Csak én gondolom így? Hogy egy gyerek tönkreteszi az ember életét?

Sok lemondással jár és sokba kerül, mondhatni költséges hobbi gyereket "tartani". Hogy mégis miért valasztja ezt a hobbit szinte mindenki? Mert belénk van táplálva egy ösztön. A többség nem az eszére hallgatva vállal gyereket, hanem a szívére, az ösztöneire hallgatva. Ha nem lenne belénktáplálva ez az ösztön, már kihalt volna a Föld réges rég. Ez az ösztön minden élőlényben benne van...jobbára. De vanakiben soha sem jön elő.

Ha becsúszott a gyerek, még akkor is nagy eséllyel a terhesség alatt végbemenő hormonok miatt megjön a kedve az embernek a gyerekneveléshez. Amikor meg megszületik, akkor meg megintcsak hormonok indulnak el bennünk. Még nekünk, nőknek teljesen ösztönös a dolog a férfiaknak tanult dolog is. Ha ezek a hormonok nem dolgoznának bennünk, kinyírnánk a babánkat az első otthon átbömbölt éjszaka után. Addig, ameddig nincs saját gyereked, el se tudod képzelni azt a mély szeretetet, amit érezhetsz iránta. A terhesség alatt végig nyavajogsz, hogy fájsz, de közben lelkileg hatalmas öröm az egész, a gondolat, hogy egy kis élet fejlődik benned, vagy párodban, hihetetlen élmény. Mikor először meglátod az uh-on, akkor döbbensz rá, hogy tényleg ott van. Aztán az első rugások, majd a szenvedés a vajúdással. Életében nem él át olyan fájdalmat egy nő-többnyire-mint vajúdáskor, de mikor a babát a hasadra, mellkasodra teszik, valami olyan katarsztikus érzés lesz úrrá rajtad, akkor öröm és boldogság, hogy azt le se lehet írni. A legcsodálatosabbnak a babádat fogod látni, hogy olyan szépet még az életben nem láttál, mint ő. Reggelente, mikor rád mosolyog, a fellegekben jársz, és mikor valamit megtanul tőled, vagy alapból ő ér el egy érettségi szintet, olyan büszke leszel rá is és magadra is...hogy ezt a kis embert te alkottad, és olyankor elfelejted, hogy egész éjjel nem aludtál, mert bömbölt. És egy gyerek nem csak egyszer mosolyog egy nap, nem csak egyszer produkálja magát. És ez nem csak babakorban és kisgyerekkorban igaz. Később is örülni fogsz az örömének, büszke leszel, ha jeleskedik a suliban, vagy a sulin kívüli szakkörökön, vagy hogy sok haverja van, szeretik, sokat segít otthon, megtanulja a ház körüli dolgokat, és aztán egyszercsak ott állsz az érettségi utáni családi ebéden, mikor büszkén búcsúztatjátok együtt a gyerekkort és indul el a nagybetűs életben a kis fiókád, akiben benne vagy te, a párod, és minden tudás, amit átadtatok neki.

A gyerekvállalás egyfajta vágy beteljesülése, vágy affelé, hogy átadjuk tudásunkat, hogy utódaink egy kicsikét magunkat is továbbvigyék.

Valaki csak feketén lát-minden rossz, ami a gyerekvállalással jön, és valaki csak fehéren lát és csak azt látja, hogy mennyire jó. Pedig a dolgok nem csak fehérek vagy feketék. Meg kell látni a pozitív és negatív oldalait is. Persze, hogy vannak hátulütői, de sok boldogságot is hoznak.

Én azt mondanám, az élet könnyebb gyerekek nélkül, viszont sokkal szinesebb velük.

Jaj mennyi tisztességes anya van itten kérem szépen. Csak azt nem értem hogy ismerősöknek miért akkora teher a gyerek, otthagyja nagyanyára amíg megcsalja a férjét. Hisztiznek, megbánjánk. A telefont nyomkodja egész nap alig foglalkozik a gyerekkel. A kis baba hordozoban van egész nap, elsorvadtak az izmai a gyereknek. Igen ilyeneket hallani. aki annyira lenézte a kérdezőt hogy majd egyedül marad öregségére, olyan is van hogy a gyerek nem akar kirepülni soha. 48 éves már a "gyerek", nincs párja, még barátai sem. És úgy bánik az anyjával mint a kutyával. Lopott kiskora óta otthonrol, undoritoan viselkedett, hiába próbálták nevelni. Anyukának az egész életét konkrétan tönkre tette, sehogy nem tud tőle megszabadulni. Mint egy élősködő olyan. Ilyen is van nem 1 nem kettő.

Tehát vannak csoda álomszép családok de rengeteg szenny van amit próbálnak takargatni.