Mi volt a legnagyobb szülői inkompetencia, aminek tanúi voltatok?
Épp ma láttam két iszonyúan hisztiző, fetrengő négyévest a boltban. A szülők semmit nem tudtak csinálni, mert a gyerekek szünet nélkül bömböltek és pakoltak a polcról, stb.
A szülők egy csőd volt, se a szép beszéd, se a szídás nem segített, végül kénytelenek voltak elhagyni a boltot, de a gyerkőcök kint is folytatták...(Egyébként az enyémek.)
Így olvasva a szüleitek jó része is inkompetens volt. Vannak, akik a mai napig a régi hozzátáplálási rend szerint etetnek és nulla allergia, erős immunrendszer.
Sterilizáltok, miközben az étel, smit megeszik sem steril...
A túlvédők ezerszer inkompetensebbek néha...
Barátnőmet megölte az anyja.
Súlyos streptococcus járvány volt az oviban (egy két gyerek volt csak bent).
Nos, anyuka úgy döntött, minek a tíz napos antibiotikumkúra, három nap után abbahagyta. Aztán amikor kiújult, újra.
Végül ráment a kis szívére.
Kóla a cumisüvegben, de anyuka mondta, h előtte kirázta belőle a szénsavat.
Apuka vitte az utcán a babát a puha mózesben, lóbálta, mint egy sporttáskát.Néha nenki-nekicsapódott a táska a lábának. A baba feje lentebb volt, mint a lába.
Anyuka a buszmegállóban tartotta az újszülött babát a karjában. A baba feje nem volt megtámasztva, a nyaka hátracsuklott és úgy fuldoklott szegény.
Hányszor látni olyat, hogy valaki tolja a babakocsit, esetleg kézben viszi a kb. fél éves gyereket, de már megint terhes, közben pedig egymás után szívja a cigit, a füstöt a gyerekre fújja... De elég körülnézni valamelyik szülészeten ahol van terhespatológia, hogy a bent fekvők közül hányan járnak le fél óránként bagózni.
Amin én a legjobban kiakadtam, amikor az egyik anya a kb 2 éves gyerek bélférgességét úgy kezelte, hogy a háta közepéig bekente pyoktaninnal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!