Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Van olyan, aki elégedett a...

Van olyan, aki elégedett a védőnőjével? Aki nem, miért nem?

Figyelt kérdés

Még jóval a gyermekvállalás előtt a babás ismerőseim - szerte az országban - mind panaszkodtak a védőnőjükre. Amiket meséltek, annak nyomán számomra a védőnő idővel nagyjából a mumussal vált egyenértékűvé. Amikor megismertem a sajátomat, az első benyomásom nagyon pozitív volt, egy karakán, ugyanakkor laza és együttműködő nőnek tűnt. Idővel kiderült, hogy a határozottsága inkább arrogancia, ostobaságokat beszél, az orvosnak sok esetben mond ellent, de olykor még saját magának is, ugyanakkor úgy viselkedik, mintha ő találta volna fel a meleg vizet. Ja, és mindeközben szinte "sztárvédőnőnek" számít a környéken.

Azt gondolnám, ez egy felelősségteljes szakma kellene, hogy legyen, ahol az sem árt, ha tudja, kivel hogyan illik viselkedni. (Amikor hazajöttünk a kórházból, anyukámmal olyan hangnemben beszélt, hogy azzal egy életre leírta magát mindnyájunk előtt.)

Nektek mik a tapasztalataitok?



2015. máj. 13. 14:19
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
A mi védőnők egy velem egyidős (30-as) fiatal nő, két gyerekkel. Sosem okoskodott, sosem beszélt butaságokat, mindig kedves a mai napig, ha összefutunk (már 3 éves lesz a fiam, csanába jár 2 éves kora óta, így már nem jár ki). Mondjuk a fiam teljesen problémamentes gyerek, igazából sok tanácsra sosem volt szükségem. Egyszóval én tökéletesen meg vagyok a védőnőnkkel elégedve.
2015. máj. 13. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
93%
Néhány hét után, már a terhesgondozás alatt utánanéztem, hogy le lehet-e mondani, annyira szimpatikus volt. Nem mondtam le, de tele vele a bugyrom. Az arrogancia jó szó. El sem tudom mondani, hogy két gyerek alatt/után hányszor sértett meg, lépten-nyomon. Kifejezetten idegesít, ha csak meglátom. A férjemmel olyan hangon beszélt, hogy csak a jóneveltsége tartotta vissza, hogy ne szóljon rá egy idősebb nőre. Elképesztő, mennyire képtelen kommunikálni. Félelmetes. Eszem ágában nem lenne tanácsot kérni tőle, örülök, ha a lehető legkevesebbet látom (lehet, hogy ez is a célja ezzel, nehogy sokan hívogassák, nem tudom).
2015. máj. 13. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
93%

Veleme gy korosztalynak szamito csaj a vedononk, neki egy 4 eves kislanya vagy nekem 2 eves. Soha semmilyen suletlenseget nem mondott, mindig total jo tanacsokkal latott el, foleg ebben a dac korszakban amiben most van a lanyom. Korrekt, nem nagykepu, illoen viselkedik, viszont hatarozott, es ha mas velemenyen vagyunk vmin megerti es nem eroltet semmit. Szoval mindenkinek kivanok ilyen vedonot kivanok,

Amugy lehet egy vedono normalis csak anyuka lehet nem veszi eszre a sajat stilusat vagy h o mennyire tud mindent es forditva sul el. Most nem ratok ertem csak megjegyeztem, h lehet sokan azert panaszkodnak mert alapbol semmi se jo nekik. :-)

2015. máj. 13. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
Az enyémre nincs különösebb panaszom. Azt érzem a kommentárain, hogy hülyének néz, de ezt kb. letojom. Nem értünk mindig mindenben egyet, de meghallgatom a véleményét, úgyis én vagyok a gyerekkel és azt csinálok amit akarok.
2015. máj. 13. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
100%

Az első védőnőmmel nem sok baj volt, szarta le a munkáját, így mikor megszületett a fiam, egyszer jött ki, többet nem láttam. Pedig jó lett volna, ha jön, mert első gyerek volt.

Második védőnő kb. velem egyidős egy gyerekes nő. Nem volt arrogáns, inkább idegesítő. Ostobaságokat beszélt és túlbuzgó volt. Engem inkább az idegesített. Harmadik védőnőnket már régóta ismertem és szerettem, de sajnos nem sokáig volt védőnőnk,mert elköltöztünk. A mostanit egyszer láttam, rögtön kijött, mikor ideköltöztünk. Első blikkre nincs vele semmi probléma, nem zaklat, semmi ilyesmi. Várandós vagyok a harmadikkal, úgyhogy most megyek hozzá az első gondozásra, majd kiderül, hogy milyen.

2015. máj. 13. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
100%

Hát nekem van jó és rossz tapasztalatom.

