Utazás 15 hónapossal vagy nélküle?
Ti mit tennétek a helyemben? Február 24-től Március 3-ig utaznánk a 15 hónapos kisfiammal és az egyik legjobb barátnőmmel Angliába (repülővel, jegyek nekem és a kisfiamnak is megvéve ) egy közös barátnőnkhöz, ahol van egy 2.5 éves kislány és egy 11 hónapos kisfiú és persze a szüleik. Én azt gondoltam, hogy a kisfiamnak az a legjobb, ha velem együtt van,tehát utazik velem. Viszont többen is amellett érvelnek a családból, hogy kisfiamnak jobb az, ha itthon marad az édesapjával és az imádott nagyszüleivel a megszokott környezetében, és jól ellesz nélkülem egy hetet is. Eddig max. reggeltől estig volt külön tőlem, amikor iskolába jártam, járok.
Mennétek nélküle egy hétre, vagy vinnétek őt is magatokkal? Ahol természetes alkalmazkodni kell a két másik gyerkőc napiritmusához, ahol a megszokott ételeit nem feltétlen tudná enni, ahol minden új és idegen rajtam kívül.
Hogy döntenétek a helyemben ? Válaszokat előre is köszönöm!
Vessetek a mókusok elé, én inkább nem vinném el, legfeljebb akkor, ha a férjem is jön. Egy ilyen út megterhelő a kicsinek, új környezetbe kerül, amit nehéz előre megmondani, hogy viselne. Ha jól értem, ez egy baráti találkozó - ha elviszed, valószínű, hogy az idő nagy részében teljesen le fog kötni, hiszen - mint írtad - te lennél az egyetlen ismerős "dolog" neki - így viszont nincs sok értelme megtenni az utat. Ha otthon hagyod, hiányozni fog és aggodalmaskodsz (feleslegesen:-)), de nagyrészt megvalósul a cél, amiért mész.
Véletlenül se legyen bűntudatod (lehet, hogy kapsz olyan válaszokat, amik ezt sugallják), attól, hogy egy hetet - 15, a babával otthon töltött hónap után - a barátnőiddel töltesz, nem leszel rossz anya.
Apuka a munkája jellegéből adódóan nem tud jönni, így ez a lehetőség kilőve sajnos.
A barátnőimmel kisfiam 4-5 hónappal ezelőtt találkozott, és akkor látta 1-2 alkalommal a gyerkőcöket is. De tudom, hogy ez számára azt jelenti, hogy idegenek. Hisz a ritkábban látott másik nagyszülőket is csak 1-2 hónapja ismeri meg 2-3 hét találkozás után is. Szóval igen, csak én lennék a biztos pont.
Most csak azt gondold végig, hogy a sok külföldön született gyereket simán utaztatják minden gond nélkül.
Amúgy egyik megoldás sem fogja földhöz vágni a gyereket. Ha otthon hagyod egy hétre olyan környezetben, amit ismer, jól fogja magát érzeni. Ha magaddal viszed, akkor meg a sok újdonság fogja lekötni. Ez inkább annak a kérdése, hogy te mit csinálnál szívesebben.
Engem is dobhattok nyugdotan a mókusok elé (lol), de én nagyon úgy veszem észre, hogy sokszor a gyerekek inkább a szüleik érzelmeit vetítik ki magukra. Ha a szülők nyugodtak és úgy gondolják minden rendben lesz, akkor minden rendben is lesz.
Tapasztalatból mondom...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!