Hogyan telt az első nap a babával otthon?

én is mindenkit elküldtem. hazahoztuk, és csak bőgött. pedig úgy adták ki a kórházból, hogy nagyon jó gyerek, ne rontsák el. pánikoltam, ahogy kellett, első gyerek. azonnal hívtam a húgomat, ő már több gyereket látott közelről, mint én. végső elkeseredettségemben beleraktam a cipzáros takaróba. abban a szent pillanatban elhallgatott. mire tesóm odaért, a gyerek aludt. és másnap is, és harmadnap is, napi 19 órákat. tesóm csak röhögött, hogy egy alvó gyerek miatt rángattam el feleslegesen. :) hat hetesen átaludta az éjszakát, este 10től reggel 9ig. azóta is egy tündér gyerek, 10,5 hónapos, egyben 14 órákat alszik. a takarójától véglegesen fél évesen vált meg, akkor nőtte ki. :))

szóval azt tanácsolom, pánikolás helyett először gondold át, mire lehet szüksége, miért sírhat. túl sok baja nem lehet :) vagy éhes, vagy álmos, vagy fázik, vagy anyát akarja, vagy tele a pelus. gyakorlatilag ennyi. :D belejössz hamar. nem tudom, a suttogó titkai megvan-e neked, ha nincs, szívesen átküldöm. mindent az alapján csináltam, és ment is, mint a karikacsapás :)

noj

Én szülés elött mindent elrendeztem a szobájában,és amikor hazavittük beraktam a kiságyba és a férjemmel csak álltunk fölötte és folytak a könnyeink...

Utána áthúztuk a kiságyat egyből a szobánkba és minden ment a maga rendjén...

Párommal megbeszéltük, hogy az első pár napban csak 3-an leszünk otthon, még a védőnőt és a doktornőt is csak másnapra, harmadnapra hívtuk. 12-kor már mentünk is haza a kórházból nagy izgalommal, akkor még végig aludt a bébi. Itthon kicsomagoltuk, csodáltuk a csöpp kezeit,lábait, mikor aludt nézegettük. Mikor felébredt a szopizást próbálgattuk itthon, hogy a legjobb, aztán meg párommal vettük ki egymás kezéből szegénykét, hogy most én fogom, te már fogtad sokat... :o) Az első fürdetés tragédia volt, azt sem tudtuk, hogy fogjuk szegényt, mert persze ordított és feszítette magát, mi meg féltünk, hogy kicsúszik. Párom fogta felül, én a fenekét, a másik kezemmel meg fürdettem, ahol láttam a sok kéztől... Így visszagondolva vicces volt, de nem a babónak..

Aztán a fürcsi az egyre jobb lett, 10 nap múlva már tényleg azért ordított, mert kivettük a kádból.

De az a sok végeláthatatlan sírás, és az elején még azt sem tudtuk mi a baja, miért üvölt úgy, hogy zeng az egész 10 emeletes panel...

És nem értek egyet azzal, hogy a babavárásra fel lehet készülni. A szülésre még talán, de én annyi mindent olvastam a babázásról (mivel a terhességem problémamentes volt, így arról nem kellett olvasgatnom sokat) azt hittem tudom mit kell tenni. A fürdetést is elméletben tudtam, hogy hogy kell megfogni, gyakorlatban viszont nem tudtuk úgy csinálni.

Szóval nem lehet rá felkészülni, mert a babák nem robotok, hogy mindegyik úgy viselkedik, ahogy a könyvekben meg van írva.

Ezért az első hetek őszintén megmondom nem volt az a felemelő családi idill, ahogy sokan leírják. Én is ideges voltam a sok bőgőzés miatt, a párom még inkább... belőlem előtört az anyatigris, ha szegény párom nem úgy csinált valamit, ahogy én, akkor már ráripakodtam, stb.

Ettől függetlenül 3 hónap távlatából visszagondolva nagyon jó volt, hogy 3-an kezdtük, és nem a nagyszülőkkel, hogy 2-en bénáztunk...

Minden nappal egyre jobb, még most is, hiszen egy Csoda a Pinduri, minden nap tartogat nekünk meglepetéseket, hol jobbat, hol rosszabbat. Azért vagyunk szülők, hogy megoldjuk ezeket.

Na kicsit elkalandoztam, bocsi.