Apukák mennyire segítenek be a gyerekek ellátásába, nevelésébe? Bővebben lent.

Köszi a válaszokat!

Nem úgy van dolgom, hogy dolgozom vagy ilyesmi, itthon vagyok velük. DE 3 havonta 1X elmegyek musical délutánra, ilyenkor mindig a barátnőmet kell hívnom, ha a férjem itthon van akkor is. Vagy pl. tök aranyos a férjem vett nekem a kedvenc musicalemre jegyet, de oldjam meg, hogy ki vigyáz rájuk.

A múltkor a kicsivel szemészetre, a naggyal ortopédiára, bőrgyógyászhoz, hasi uh-ra kellett menni. Na, most ugye ez két kicsivel elég idegölő. A szemészetre eljött az a barátnőm, aki érzésem szerint nem annyira szívesen vigyáz rájuk, hogy ne menjek egyedül velük (úgy volt, hogy a naggyal otthon marad, de aztán inkább jöttek ők is). Hát elég kiakasztó volt így is, mert a nagy nagyon szófogadatlan, meg nem tud megülni a seggén 5 percig. A hasi uh-nál választhatott a férjem itthon marad a kicsivel, vagy viszi a nagyot, inkább elvitte a nagyot. Mondtam, hogy intézzék el a bőrgyógyászt is, hát az már nem ment, mert kb 2 órát voltak az sztk-ban és már elege volt a férjemnek (meg nyilván a gyereknek is). Másnap már nem volt hajlandó egyiket sem bevállalni, úgyhogy mentem a két gyerekkel egyedül az ortopédiára és bőrgyógyászhoz. Nem volt egyszerű. Vagy, ha heti 1X 2-3 órára levinné őket, akkor én nyugodtan ki tudnék takarítani és nem szenvednék ezzel. A múltkor inkább ő porszívozott és felmosott, én meg lementem velük. Ha együtt itthon vagyunk, akkor is az én feladatom rájuk figyelni, magától eszébe nem jutna, mindig szólni kell, hogy melegítesz esetleg kaját a nagynak, vagy menj mossál vele fogat. Este 99%-ban, ha itthon van is én fürdetem, fektetem mindkettőt. Igazából rohadtul elegem van, hogy csak nekem lettek gyerekeim. Amúgy szereti őket nagyon, a nagyot sokat "nyúzza", imádják egymást, a nagy neki sokkal jobban szót is fogad. Közben meg mindig hallgatom, hogy nem tud aludni eleget tőlük, meg, hogy mikor tudunk már kettesben lenni (a húgomék szokták néha elvinni a nagyot hétvégére, de a kicsit, ugy még nem viszik, és nem is nagyon fogják szerintem, mert a kicsi sokkal kevésbé van el velük, mert ritkábban találkoznak, mint anno a naggyal), meg én menjek már el velük itthonról, hogy legyen egy kis nyugija. Amit megértek, mert ezekre én is vágynék, csak én még sz@rni is alig tudok tőlük elmenni.

A mamához elvileg mentem volna egyik nap és vigyázott volna rájuk egy haverunkkal, csak összevesztünk, mert mondtam előző nap, hogy hazafelé veszek tápszert, tejpépet, ilyesmit, meg megveszem a húsvéti ajándékot. Amikor indultam, közölte, hogy igyekezzek haza, majd ő lemegy vásárolni. Ezen kiakadtam, mert ÉN szerettem volna megvenni az ajádékot, még nem is tudtam pontosan mit, illetve a tápszert is meg akartam nézni, hogy akciós meg ilyenek. Úgy gondolom nekem is jár egy ráérős, idegbaj nélküli vásárlás. Na, ezen úgy összevesztünk, hogy én nem mentem a mamához, ő meg elment itthonról. Végül a kelletlen barátnőm vigyázott rájuk, amíg én lementem legalább vásárolni. Azt mondja, hogy az összes ismerőse nem vigyáz a gyerekekre és még annyit se tesz otthon, mint ő. Meg, hogy ő is elfogadja a hibáimat (nyilván nekem is vannak) én meg fogadjam el, hogy ő nem bír mit kezdeni egy babával, meg ellátni nem szereti őket. Majd, ha a kicsi is nagyobb lesz mennek kirándulni, csavarogni. Addig meg "börötnben" vagyok és a két kis árnyékom nélkül nem tudok semmit csinálni, csak hosszas könyörgések árán, vagy tényleg fizetünk valakinek.