Van itt kora szülő anyuka? Miben más egy koraszülött baba ha már otthon van? Otthon miben nyilvánúl meg?
Úgy értem hogy a "fogadtatása" mikor haza vihető.
Készülődés kis ágy stb. már ugyan olyan mint az ídöben érkezöé.
Én ebben a cipőben vagyok.2kg körül kiadják a babámat,félek hogy milyen lessz vele.
Az én lányom a 33. hétre született. Majdnem 3 hétig volt kórházban, 2200g- al jöhetett haza.
A " fogadtatása" itthon: sokkal jobban óvtuk, védtük, mintha időre született volna. Aki érezte már a koraszülött osztály jellegzetes illatát, aki látta a saját gyerekét becsövezve, állt már az inkubátor előtt tehetetlenül, az megérti, hogy miért.
Mi tagadás, elkapattuk a kisasszonyt, aminek most isszuk a levét (3,5 éves, ovis)
Amúgy minden készen várta itthon, csak némi variálás kellett az ágyával, mert nem érezte jól magát ott. Áttettük az ágyát máshová, és minden jó volt.
Nekünk nem kellett fejlődésneurológiára, se utógondozóba menni, soha, senki nem mondta. Décényre nem jutottunk el.
Mozgásfejlődésben el volt maradva, kb. egy éves korára érte utol teljesen a társait, miközben 3 hónapos korában már nem volt koraszülött jellege. Csak lassabban, később csinált mindent. Beszédfejlődésben élen járt, egy évesen folyékonyan beszélt, egsz hosszú, értelmes mondatokban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!