vagyok elégedett. Az anyám pedig egészségügyi szakdolgozó 40 éve - ezt a védőnő nem tudta -, úgyhogy ő is a legnagyobb tisztelettel közeledett a védőnőnkhöz. Kár volt.
Nagyon egyetértek azzal a hozzászólóval, aki szerint az alacsony bérezést nem kéne felmentésnek tekinteni a minősíthetetlen viselkedésre. Pedagógus vagyok, mi kb. 2 éve keresünk jobban, de emlékszem, az első évemben kerek 40 ezer forint volt a fizetésem, akkor, amikor az átlagkereset olyan 80 körül volt. SOHA nem befolyásolta a munkám minőségét és a gyerekekhez való hozzáállásomat a fizetéspapírom.
A védőnő hozzászólónak is köszönöm - ahogy mindenki másnak is -, jó volt olvasni, hogy létezik valahol ez a mentalitás is. Elhiszem, hogy városban nehezebb lehet, de abban biztos vagyok, hogy itt is jobban veszi ki magát, ha a védőnő "társalkodónő" is egyben, mert valóban szüksége lenne erre az újdonsült anyukáknak, és nem csak arra, hogy a magas lóról ossza valaki az észt.
Még egyszer köszönöm mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!