Melyik fárasztóbb számodra: otthon lenni a kisbabáddal vagy dolgozni járni?

A munka fárasztóbb volt. Minden reggel fél hétkor kelés, kapkodva készülődés, kiszámíthatatlan munkaidő (=amíg aznapra el nem fárad a főnök, de előre nem tudni, hogy ez mikor lesz), áskálódó kisfőnök, az egész igazgatóság problémáinak megoldása, szóval eléggé stresszes, hajtós munka volt.

Most fél nyolckor kelek, nyugisan megkávézom, a gyerek pontban nyolckor kel. Napközben mindenre jut idő, este legkésőbb fél kilenckor alszik. Éjjel nem kel fel.

Kipihent és nyugodt vagyok, olyan itthon, mint egy szanatóriumban :)

Sokkal kevesebb szervezés és egyszerűbb problémák a munkához viszonyítva. Ha valamit meg kell oldani, akkor nem kell sakkozni, hogy két rossz megoldás közül melyik a kisebbik rossz, amit kevésbé dühös ember fog betámadni. Nincsenek ellentmondó utasítások, nem kell a pókerarcú főnök apró rezzenéseiből olvasni, stb.

Szóval nekem nagyságrendekkel könnyebb, egyszerűbb most az életem.

3 gyerekem van (2,4,6 évesek), 1 éve dolgozom.

Én imádtam itthon lenni velük és nagyon is visszasírom azt az időszakot. Én kipihent voltam, ebéd után együtt aludtunk, sokat voltunk a szabadban.

Most meg egész nap robotolok, nincs szabad levegő, nincs ebéd utáni pihi, ha hazaesek, még ott a rohadt házimunka. Úgy érzem, a gyerekekre semmi időm.

Utálom.

Használd ki.

De értem, mire gondolsz, de még pici a babád, ráadásul tél van.

Nyáron majd mentek játszótérre, mentek sétálni,m entek ide-oda, tök jó lesz.

Nekem máshogy fárasztó a kettő. A babázásban az a kimerítő, hogy hónapok óta nem volt olyan éjszaka, amit átaludhattam volna, illetve hogy nem mehetek akkor vécére, amikor szükségét érzem (igaz, a munkahelyen sem, de ott legalább kiszámítható, hogy mikor nem mehetek, mikor de.)

Ugyanakkor azt gondolom, ha nagyobb lakásunk lenne, ahol kényelmesen elfér minden, és a két kutyánknak lenne egy kert, ahova kicsaphatom őket, akkor talán nem is találnám olyan fárasztónak ezt a munkát.