Akik a babájukat az idő legnagyobb részében magukon hordozzák: jól alszik a baba? Mennyit sír?

Fogalmam sincs, a hordozás mennyiben játszott ebben közre.

Sose volt babakocsink, mindig is hordoztam a lányom.

Nem volt sírós, jól aludt/alszik, magabiztos, mozgékony gyerek, a mozgásfejlődése is gyorsabb volt az átlagosnál.

Eddig csak hordoztunk, most bekéredzkedett a babakocsiba is a 13 hónaposom (ennek ellenére a nyakamba ugrik, ha előveszem a hordozót).

Összehasonlítási alapom nincs, de mindenki azt mondja, hogy nagyon kiegyensúlyozott baba, a védőnő a gyerekorvosnak ezt külön kiemelte. Kimondottan bátor, most már totyog, a világ végéig elmegy egyedül, közben néha visszanéz.

Rövid hasfájós időszak volt, akkor elég sokat sírt, de 2 hét alatt megoldódott, és a hordozóban akkor is sokkal nyugodtabb volt. Szerintem nem sír sokat.

Aludni sokáig csak rajtam aludt hosszabban, olyan 11 hónapos kora körül kezdett másfél órákat egyben aludni nappal is, ez azóta állandósult.

Nem tudom, mi köszönhető a hordozásnak, de eddig elégedett vagyok az eredménnyel. :)

A hordozás a kötődés kialakulása miatt is nagyon fontos. Elmondom az én gondolataimat is. A kislányom 2 éves, velünk alszik és igény szerint szoptattam. Az állandó hordozás részben valósult meg, volt babakocsink, de ha jelzett, mindig azonnal kézbe vettem. Nagyon rossz alvó, és nagyon sokat mocorog alvás közben, többször felébred. Nem bátor, a gyerekektől tart, ez lehet a személyisége miatt, lehet azért, mert én sem vagyok egy társasági ember. Szóval részben igazat adok a könyv írójának, de ezen túl még számtalan dolog szükséges ahhoz a kultúránkba, hogy valóban kiegyensúlyozott legyen a gyermek.

Jean Liedloff nagyon jól megközelíti a dolgokat, de sok mindent nem vesz figyelembe. Nehéz bizonyos dolgokat a mi kultúránkba ültetni.

-Az ő közösségükben számíthatnak segítségre; soha nincsenek egyedül, valaki mindig ott van és segít, így a gyermek is ideje korán szocializálódik.

- Mindenkinél ugyan azok a törzsi elvárások vannak, a gyermek ezt korán megtanulja. Nálunk ez nem így van, ahány ház annyi szokás.

-A mi kultúránk túl reagálja a gyermek jelzéseit. Amikor járni tanulnak, másznak, túlféltjük őket.Szerintem én is ilyen voltam, lehet hogy emiatt lett bátortalanabb. Túl sokat voltunk csak ketten, és emiatt nagyon anyás. Fontos számára, hogy mindig a közelben legyek. Ez az indiánoknál nem így van. Nagy közösség, testvérek, rokon gyerekek veszik körül. Ha lemegyünk a játszótérre, napi pár órában, az nem olyan, mint az indián közösségekben eltöltött idő,és meglévő családi kötődés...

- A Szülés körülményei: nálunk a komplikációk miatt csak 15 órával később kaptam meg a kislányom. Még csak rám sem tették.

- Az indiánok non-stop hordozzák a picit. Egy percre sem teszik le! Együtt fürödnek, ürítenek... Ha nem, akkor is valamelyik családtag kezében van. Ezt, sokszor a napközben magára maradt mai édesanyának lehetetlenség kivitelezni.

-A pocakfájás nem csak amiatt alakulhat ki, mert nem hordozzák a csemetét, hanem mert az indiánok táplálkozása nem olyan, mint a miénk : készételt nem esznek, nincs pékárú, és tejtermék stb...

- Amiről nem írt, pedig biztosan működik a jékána indiánoknál is, az EC (elimination communication = ürítés kommunikáció), amit már nagyon régen elfelejtettünk...

- Az is fontos, hogy az édesanyák magabiztosak, ami sok esetben a mi világunkban nem valósul meg. A sok GYIK kérdésben is látszik. Egy magabiztos anyukának lehet igazán magabiztos gyermeke (hazudnék, ha azt mondanám, mindig is magabiztos voltam, még most is sokszor megingok... Ismerek nem egy édesanyát, aki nem alszik együtt a gyermekével, és nem szoptatta igény szerint, mégis sokkal nyugodtabb, mint az én csemetém)

- És csak az tud boldog gyermeket felnevelni, aki hiteles marad.

- De ami a legfontosabb, az elfogadás. Legyen az nyugodt vagy épp nyughatatlan, érezze, hogy szeretik és fontos része az életünknek.

Szóval még rengeteg más tényező van még, ami alakíthatja gyermekünk személyiségét.

Paffy, kb. mindent leírtál, ami bennem is megfogalmazódott a könyvről.

Olyan jó lenne ötvözni a mi életünket egy törzsi élettel...