Költözés miatt most új védőnő van. Az elsővel maximálisan elégedett voltam, 50 körüli nő, gyerekekkel. Normális stílus, normális válaszok, barátságos volt, stb stb. De aki most van...Úgy beszél velem, mint valami fogyatékossal... Mindent a számba rág, ha kérdezek valami konkrétumot , pl hogy a következő oltás az mi is lesz, akkor elkezdi felsorolni az összeset, kezdve a kórházban kapott BCG-ről. Ha viszont tényleg valami tapasztalat-beli segítség kellene, akkor az nincs. Vagy nem válaszol, vagy rögtön eltereli a témát.

Szóval őt le is mondhatnám akár, de jöjjön, ha akar, 1 hónapban egyszer kibírom azt a 10 percet, de ha olyan problémám lenne vele, mint pl ahogy írtad is, hogy a hangnemével volt a baj, akkor lemondanám.

2015. máj. 13. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
Én teljesen meg vagyok elègedve a védőnőnkkel. Kedves fiatal, nem erőltet semmit, jó tanácsokat mond. Jó pont hogy a terhesség alatt sem csesztetett a súlyommal, ahogy azt a védőnők szokták tenni, pedig nagyon sokat híztam (22kg).
2015. máj. 13. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
96%

Az a baj, hogy egy védőnő nincs túl jó helyzetben, látogatja a kismamákat, babákat, tanácsokat ad, segíteni próbál, ez a munkakör elég sok empátiát, kommunikációs készséget, szakmai rátermettséget, emberismeretet követel. A kismamák szülés után érzékenyek, a kezdő anyukák bizonytalanok, kéretlenül kapják a "jótanácsokat" mindenkitől, vagy éppen ellenkezőleg, öntudatos anyukáknak érzik magukat akik senkitől nem fogadnak el semmilyen tanácsot, mert ők tudják jobban. Egy védőnő belép az ember magánszférájába, és ezért nem mindegy, hogy hogyan alakul ez a kapcsolat. Egy védőnőnek gyakorló pszichológusnak is kéne lenni ahhoz, hogy mindent jól csináljon, mindenkit megértsen, és senkit se sértsen meg.

Aztán, ha egy védőnő hibázik, akkor könnyen bántják az anyukák mindenért. De tényleg, ne vegyétek magatokra, csak a saját tapasztalataimról mondom.

Nálunk évekig helyettesítés volt, mert nem volt állandó védőnő, és az anyukák mindegyiket kibeszélték a háta mögött, aminek azért volt is némi alapja. Na az egyik nálunk is arrogáns stílusú mogorva vénlány volt, a másik túl fiatal még nincs gyereke ne okoskodjon, a másik meg könyvízűen beszél, a következő meg túl aggályoskodó stb.

A férjem is mindig csak morgott, hogy minek a védőnő, csak okoskodni tudnak, meg váratlanul beállítani.

Aztán amikor a legkisebb fiam született, jött egy új védőnő. Fiatal, pályakezdő. Elsőre kapásból nem volt szimpatikus nekem sem. Mit akar nekem magyarázni 3 gyerekes anyának egy kezdő, nagyon rámenős, túlmagyarázós stílusa volt, mindig mindent tudni akart, mindig utánanézett mindennek, mindig megmagyarázott mindent. Aztán megismertük őt is jobban, és ő is minket, anyukákat, és babákat, mondhatni rajtunk tanult, szerezte az első tapasztalatait, de nagyon jól csinálta. Lelkes, kedves, segítőkész személyiség, nagyon jó kapcsolatot alakított ki velünk, egymástól tanulunk, ő már nemcsak egy sima védőnő számunkra, hanem a kisgyerekes anyukák pártfogója is egyben. Baba-mama klubbot szervezett, rendszeresen járunk, olyan játszóházszerű a piciknek, ezen kívül sok programot szervez, a témákat a mi ötleteink lapján szervezi, pl. kértünk egy baba-elsősegélynyújtás előadást, amire elhívta egy mentősorvos ismerősét, akitől újraélesztést is tanultunk.

Én kívánnék mindenkinek ilyen védőnőt, bár az biztos, hogy ritka az ilyen ember!!!

2015. máj. 13. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
100%
Nekünk nagyon jó védőnőnk van. Tájékozott, értelmes, empatikus, érdeklődő, pontos és mindig csodálkozom, mennyi mindent fejben tart rólunk - 5 éve és gyerekkel járunk egymáshoz.
2015. máj. 13. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
100%

Nekem olyan védőnőm van, aki alkoholista. Nem viccelek, már többször észrevettük, hogy beállva jött. Idősebb. Eddig kétszer küldött be feleslegesen a megyei kórházba, mert "elfelejtette", hogy mi hol van/mit is kéne csinálnom. Fa sza. Úgyhogy most már bármit mond (hogy pl. intézni kéne ezt meg azt), először felhívom a háziorvosomat és lecsekkolom.

Szóval én nem sokra megyek vele. Amúgy nem okoskodik, de inkább azt csinálná...

2015. máj. 13. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!